Az év elején átnevezték a budapesti Ritz-Carlton hotelt, megnyitva Európa első emirátusi luxusszállodáját, ugyanakkor az Al Habtoor csoport már 2012 óta jelen van Magyarországon. Mi vonzotta eredetileg az országban?
Khalaf Al Habtoor: Először húsz évvel ezelőtt jártam itt. Dubajban női tenisztornákat szerveztem, aminek során több magyar családdal találkoztam. Ők hívtak meg Magyarországra, és nagyon örültem a lehetőségnek. A magyarokat jószívű, szorgalmas és alázatos embernek ismertem meg.

Akkoriban itt még nem volt sok minden: kevés étterem, kevés szórakozási lehetőség, kevés üzlet az utcákon. Úgy éreztem, hogy itt semmi nincs az ég világon, ma azonban egészen más a helyzet, nagyon szeretek idejönni.
Öné az InterContinental és a Dorottya Udvar, tavaly pedig egy törökbálinti ingatlanberuházásról beszélt. Vannak még tervei Magyarországon?
Jelenleg nincsenek. A törökbálinti projektet leállítottuk a kedvezőtlen feltételek miatt, problémákba ütköztünk és túl lassan haladt az engedélyeztetés folyamata. Több mint egy évet vártunk engedélyekre egy telek kapcsán, és folyamatosan csak újabb ígéretek és feltételek érkeztek. Végül úgy döntöttem, hogy nem várunk tovább: inkább eladjuk a telket, és kizárólag a hoteljeinkre koncentrálunk.
Mit gondol, mik azok a tényezők, amikkel leginkább be lehet vonzani az önéhez hasonló cégeket és ösztönözni lehet a külföldi közvetlentőke-befektetést?
Számomra egy befektetési desztináció kiválasztásakor a legfontosabb szempont a biztonság. Biztonságban kell éreznem magam, biztonságban kell lennie a tőkémnek. Fontos a bankrendszer stabilitása, az egyértelmű szabályozási környezet, a közbiztonság is. Olyan apróságok is számítanak, hogy ha a sétálni indulok reggel vagy este, biztonságban érzem magam. Magyarország ebből a szempontból nagyon jó, biztonságos ország, a magyar emberek pedig kifejezetten nagylelkűek.
Nagyon sok lehetőség rejlik ebben az országban, de a folyamatokat fel kellene gyorsítani: a befektetők támogatása és az engedélyezési rendszer átláthatósága kulcsfontosságú lenne. A miniszterelnök és a külügyminiszter a véleményem szerint kiváló munkát végeztek, és arra törekednek, hogy az ország jó kapcsolatot kialakítson ki és üzleteket kössön, de a középszinteken nincs meg a kellő támogatás. Meg kell érteni, hogy a külföldi befektetők - és ez különösen igaz az Öböl-menti országok esetében - egyszerűen tovább fognak állni, ha nem kapnak megfelelő támogatást.
Mindig azt mondom, hogy Európában is Dubaj példáját kellene követni: ha azt másolják, sikeresek lesznek.
Milyen sajátosságokat emelne ki az Egyesült Arab Emírségekkel kapcsolatban, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy kiemelkedő befektetési és üzleti célponttá váljon?
Elégedett vagyok a hazámmal, a pénzügy, az oktatás, a biztosítási szektor is erős. Alapvetően nem is látom szükségét, hogy máshol is befektessek, mert a kormányzat minden szintje keresi a befektetők támogatásának módját. Még Magyarországon a kormányhivatalok sokszor még a telefonhívásra sem válaszolnak, Dubajban ők keresnek meg minket. A befektetői rendszer átlátható, nyitott és biztonságos: számomra ez a stabilitás a siker kulcsa.

Ön a 2025-ös Brain Bar fővédnöke, idén pedig “a következő 25 év” a fesztivál meghatározó tematikája. Bár lehetetlen megjósolni a jövőt, mit gondol, mi várhat Magyarországra és Európára, mit tart prioritásnak az elkövetkezendő 10-20-25 évben?
A legfontosabb, hogy Európa független és stabil maradjon. Az Egyesült Államok véleményem szerint rossz irányba tart, instabilnak gondolom, ezért sem fektetnék be ott.
Európának megvan a lehetősége és ereje ahhoz, hogy megtegye a szükséges lépéseket a helyes irányba, de ehhez előbb úgymond “fel kell ébredniük”. A mindenkori kormánynak nagy felelőssége van: támogatnia kell a helyieket és a külföldieket is, politikai viták helyett pedig a gazdaságra koncentrálni.
Bizonyos szempontból - például a biztonság kérdése - ma Közép-Európa jobban teljesít, mint Nyugat-Európa, ugyanakkor a befektetők bevonzásában még van hova fejlődniük.
A Portfolio a Brain Bar jövőfesztivál médiapartnere.
Címlapkép forrása: Vadnai Szabolcs
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
Újabb részvénykibocsátásra készül Elon Musk - Tényleg az űrbe rakétázhat a SpaceX
A világ legértékesebb cége születhet meg.
A Google és az Apple riadót fújt
Államilag támogatott hackerek miatt küldtek figyelmeztetést.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


