Keresett kifejezés: 40 41 | Találatok száma: 10477 Új keresés

2018. augusztus 15. 12:37 | MTI, Portfolio

Paksi Atomerőmű: intézkedési terv lépett életbe

A Duna alacsony vízállása ellenére is elegendő hűtővíz áll a paksi atomerőmű rendelkezésére, azonban már életbe léptették az erre az esetre kidolgozott intézkedési terv első fokozatát. Eszerint az erőmű szakemberei gyakrabban ellenőrzik a vízszintet, a szűrőket, és azokat a berendezéseket, amelyekkel kiemelik a vizet a Dunából. Az atomerőművet a létesítés előtti száz év legalacsonyabb Duna-vízállásához tervezték, ami Kovács Antal kommunikációs igazgató szerint azt jelenti, hogy "nem állhat elő olyan helyzet, amiben a biztonságos üzemeltetés veszélybe kerüljön".

2018. augusztus 15. 10:32 | Huszák Dániel

Haldoklik a bitcoin, de a lelkét adó csúcstechnológiáért megőrülnek

Úgy tűnik, a bitcoinőrület kezd elhalni, a kriptopénzek mögött álló technológia, a blockchain viszont továbbra is komoly érdeklődésnek örvend a pénzügyi intézmények körében, melyek közül egyre több áll elő saját megosztott főkönyvi technológián alapuló megoldásával. Többnyire ráadásul nem is virtuális devizákról van szó, hanem olyan blockchainrendszerekről, melyekkel a kereskedelmet, biztosításokat, befektetési termékeket és elszámolási rendszerek működését teszik egyszerűbbé. Megnéztük az élenjáró pénzintézetek már működő blockchain-technológián alapuló rendszerét és azt, milyen újítások várhatók a jövőben ezen a téren.

2018. augusztus 14. 13:35 | Portfolio

Elveszítheti az Apple Törökországot, de nincs dráma

Elveszítheti a török piacot az Apple, ha Erdogan beváltja fenyegetését és bojkottálja az amerikai elektronikai termékeket. Az Apple árfolyama nem reagált különösebben a hírre, viszont az egyik török telefongyártó részvényei emelkednek.

Megrohamozták a turisták a török luxusboltokat

2018. augusztus 13. 19:30 | Portfolio

Megrohamozták a turisták a török luxusboltokat

A turisták máris kihasználják a török líra árfolyamának összeomlását, a Reuters tudósítása szerint hétfőn nagy tömegekben szállták meg a helyi luxusüzleteket. Az élelmes látogatók igyekeznek kiaknázni azt, hogy vásárlóerejüket alaposan megtolta a török devizaválság, amelynek következtében a török lírában árazott termékek jóval olcsóbbak lettek számukra.

2018. augusztus 13. 15:32 | Portfolio

Összeomlás szélén a magyarok kedvenc turistaparadicsoma - Kezd brutálisan olcsó lenni a török nyaralás

A világ egyik legolcsóbb városává vált a magyarok körében is népszerű török nyaralóváros, Antalya. Az év közepi 463. helyről ugyanis mára az 520. helyre zuhant a helyezése a Numbeo globális megélhetési költség rangsorában. Ez nem véletlen, hiszen a török líra csupán július eleje óta bő 30%-ot zuhant a dollárral és közel 40%-ot a forinttal szemben és így külföldről nézve kifejezetten olcsóvá vált Törökország megélhetési, illetve nyaralási szempontból is. Mivel azonban egyelőre nem látszik, hogy hathatós lépéseket tenne a török vezetés, könnyen lehet, hogy a líra még tovább gyengül, így a nyaralás is még olcsóbb lehet:

2018. augusztus 13. 10:25 | Portfolio

A Nagykörút lett az új bulinegyed - A város ütőere egy romhalmaz

Nem kell sokáig a Nagykörúton sétálni ahhoz, hogy saját szemünkkel lássuk, miként alakult át Budapest egyik legforgalmasabb útja a város új bulinegyedévé. Az egykori üzletek helyét egyre inkább a különböző stílusú és minőségű vendéglátóipari egységek veszik át annak pozitív és negatív hatásaival együtt. A körút ilyen formában a fővárosi közterületek egyik legszínesebb foltját adja, másrészt viszont régen elvesztette az egykori rendezett utcaképét. A fővárosnak már hosszú ideje szüksége lenne egy közös Nagykörút Stratégia kialakítására, aminek elősegítésére a Magyar Urbanisztikai Tudásközpont (MUTK) július 25-én beszélgetésre hívta a nagykörúti szakaszt is magukba foglaló önkormányzatok munkatársait.

Mi történik Németországban? Kongatják a vészharangot a szélenergia miatt

2018. augusztus 11. 15:34 | Portfolio

Mi történik Németországban? Kongatják a vészharangot a szélenergia miatt

Távolról nézve minden a legnagyobb rendben a német szélenergia ágazatban, a termelés és a telepített termelő kapacitás továbbra is bővül. Közelebbről azonban a német energiaátmenet (Energiewende) fő reménységének számító iparág ma már válságjeleket mutat. Az elmúlt évek imponáló eredményeit követően a turbinagyártó vállalatok egymás után jelentik be a masszív elbocsátásokat, miközben az új szélerőmű beruházások csökkenni kezdtek, iparági vélemények szerint így félő, hogy Németország kibocsátáscsökkentési céljait sem fogja tudni teljesíteni.

2018. augusztus 11. 10:22 | Portfolio

Íme az a 10 nő, aki megváltoztatta a világot

Tudtad, hogy a világ első programozója, a DNS szerkezetének feltalálója, a modern nővérképzés megteremtője vagy éppen a radiokativitás úttörője egy nő volt? A BBC History Magazine arra kérte olvasóit, hogy szavazzanak egy 100 névre szűkítet listán azokra a nőkre, akik szerintük a legtöbbet tették a világ és a történelem megváltoztatásáért. Lenti cikkünkben összeszedtük azt a tíz hölgyet, aki a legtöbb szavazatot gyűjtötte össze.

2018. augusztus 10. 17:25 | Portfolio

A Richterért rajonganak leginkább a profi befektetők

A július első felében irányadó esés után szépített a magyar tőzsde, a BUX index a kezdeti bizonytalanságot követően újra emelkedni tudott, a hazai részvényindex ezzel összességében mérsékelt eséssel zárta az előző hónapot, a Portfolio legfrissebb alapkezelői felméréséből viszont kiderült, hogy a profi befektetők többsége 12-hónapos időtávon számít további emelkedésre. Az egyes papírok között pedig tarolt a Richter, mint az alapkezelők által aktuálisan legkedveltebb részvény.

2018. augusztus 10. 10:07 | Portfolio

Felrobbant az egészségügyi dolgozók bére Magyarországon

Egy év leforgása alatt 20 százalékos béremelés valósult meg a magyarországi egészségügyi ágazatban - írta meg a Magyar Idők péntek reggel. Most bemutatjuk, mi történt az egészségügyi bérekkel az elmúlt években. Nem véletlen látványos az ütem, a bázis nagyon alacsony volt.

2018. augusztus 09. 10:45 | Árgyelán Ágnes

Két hónap alatt közel 6%-ot is bukhatott, aki a kötvényalapokra fogadott

Nem örülhetnek a májusban és júniusban lezajló hozamemelkedésnek azok a befektetők, akik magyar kötvényalapokba tették a pénzüket, ebben a két hónapban ugyanis közel 6%-ot bukhattak. Megnéztük, mely kötvényalapok szenvedték el a legnagyobb veszteségeket, és hogy állnak most a hozamszerzéssel az egykori kedvencek. Talán már most kijelenthető, hogy az idei egy fekete év a kötvényalapok számára.

Egyre inkább IT- és készülékértékesítő cég a Telekom

2018. augusztus 09. 05:08 | Nagy Viktor

Egyre inkább IT- és készülékértékesítő cég a Telekom

Erős lett a második negyedév a Telekomnál, a bevételek szépen nőttek, és az EBITDA is tovább hízott, biztos úgy van, ahogy a cég vezetése mondja, és erős a verseny a telkók között, de ebből egyelőre nem sok látszik a Telekom számain, sőt, a menedzsment meg is emelte az idei bevételvárakozását.

2018. augusztus 08. 16:46 | Portfolio

Egyetlen ábra, ami megmutatja, hogy halt el a bitcoinmánia

Egyre kevesebb vezérigazgató említi meg a bitcoin mögötti technológiát, a blockchaint a negyedéves vállalati gyorsjelentéseket követő konferenciahívások alatt; úgy tűnik a kriptodeviza körüli hype csökkenésével a technológia iránti rajongás is csökkent.

Valóságos robbanás rengette meg a bankszektort

2018. augusztus 04. 11:30 | Portfolio

Valóságos robbanás rengette meg a bankszektort

2018 első felében közel 58 milliárd dollárt fektettek a fintech cégekbe 875 tranzakció során, ami azt jelenti, hogy már most több pénzt toltak a szektorba, mint tavaly egész évben - derül ki a KPMG tanulmányából. Az érett szakaszba lépő területeken, mint a fizetési szektor, két hatalmas deal is megdobta a számokat, melyek segítségével a 2015-ös korábbi csúcsot is megdöntheti az iparág idén.

2018. augusztus 03. 06:40 | Portfolio

Emelte a tétet a Mol - Így hatott rá az olaj drágulása

Közzétette 2018. második negyedéves eredményeit a Mol. Az időszak a vártnál jobban sikerült a legfontosabb eredményszám tekintetében. Az iparágban kiemelten figyelt tisztított EBITDA mutató ugyan a nem éppen támogató külső környezet - az olaj drágulásával összefüggésben zsugorodó árrések és az árfolyamhatás - miatt csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest, de a fontosabb üzletágak felülmúlták az elemzői várakozásokat. Az első félév eredményei alapján a társaság megemelte idei EBITDA célkitűzését.

2018. augusztus 03. 06:05 | Portfolio

Óriási szükség van a kormány mestertervére - Állva hagy minket Európa, ha nem teszünk valamit

Bár 2000 és 2016 között az összes európai feltörekvő ország közelíteni tudott a nyugat-európai fejlettségi szinthez, az egyes felzárkózási pályák között nagy eltérések voltak, Magyarország pedig igencsak a sor végén kullogott - derül ki az Európai Központi Bank konvergenciával foglalkozó elemzéséből. Az EKB tanulmánya sorra veszi azokat a tényezőket, amelyek a gyors és tartós felzárkózáshoz szükségesek, ezek alapján pedig van még mit tenniük a magyar döntéshozóknak, ha a kormányzati célnak megfelelően a 2020-as évek végére érdemben közelebb akarunk kerülni az Európai Unió átlagos életszínvonalához.

2018. augusztus 02. 13:45 | Nagy Viktor

Új országba lép be az OTP, és piacvezető lesz egy másikban

Jó úton halad az OTP, hogy megvalósítsa a menedzsment célját, 2 év alatt 5 bankot venne a magyar pénzintézet, a tavaly megvett szerb bankkal eddig 3 megvan az 5-ből (a román bankvásárlást az ottani jegybank megakadályozta). Megnéztük, mit is vesz pontosan Bulgáriában és Albániában az OTP.

Ahogy öregszik a társadalom, úgy tűnik el az infláció

2018. augusztus 01. 10:30 | Quittner Péter, Várhegyi Judit

Ahogy öregszik a társadalom, úgy tűnik el az infláció

Cikksorozatunk eddigi részeiben az inflációt befolyásoló olyan strukturális tényezőket mutattunk be, melyek hosszabb távon is befolyásolhatják az árak alakulását. Jelen cikkünkben egy újabb tényező, a demográfia inflációs hatásait vizsgáljuk. A demográfia már az elmúlt évtizedekben és napjainkban is összességben inkább az alacsonyabb globális infláció irányába hatott. Ez a hatás az elkövetkező évtizedekben azonban a korösszetétel változása következtében akár meg is fordulhat. Amennyiben a robotizáció képes ellensúlyozni a munkaképes korú lakosság csökkenéséből eredő kínálatcsökkenést, a demográfiából eredő alacsonyabb infláció tartósan érvényre juthat.