Keresett kifejezés: 40 41 | Találatok száma: 10480 Új keresés

2017. március 26. 17:20 | Portfolio

Ezek voltak a világ legszegényebb országai 2016-ban

Az egyes országok életszínvonalának, vagyis a helyi lakosság jólétének egyik széles körben alkalmazott mérőszáma az egy főre jutó GDP. Az alábbi lista az Amerikai Hírszerzési Ügynökség (CIA) 2016-os adatai alapján a 10 legszegényebb országot veszi sorra egy főre jutó, vásárlóerő-paritáson számolt GDP alapján (dollárban kifejezve). Ez a mérőszám leegyszerűsítve annyiban különbözik a "sima" egy főre jutó GDP-től, hogy számításba veszi az adott országban jellemző árszínvonalat, ezáltal hitelesebb képet ad az emberek tényleges életszínvonaláról. Megdöbbentő tény, hogy a legszegényebb 10 ország egyikében sem haladja meg a mutató az 1500 dolláros (kb. 400 ezer forint) értéket, az már kevésbé meglepő, hogy a listán az összes ország afrikai. Csak összehasonlításképp: Magyarországon 2016-ban 27 200 dollár volt az egy főre jutó GDP értéke, vásárlóerő-paritáson nézve.

2017. március 25. 20:05 | Portfolio

Összegyűjtöttük a világ 10 legöregebb milliárdosát

Egy szingapúri üzletember lett a világ legöregebb milliárdosa a maga 98 évével, miután David Rockefeller, aki eddig birtokolta ezt a címet, néhány napja, 101 éves korában elhunyt. A világ tíz legidősebb milliárdosa között nem találunk 93 évesnél fiatalabbat, de felkerült a listára egy hölgy is, aki nem mellesleg a világ leggazdagabb nője is a Forbes listája szerint.

2017. március 23. 17:39 | Portfolio

A rengeteg EU-pénz mellett is romlott a magyar versenyképesség - Miért?

Hal helyett hálót kellene adnia az EU-források szétosztásánál az államnak, a K+F-támogatásokból pedig egyszerűen ki kellene szállnia - mondta Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda vezérigazgatója a Portfolio Uniós források 2017 konferenciáján.

2017. március 23. 11:11 | Portfolio

Budapest Bank: élénkül a kkv finanszírozás

Egyre jobban növekszik a visszatérítendő források szerepe az uniós források esetében - mutatott rá a Portfolio Uniós Források konferenciáján tartott előadásában Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője, aki tanácsokat is adott a pályázóknak és a hitelközvetítéssel foglalkozó bankoknak.

2017. március 21. 15:53 | Portfolio

20 milliós MNB-bírságot kapott a CIG Pannónia - reagált a biztosító (2.)

Az MNB 20 millió forintos bírságot szabott ki a CIG Pannónia Biztosítóra a részére vezérügynöki tevékenységet végző társaság felügyeleti biztosításközvetítői nyilvántartásba való bejelentésének és vezérügynökként való engedélyezésének elmaradása miatt - írja a felügyelet sajtóközleményben.

2017. március 21. 13:45 | Portfolio

Piaci pletykákra tépték szét a Hyundait

A Hyundai Motor részvényeinek árfolyama öt és fél éve nem látott mértékben nőtt a keddi kereskedés során, arról kezdtek ugyanis pletykálni, hogy a cég anyavállalata, amit Chung Mong-koo irányít, újraszervezi a tulajdonosi struktúrát.

2017. március 21. 13:12 | Nagy Viktor, München

Olyan jól megy a BMW-nek, hogy a szalagmunkások is milliós prémiumot kapnak

Több rekordot is elért a BMW 2016-ban, soha nem adott még el annyi autót és ért el olyan magas árbevételt és profitot a német autógyártó mint tavaly, ebből pedig a részvényesek és az alkalmazottak is profitálnak, előbbiek 10 százalékkal magasabb osztalékot, utóbbiak több ezer eurós prémiumot kapnak. A BMW Group éves pénzügyi beszámolóján arról is beszélt a vállalat vezetése, hogy a jövő az elektromos autóké, az akkumulátoros autók mellett azonban az üzemanyagcellás modelleket is fejlesztik.

2017. március 21. 10:43 | Portfolio

A magyar nagyvállalatok ismerik, de kevesen használják a felhőt

Tovább nőtt tavaly a felhő ismertsége a magyarországi nagyvállalatok vezetőinek körében, ám még nagyon nagy az olló a valódi használat, és az ismertség között - állapította meg a Microsoft Magyarország és az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) közös kutatása. A felmérés szerint vállalatvezetők kétharmada valós erőfeszítéseket tett az elmúlt egy évben a digitális transzformáció érdekében.

2017. március 20. 18:34 | Portfolio

Az aranyban látnak fantáziát az elemzők

Több elemző is úgy gondolja, hogy az arany árfolyama emelkedni fog idén. 1300-1400 dollár / unciás árfolyamra számítanak, az erősödés oka elsősorban a Fed mozgása, az európai politikai bizonytalanság és a protekcionizmus térnyerése a szakemberek szerint.

2017. március 20. 13:35 | Portfolio

Sok száz céget elutasíthatnak a legnépszerűbb EU pályázatokon

Összesen 65 milliárd forinttal megemelték pénteken a legnépszerűbb uniós gazdaságfejlesztési pályázatok keretösszegét, de vizsgálatunk szerint még ezzel együtt is kétszeres a túligénylése az együttes új kereteknek. Emiatt még a keretemelés mellett is több száz céget el fognak utasítani a pályázatok kiírói nem megfelelő pontszámok, illetve forráshiány miatt. Különösen érdekes, hogy a közel 3000 cég által megpályázott prototípus-fejlesztési pályázat keretösszege az utóbbi néhány hét során immár másodszorra is emelkedett, de még így is brutális kerettúligénylésről beszélhetünk.

2017. március 20. 08:57 | Portfolio

Kezdődik a Deutsche Bank nagy akciója, íme a részletek

A pénteki záróárfolyamhoz képest 35%-os diszkonttal kezdi meg holnap új részvényeinek kibocsátását a Deutsche Bank. Az április 4-éig tartó részvénykibocsátás során 8 milliárd euró bevonását tervezi a legnagyobb német bank.

2017. március 19. 15:45 | Háhner Petra

Az ország, ami földi paradicsommá változott, és megrohanták a turisták

Sokak érdeklődését felkeltette Szlovénia 2016 őszén azzal, hogy itt található Melania Trump, az Egyesült Államok first ladyjének szülővárosa. A közelsége ellenére magyar turisták által kevéssé látogatott ország mégsem erről lett világhírű az elmúlt években. Alig egy évtizede még gazdaság, közlekedés és hulladékgazdálkodás terén is bőven voltak elmaradásai, de mára olyan országokhoz zárkózott fel, mint Finnország, Hollandia vagy Svédország. Fővárosa, Ljubljana tavaly elnyerte az Európa Zöld Fővárosa címet, Szlovéniát pedig a világ egyik legfenntarthatóbb országaként emlegeti a turisztikai szakma, amivel egyre több látogatót vonz az Alpok lábánál fekvő ország.

2017. március 19. 10:30 | Portfolio

Szavazz Buda legjobb új építésű társasházára!

Március 24-25-én a Millenáris B épületében kerül megrendezésre a Portfolio Csoport által szervezett Lakás 2017 kiállítás és vásár, ahol a legnagyobb ingatlanfejlesztők mutatják be épülő és tervezett projektjeiket. A kiállító fejlesztők között idén több díjat is kiosztunk. A Portfolio olvasói kiválasztják a számukra legszimpatikusabb pesti és budai projekteket, a Portfolio Lakás 2017 konferencia résztvevői pedig megszavazzák minden kategóriában az olvasói szavazatok alapján szűkített listákból a legjobbakat. A díjakkal a legjobb pesti és a legjobb budai fejlesztéseket jutalmazzuk. A budai új építésű lakásprojektek között az alábbi listáról válogathatsz, szavazz te is!

2017. március 18. 16:15 | Futó Péter

Nézd meg Magyarország legdrágább vidéki házait és kastélyait!

Mostanra szinte közhellyé vált az a kijelentés, hogy a hazai lakáspiac szárnyal, az árak emelkednek és a piaci szereplők egyre elégedettebbek. Noha a legnagyobb érdeklődés továbbra is a fővárosi lakásokat övezi - így az árak is ott nőttek meg leginkább -, a különböző vidéki településeken is időről időre felbukkannak kiugróan drága családi házak vagy kastélyok. Az alábbiakban ezek közül válogatva mutatjuk be - Budapest és Pest megye nélkül - az egyes országrészek jelenleg eladásra kínált legdrágább házait.

2017. március 16. 15:58 | Portfolio

Azonnal kamatot emelt volna az egyik jegybankár - Megtépték a fontot

A vártnak megfelelően az irányadó rátát és az eszközvásárlási programok keretét (435 milliárd font, illetve 10 milliárd font) is változatlanul hagyta tegnapi kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa, de volt egy meglepő fejlemény: az egyik tag már azonnal kamatot emelt volna. A tegnapi ülésről már ma közzétett jegyzőkönyv eredményével megtört a testület 2016 júliusa tartó egységes döntéshozatala és erre a fejleményre az angol font szárnyalásba kezdett.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v