Befektetők a településfejlesztésben Social responsibility vagy jól jövedelmező üzlet? (x)
Az ingatlan alapú fejlesztések kivitelezése komplexitásuk mellett komoly finanszírozási igénnyel és ahhoz tartozó több évre szóló megtérüléssel és cash flow tervezéssel rendelkeznek. A saját forrás mellett megjelennek az állami és uniós támogatások, valamint a privát tőke is. Ezek megtalálása és optimális megoszlásának kialakítása hasonlóan felelősségteljes feladat, mint a teljes projekt kivitelezése.
Az állami és EU-s források bizonyos tekintetben korlátozottan és időszakosan állnak rendelkezésre, illetve meghatározott célok mentén vehetők igénybe és csak részben biztosítanak fedezetet. A fejlesztések teljes megvalósítása és valódi előnyeinek kihasználása azonban további tőketulajdonosok, befektetők, fejlesztők megszólítását, részvételét is igényli.
A tervezés és a projektmenedzsment
Ugyanakkor elmondható, hogy a közszféra számára gyors a piaci környezet változása, az alkalmazkodáshoz nincs elegendő információja és megfelelő infrastruktúrája. A magánszféra ezzel szemben perspektívát vár: projektlehetőségeket és partnerséget keres, kiszámíthatóságot az üzleti helytálláshoz. Úgy gondoljuk, hogy a befektetések multiplikátor hatása csekély, ha a gazdaság vagy piac szereplői és a közszféra aktorai nem kapcsolódnak össze. A REevolutio Budapest 2007 fókuszában a tervezés és folyamatának fontossága, valamint a menedzselés szükségessége áll.
A téma nem csak a projektgazdáknak jelent izgalmas kihívást, hanem a fejlesztőknek, tanácsadóknak, befektetőknek, üzemeltetőknek egyaránt lehetőséget nyújt a tapasztalat- és információcserére. A tervezés módszertana kitér a projektek gazdasági hátterére, illetve a hosszú távú és gazdaságos üzemeltetés, fenntartás, valamint a folyamatos kommunikáció és menedzselés fontosságára.
A REevolutio Budapest
A REevolutio Budapest (2007. szeptember 13-15.) az egyik legjelentősebb közép- és délkelet-európai fókuszú ingatlanfejlesztési és befektetési projektkiállítás és szakkonferencia. A kiállító térben közel 70-80 milliárd euró értékű projektet kínál fel befektetőknek portfóliójuk bővítéséhez, illetve a régió gazdasági és társadalmi fejlődését elősegítendő.
A REevolutio Budapest a 3000 négyzetméteres kiállítói felület mellet három párhuzamosan futó konferenciablokk - amely elsősorban a közép- és délkelet-európai fejlesztési projektpiacot dolgozza fel - ad még teljesebb képet és nyújt mélyebb információkat a helyi piacokról, azok sajátosságairól, a forrásszervezésről és egy-egy mintaprojekt, avagy sikertörténet útjáról, az ezen a területen érdekelt nyugat-európai befektetőknek. Ez az egyetlen olyan rendezvény a régióban, amely a kárpát-medencei és nagy-balkáni régió projektgazdáinak fejlesztési elképzeléseit, kínálati tárházát helyezi a fókuszba. Előadásokat tart többek között: ITDH a CityInvest sorozatban, a TOÖSZ a kistelepülések lehetőségeiről, a TriGranit az új típusú városközpontokról, valamint a francia gazdaság évéről, a holland befektetők érdeklődéséről.
Ingatlanmogulok az ingatlanbefektetésről
A REevolutio Budapesten a CBRE szervezésében megvalósuló pódiumbeszélgetés az ingatlanpiac igazi nagyágyúit vonultatja fel. A CB Richard Ellis európai vezető elemzőjének gondolatébresztő előadása kapcsán a meghívott szakértők (nemzetközi ingatlanfejlesztő, tanácsadó, nemzetközi jogi iroda, bank és befektetési alap képviselője) kötetlen eszmecserét folytatnak a témáról.
2007-ben a REevolutio Budapest történelmi premier házigazdája lesz, hiszen a rendezvényen első alkalommal ülnek asztalhoz a BIEF tagjai, hogy pódiumbeszélgetés keretében elemezzék és értékeljék a magyar ingatlanpiac eseményeit, valamint együttműködésük eddigi eredményeit és jövőjét. A legnevesebb, nemzetközi háttérrel és kiemelkedő kutatói potenciállal rendelkező ingatlan-tanácsadók hazai képviselőinek együttműködési szándéka, hogy a résztvevő ügynökségek azonos piaci mutatókat publikáljanak, ezzel elősegítve a magyarországi piac átláthatóságát.
A REevolutio Budapest financiális befektetési lehetőséget kínál a résztvevőknek a jövő építésében, mely ötvözi a piacképes ötletek és befektetési lehetőségek találkozását az átfogó üzleti információk hatékony megszerzését a teljes közép- és délkelet-európai régió ingatlanpiacáról, valamint új és releváns személyes kapcsolatok építését. A rendezvény három részből tevődik össze (projekt-vásár, konferencia-fórum, kísérő társadalmi események és rendezvények).
Jáki Monika
(X)
Elkaszálták Donald Trump példa nélküli húzását: egyelőre marad a céltáblára került kormányzó
De még nincs vége a küzdelemnek.
Olyan esemény közeleg, amibe beleremeghetnek a világ tőzsdéi
Most kell nagyon figyelni.
Tombol az Egyesült Államok vezetése – Lehet, hogy most Izrael túl messzire ment?
Egyre több részlet derül ki.
Pillanatok alatt elfogyott a keretösszeg, ezért ideiglenesen befagyasztották a jelentkezést a távhőprogramban
Jedlik Ányos Energetikai Program.
Állami intézmények informatikai rendszerét hackelte meg egy tinédzser
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda intézkedik.
Elképesztő terv született Brüsszelben: a Holdról oldanák meg Európa energiaproblémáit
170 milliárd eurós kincs várhat az űrben: így akarja megmenteni magát Európai Unió.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.