Keresett kifejezés: trigranit | Találatok száma: 545 Új keresés

2008. január 08. 14:10 | Portfolio

Nem lesz kormányzati negyed

Ahogy azt már sejteni lehetett, kihátrál a kormány a Nyugati pályaudvar mögé tervezett kormányzati negyed mögül. A döntést és az indokokat hivatalosan délután jelentik be - értesült az Index. Eddig kb. 450 milliót fizettek ki a projektre.

2008. január 08. 10:25 | Portfolio

Nyúl Sándor 20%-os tulajdont szerzett az EnterNet-ben

Nyúl Sándor, a TriGránit csoport operatív vezérigazgatója magánemberként, illetve egy általa kontrollált cég, a Mogul Consulting LTD. révén 20 százalékos tulajdont szerzett az EnterNet Invest Zrt-ben. Az EnterNet Invest Zrt. többek között az EnterNet internet szolgáltató és a 2007-ben megnyílt Proserver szerverterem tulajdonosa.

2007. december 21. 08:42 | Portfolio

Kormányzati negyed: Demján kiszállt, a kormány lefújná

A TriGranit érdekeltségébe tartozó Pólus Holding kiszáll a kormányzati negyed projektből, miután a városrendezési szerződés aláírása előtti este a korábban egyeztetett 10 milliárdos infrastruktúra beruházás mellett további 10-12 milliárdos teher magánbefektetőkre való hárítását jelentette be a főváros - értesült a Napi Gazdaság. Az Index szerint pedig már csak az a kérdés, hogy a kormány idén vagy jövőre jelenti be a teljes projekt lefújását.

2007. december 11. 10:00 | Csűrös Csanád

Elárasztják a plázák Romániát - Ki lesz a vesztes?

Hihetetlen mennyiségű bevásárlóközpont épül Romániában. Keleti szomszédainknál jelenleg mintegy 850 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi terület fejlesztése van folyamatban és emellett rengeteg további plázát terveznek átadni a helyi és nemzetközi fejlesztők. A bevásárlóközpontok jelentős része másodlagos városokban épül, s ezek között találunk olyat is, ahol egyszerre 2-3 nagy bevásárlóközpontot fejlesztenek párhuzamosan. Az egy főre jutó retail-területet kiszámolva érdekes arányokat kapunk; jelen állás szerint 2009-2010-re a legtöbb erdélyi nagyvárosban arányosan jóval több bevásárlóközpont lesz mint a magyarországi városokban. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon miért tartana el egy romániai vidéki város arányosan nagyobb bevásárlóközpont-területet mint egy magyar?

2007. december 07. 17:04 | Portfolio

Szentpéterváron fejleszt a TriGranit

A Magyar-Orosz Kormányközi Bizottság budapesti találkozója során Valentyina Ivanovna Matvienko, Szentpétervár kormányzója és Demján Sándor, a TriGranit elnöke együttműködési megállapodást írt alá ma délután. A dokumentumban vállalt kötelezettségének megfelelően a TriGranit Csoport az elkövetkező években két jelentős mértékű városfejlesztési beruházást valósít meg Szentpétervárott.

2007. október 26. 11:42 | Portfolio

A kisebb projektek mindössze 60%-át adják át

Jelenleg a román belső piac telített a 100 körüli kereskedelmi projekttel, melyek az elkövetkezendő években valósulnak meg. Nagyságrendileg tízezerrel fog bővülni az üzlethelyiségek száma. Ezeknek a beruházásoknak a sikere azon fog múlni, hogy milyen gyorsan tudják feltölteni bérlőkkel a nagyáruházakat, illetve, hogy milyen márkákat sikerül becsábítani az új komplexumokba.

2007. október 18. 08:50 | Portfolio

Indulhat a TriGranit szlovéniai projektje

A TriGranit és a Szlovén Vasúttársaság aláírta az Emonika City Center megépítéséről szóló vegyes vállalati szerződést. A vegyes vállalati megállapodás aláírása a szlovéniai Lendván zöld utat adott az Emonika Városközpont építésének. A koplex létesítményben üzleti, kereskedelmi és szabadidős szolgáltatások lesznek jelen.

2007. október 16. 07:40 | Portfolio

Irodaház és Egyetem épül a Milleneumi Városközpontban

A TriGranit és az Arcadom fejlesztésében megindult a Milleniumi Városközpont részeként létesítendő Millennium Gate épületegyüttes kivitelezése. Itt kap helyet egy 15,000 nm-es irodaház és a mintegy 11,000 nm-es területet elfoglaló Közép-európai Egyetem Üzleti Tudományok Iskolája, a CEU Business School.

2007. október 12. 05:50 | Portfolio

Demján: Románia biztosan lehagyja Magyarországot

Átadta a TriGranit a kolozsvári Polus Center bevásárlóközpontot. A több mint 300 millió eurós beruházásból megépülő plázát korábban már forward-sale konstrukcióban megvásárolta az elővásárlási jogával élő osztrák Immoeast. A projektet a magyar fejlesztő 15 hónap alatt építette fel, magát az építési telket azonban 10 évvel ezelőtt vásárolták meg. Az átadás előtt a TriGranit vezetőivel Demján Sándorral és Nyúl Sándorral beszélgettünk a kolozsvári beruházásról és a távlati tervekről.

2007. október 09. 05:43 | Portfolio

Mindenhol oroszok vannak...

Felvonult az ingatlanos világ Münchenben. Európa vezető ingatlanos kiállítása, az Expo Real 10. születésnapját 63,000 négyzetméteren 40 ország kb. 1,750 kiállítójával ünnepelte. Bár az eseményen főleg német szó hallatszik, Kelet-Európa is aktívan szerepet vállal, Albániától Oroszországig szinte az egész régió felvonult. Az idei Expo Realt az erősödő orosz aktivitás jellemzi, több mint 50 kiállító képviseli Putyin országát.

2007. október 03. 14:25 | Portfolio

Holnap kiderül, kik a leggazdagabbak

Holnap kerül publikálásra a Napi Gazdaság által minden évben elkészített kiadvány, mely kis hazánk 100 leggazdagabb emberét állítja rangsorba vagyonuk alapján. Érdekesség, hogy az évek óta listavezető Csányi Sándort a vele üzleti kapcsolatban álló Demján Sándor a második helyre szorította vissza.

2007. szeptember 28. 11:20 | Portfolio

Plázából sohasem elég? - Fejlesztési hullám Budapesten

Bár évek óta hallani a budapesti bevásárlóközpont-piac túltelítettségéről, az ingatlanfejlesztők szemmel láthatóan látnak még potenciált a fővárosi kiskereskedelmi ingatlanpiacban, amit több jelentős projekt is jól bizonyít. A piac pezsgését mutatja több nemzetközi divatmárka megjelenése is, melyek közül többen az Andrássy utat részesítik előnyben. A Resource IngatlanInfó összegyűjtötte a budapesti kiskereskedelmi fejlesztéseket. Plázák minden mennyiségben...

2007. szeptember 19. 09:06 | Portfolio

Orosz céget vett a TriGranit

A TriGranit korábbi bejelentésének megfelelően részesedést vásárolt egy orosz ingatlanfejlesztő vállalatot - értesült az MTI. A Torgovi Kvartal 50 százalékos részesedéséért fizetett vételárat a TriGranit nem hozta nyilvánosságra, orosz lakpértesülések szerint azonban 200-300 millió euró közötti összegről van szó.

2007. szeptember 13. 07:02 | Portfolio

Moszkvában is tőzsdére léphet az Orco

Elégedett az első félév eredményeivel az Orco Property Group, ugyanakkor Ales Vobruba, a társaság vezérigazgatója a BÉT-en tartott prezentációjában kifejtette, hogy a jövőben nagyobb elemzői, befektetői figyelmet remélnek a cég új piacain, azaz Varsóban és Budapesten. Az Orco üzemi eredményének meghatározó része továbbra is az ingatlanportfólió értékhelyesbítéséből származik, ugyanakkor ebben a tekintetben egyértelmű a társaság javuló tendenciája.

2007. szeptember 11. 08:52 | Portfolio

Kormányzati negyed épül Szlovákiában is?

A szlovák kormány két tagja, Ján Pociatek pénzügy- és Robert Kalinák belügyminiszter azt javasolja, hogy Pozsonyban új kormányzati negyed létesüljön - írja az SME című napilapra hivatkozva a Napi. A TriGranit Pozsonyban is megkerülhetetlennek látszik...

2007. szeptember 10. 11:51 | Portfolio

Befektetők a településfejlesztésben Social responsibility vagy jól jövedelmező üzlet? (x)

Az önkormányzat, illetve polgármestere csak akkor képes biztosítani települése hosszú távú jövőjét, ha magas színvonalon szolgálja ki lakosságát, és perspektívát tud nyújtani a betelepülők, valamint az ideiglenes látogatók számára. A fejlesztés igénye vagy maga az ötletek sokasága ma sem hiányzik, azonban a település szűkebb és tágabb vonzáskörzete, természeti adottságai, a már meglévő facilitások szempontjaiból is meg kell vizsgálni azokat. A piac szakmai szegmentálódása már e régióban is megvalósul, így érdemes a megfelelő szereplőket is bevonni azokba a folyamatokba, melyre specializálódtak.

2007. szeptember 07. 05:55 | Portfolio

TriGranit: fontolóra vesszük a budapesti tőzsdét is (Interjú)

Elégedett -e a finanszírozókkal a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő? Melyik országban a legnagyobb a bankok rugalmatlansága? Elhagyja -e a nemzetközi tőke a magyar ingatlanpiacot a magasabb hozamokkal kecsegtető román, ukrán és orosz piacért? Kockázatosak -e az utóbbi idóben igen népszerűvé vált forward purchase tranzakciók? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ Szabó Zsolttal, a TriGranit befektetési igazgatójával. Interjú.

2007. szeptember 05. 12:04 | Portfolio

5 év alatt ötszörözne a TriGranit - Fókuszban Oroszország

A következő években a TriGranit fókuszába elsősorban Oroszország lesz, melynek érdekében létrehozzák a TriGranit Oroszországot. Utóbbi társaságot külön is tőzsdére kívánják vinni 3-4 éven belül. A cégcsoport, melynek jelenlegi értéke mintegy 2 milliárd euró 5 év múlva az orosz leánnyal együtt várhatóan már 10 milliárd euró felett fog járni - hangzott el a TriGranit által a mai napon tartott sajtótájékoztatón.

2007. augusztus 24. 09:53 | Portfolio

Véget ért a szerb kormány és a TriGránit vitája

A szerb állami vasutak véglegesen eláll attól, hogy szerződést kössön a TriGránittal, miután a két fél egy hosszan elhúzódó nézeteltérésbe keveredett a belgrádi központi pályaudvar építésének kapcsán - írja a Népszabadság. A Trigránit tudomásul vette a szerbek döntését és nem állt elő semmiféle utólagos követeléssel.

Holdblog

Azok a marhák...

Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

RSM Blog

HR trendek 2025-2026

A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Kasza Elliott-tal

Macy's Inc - kereskedés

Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április