Keresett kifejezés: 26 24= | Találatok száma: 6335 Új keresés

2011. március 22. 10:45 | Portfolio

Nem kívánom kommentálni a gyógyszeripari adóterheket (Bogsch)

Az erős Európai Uniónak versenyképesnek kell lennie és ehhez szükség van az innovációra, ezen belül a biotechnológiára - kezdte köszöntőjét Bogsch Erik az uniós Biotechnológia konferencián Budapesten. A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a tőzsdei gyógyszergyártó főbb eredményszámainak bemutatásakor úgy fogalmazott, hogy továbbra is nyereséges a cég, így tudják fizetni az iparágat sújtó adókat. Majd később ennek kapcsán hozzátette: a gyógyszeripari különadókat nem kívánja kommentálni. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ezt követő előadását (nem véletlenül) azzal kezdte, hogy "most nem beszélek adózási kérdésekről".

2011. március 22. 10:22 | Portfolio

HUPX: közel az egymilliós határ

Tovább bővült a HUPX, a magyar áramtőzsde forgalma. A börze március 19-én újabb rekordot állított be, napi zsinórtermék forgalma meghaladta a 10 000 MWh-át, amely a hazai bruttó villamosenergia-fogyasztás hozzávetőleg 9 %-a. A társaság várakozása szerint a tőzsde tavalyi indítástól számított összforgalma már a jövő hónapban elérheti az egymillió megawattórát - derül ki a HUPX közleményéből.

2011. március 17. 08:33 | Portfolio

Újabb esés Japánban - Rendkívüli devizamozgások

A tegnapi nagy emelkedés után újra az eladók uralták a terepet az ázsiai piacokon ma hajnalban. A Nikkei 1,4%-kal zárt alacsonyabban, a Hang Seng már 2% feletti csökkenést mutat, de a kínai tőzsde mutatója is több mint 1%-ot veszített értékéből. Még tegnap este rendkívül nagy devizapiaci mozgások következtek be: a japán jen percek alatt hatalmas erősödéssel történelmi csúcsra jutott a dollárral szemben, ami szintén történelmi csúcsra hajtotta a svácji frankot is. Ez kifejezetten rossz hír a magyar devizahiteleseknek, a jegyzések ugyanis 220 közelbe ugrottak. Ma kamatdöntés lesz Svájcban.

2011. március 11. 14:42 | Weinhardt Attila

Letörheti a japán reményeket az óriási csapás

Kifejezetten rosszkor érte minden idők ötödik, Japán történetében pedig a legnagyobb földrengés péntek reggel a távol-keleti országot, hiszen a gazdasági válságból kilábalás folyamata akár derékba is törhet, illetve újra fokozódhatnak a deflációs kockázatok az országban. A japán jegybank éppen emiatt azonnal jelezte, hogy kész mindent megtenni likviditási szempontból a gazdasági-pénzügyi kockázatok enyhítése érdekében. Az idő rövidsége és az ismeretlen mértékű károk miatt a japán eszközpiacokon eddig nem mutatkoztak heves negatív reakciók, a tőzsdei kereskedést az utolsó órában érte a földrengés híre, és várhatóan hétfőn már újra rendben kinyit a börze.

2011. március 09. 09:50 | Portfolio

Tovább vette a Petrol Ofisit az OMV

Tovább csökkent a Petrol Ofisi közkézhányada, miután az OMV február 23 és március 8 között 1,26%-os részesedést vásárolt. Ezzel az osztrák cég már 96,98%-os részesedéssel rendelkezik a vállalatban.

2011. március 04. 17:39 | Portfolio

Elolvadt a jókedv, visszacsúszott az OTP

Februárban az enyhülő időjárásnak és a kedvező reálgazdasági fejleményeknek köszönhetően 192 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma az USA-ban - jelentette az Egyesült Államok Munkaügyi Minisztériuma. A konszenzus 185 ezer volt. További jó hír, hogy a munkanélküliségi ráta a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem 9,0 százalékról 8,9 százalékra csökkent.

A tőzsdeindexek először kisebb emelkedéssel majd rögvest csökkenéssel reagáltak a jobb makroadatokra, ami nem meglepő, tekintve hogy egyetlen részindex, a szállítási és gépgyártási szektor jelentős megrendelések miatt megugró munkaerőigényének köszönhetően nőtt csak a foglalkoztatottak száma, míg a többi szektorban inkább a stagnálás volt jellemző.

Emelkedése egy részét megtartva végül 0,5%-kal csütörtöki záróértéke felett fejezte be a kereskedést a BUX

2011. március 04. 07:10 | Nagy Viktor

Nem sikerült a hajrá az OTP-nek

Az elemzői konszenzushoz képest korrigált nettó kamatbevétel soron jobb, de a vártnál magasabb kockázati költségek miatt nettó profit soron alacsonyabb számokat tett közzé negyedéves gyorsjelentésében az OTP. Bár az alapfolyamatok romlásában helyenként már a lassulás jelei látszanak, összességében azonban nem változott a trend: a hitelezés felfutása még nem kezdődött el, a késedelmes hitelek aránya emelkedik, és a bank továbbra is magas céltartalékolásra kényszerül.

Az OTP tőkehelyzete továbbra is igen erős, és a részvények árazása is inkább olcsónak mondható, azonban véleményünk szerint a negyedik negyedéves teljesítménynél több kell, hogy a befektetők visszatérjenek a magyar bankpapír piacára. Kíváncsian várjuk, mit mond a menedzsment az idei évre vonatkozó kilátásokról.


A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

  • Az elemzői várakozásokhoz képest korrigált nettó kamatbevétel soron jobb, a magas céltartalékolás miatt adózott eredmény soron alacsonyabb számok
  • Összességében lassuló hitelportfólió romlás, de
  • Egyes leánybankoknál drasztikus emelkedés a nem teljesítő hitelekben
  • A szerb és a montenegrói operáció lejtmenetben
  • A hitelportfólió romlására reagálva a vártnál magasabb céltartalék-képzésre kényszerült a bank
  • Ismét emelkedik a hitel/betét mutató
  • A saját tőke arányos megtérülés az egész évet tekintve stabil
  • A bank tőkehelyzete továbbra is erős


A magasabb céltartalékolás miatt a vártnál gyengébb nettó profit, és az alapfolyamatok további romlása miatt a negyedéves gyorsjelentésre nem várnánk pozitív piaci reakciót, az összképet azonban árnyalja, hogy az amerikai indexek tegnap euforikus hangulatban emelkedtek, az optimista nemzetközi befektetői környezet pedig inkább az OTP részvényárfolyamának emelkedését hozhatja. Valószínűleg ez utóbbi hatás ma erősebb lesz.

2011. március 03. 08:34 | Portfolio

Egymilliárdos profitot termelt a világ legnagyobb sörgyártója

Az elemzői konszenzust kismértékben felülmúló nettó eredményről számolt be az Anheuser-Busch Inbev ma reggel közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A növekedést Latin-Amerika és Ázsia hajtotta, amelyekkel kapcsolatban a menedzsment továbbra is optimista, az Egyesült Államokban pedig a munkaerőpiaci helyzet javulásának jeleit lehet látni, ami támogathatja a kereslet növekedését.

2011. február 25. 09:15 | Portfolio

Elnémult Londonban a kereskedés

Leállt a kereskedés a londoni tőzsdén technikai problémák miatt. Egyelőre nincs információ, mikor indulhat újra a kereskedést.

2011. február 24. 15:34 | Portfolio

NGM: problémás a rokkantnyugdíj-rendszer

Hazánk jelenleg jóval többet költ a rokkantsággal kapcsolatos ellátásra, mint a hasonló fejlettségi szintű és egészségügyi helyzetben lévő más országok. Magyarországon rendkívül alacsony a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, a támogatási rendszer csak a kivételezett helyzetben lévő védett szervezetek számára kedvező - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium sorozatának legfrissebb darabjában.

2011. február 24. 14:59 | Portfolio

Mozgolódnak a szaúdiak, halászhajókon mentik a kínaiakat

A reggeli órákban még csak találgatások szóltak arról, hogy Líbia olajtermelése mennyivel eshetett vissza a polgárháborús helyzet fokozódásával, bár azt már akkor is biztosra lehetett venni, hogy az ország 1,6-1,8 millió hordó/napos kapacitásának csak kevesebb mint a felén termel. Az egyébként is feszített olajárak a hírekre reagálva tovább emelkedtek, a Brent esetében az áprilisi határidős kereskedésben 119 dollár/hordós árfolyam felett is történt tranzakció.

2011. február 24. 08:39 | Portfolio

A várakozások alatt növekedett az Allianz

Az elemzők által várt 1,159 milliárd euróval szemben 1,135 milliárd eurós negyedik negyedéves profitról tett jelentést ma reggel az Allianz. A társaság minden üzletágában növekedtek ugyanakkor a bevételek, és a menedzsment a korábbinál magasabb osztalékra tesz javaslatot.

2011. február 22. 17:50 | Portfolio

Mire kell a kormánynak 250 milliárd forint?

A 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozása nem a 2010. évi folyamatokhoz kapcsolódik - hangsúlyozta a Portfolio.hu-nak adott válaszában Banai Péter Benő az NGM mai online sajtótájékoztatóján. A tárca helyettes államtitkára kiemelte azt is, hogy a kormány elkötelezett a 2011. évi államháztartási hiánycél tartásában és az idei évre 110 milliárd forintos deficittel számol a kormány az önkormányzati alrendszerben a tavalyi (mindenkit meglepő) 247 milliárdos hiány után.

2011. február 21. 07:45 | Nagy Viktor

Melyik magyar vállalatban szerez befolyást az állam?

A magánnyugdíjpénztári átalakításokkal jelentős vagyon kerül át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaphoz (továbbiakban: Alap), ennek egy kisebb, de az érintett tőzsdei társaságok szempontjából nem elhanyagolható része magyar részvény. A Stabilitás Pénztárszövetség statisztikáit felhasználva megvizsgáltuk, hogy mely társaságokat érinti leginkább az állam tulajdonszerzése.

Számításaink alapján a kisebb kapitalizációjú vállalatok közül a Rábában, az Állami Nyomdában, az RFV-ben és a Graphisoft Parkban szerezhet az állam (valószínűleg ideiglenesen) 5 százalékot meghaladó befolyást, de ha a közvetetten az Alaphoz átkerülő részvényvagyont is figyelembe vesszük, akkor akár a Richterben, az OTP-ben és a Magyar Telekomban is 5 százaléknál nagyobb tulajdonos lehet az állam. Ez pedig a közkézhányadok változása miatt akár új BUX-súlyok meghatározását is szükségessé teheti.

2011. február 18. 10:30 | Portfolio

Felemás hangulatban tud erősödni a forint

Hétfőn kamatdöntő ülést tart a MNB. Az alacsony infláció mellé a ma közzétett gyenge decemberi béradatok is a tartás mellett szólnak - írja napi piaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2011. február 17. 14:27 | Portfolio

Kivételes lehetőségeket lát a Nomura az európai részvénypiacon

Eheti globális stratégiájában a vállalatok jövedelmezőségének alakulását vizsgálta meg a Nomura, a profitráták jelenleg rekord közeli szinten vannak, így a befektetők nem alaptalanul tartanak a marginok esetleges jövőbeli romlásától. Ez azonban a stratégák szerint önmagában nem fogja a részvénypiacok esését kiváltani, sőt, a profitráták csökkenésével párhuzamosan az értékeltségi szintek emelkedhetnek, ha a gazdasági növekedés fennmarad.

Európai stratégiájában a Nomura azt a furcsa tényt emelte ki, hogy a piac Európában jelenleg nem árazza prémiummal a nagy növekedési kilátásokkal rendelkező vállalatok részvényeit. Ez a szakértők szerint sokáig nem fog fennmaradni, a jövőben pedig a növekedési részvények felülteljesíthetnek.

2011. február 17. 04:50 | Portfolio

Összeomlott a Való Világ sztárja - Nem is lehetett kérdés a jó nézettség

Az RTL Klub magabiztosan nyerte a múlt hetet is a kereskedelmi csatornák nézőkért folytatott csatájában. Heti átlagban a főműsoridőben 16,5 százalékponttal kapott ki a TV2, a csatát pedig egyértelműen a Való Világ döntötte le. A múlt hét fontos volt a Villa életében, hiszen a ház két királya, Olivér és Béci csapott össze, a szombati kiugró nézettségű párbaj után többen is összeomlottak, például Szandika és Anikó. A TV2 nem nagyon tudott a harcba beleszólni, annál is inkább, mert nem akadt olyan program, ami meg tudta volna előzni az idősávokban az RTL Klubos műsorokat. A TV2 számára további negatívum, hogy a filmek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

2011. február 16. 09:10 | Portfolio

Lefagyott decemberre az építőipar

2010 decemberében 4,0%-kal esett a magyar építőipari termelés volumene szezonálisan kiigazítva, így éves szinten 12,3%-os zuhanásról beszélhetünk - tette közzé ma az adatot a Központi Statisztikai Hivatal. A decemberi adat ismeretében így már azt is tudjuk, hogy az év egészében 10,1%-os volt a termelési volumen visszaesése, azaz sorozatban már az ötödik szűk esztendőn van túl a szektor. Ezzel a 2001-es kibocsátási szintre mérséklődött az ágazat teljesítménye. Szomorú, de a szerződésállományi statisztikákon sem látszik a fény az alagút végén.

2011. február 09. 04:50 | Portfolio

Hatalmas őrültséget csinált Szandika - Az RTL Klub kaszált vele a legjobban

A TV2 továbbra is tehetetlen az RTL Klub sikerműsorával, a Való Világgal szemben, a program jellemzően 35 százalék feletti közönségarányt ért el a múlt héten, miközben az Ezek megőrültek a 20 százalékkal küszködött. Az egyik nap például azért tudott az átlagosnál is jobban teljesíteni a Való Világ, mert Szandikát ki akarták tenni a műsorból. A főműsoridő eleji gyenge teljesítmény miatt nem lehetett meglepő, hogy az RTL Klub dominálta a hetet, összesítésben 12 százalékponttal verték meg a TV2-t, ami a hosszú távú átlag felett található. A TV2-nek egyedül a vasárnapi nap jött be, viszont a jó filmválasztás akkor is csak arra volt elegendő, hogy az RTL Klubot megközelítsék. A közeljövőben változásra pedig nem nagyon lehet számítani, hiszen a Való Világ még több hónapon keresztül marad a képernyőn.

2011. február 07. 10:55 | Portfolio

Kivezethetik a tőzsdéről a lengyel nagybankot

Miután szeptemberben eldőlt, hogy a spanyol Banco Santander veszi meg a bajba került ír Allied Irish Banks (AIB) lengyel érdekeltségének 70%-át, most azt is bejelentették, a Santander ajánlatot tett a Bank Zachodni további 30%-ára is a piaci befektetőknek.

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C