Keresett kifejezés: 25 | Találatok száma: 100000 Új keresés

2011. február 24. 07:30 | Nagy Viktor

Magyar Telekom gyorsjelentés: a különadó fogságában

Az elemzői negyedéves várakozásoknál és a menedzsment éves célkitűzéseinél is erősebb számokat közölt mai gyorsjelentésében a Magyar Telekom. Bár a számokat torzítja az ebben a negyedévben elszámolásra került különadó, úgy tűnik a vállalat sikeresen hajtotta végre költségracionalizálási intézkedéseit, ennek köszönhetően az egyszeri hatásoktól tisztított EBITDA éves szinten stabil maradt, míg a negyedik negyedévben emelkedni is tudott. A költségek lefaragásával és az osztalék csökkentésével az eladósodottsági rátát sikerült a célsávban tartani.

Bár a vállalat részvényei továbbra sem mondhatók drágának, úgy tűnik a befektetők egyelőre inkább a stabilabb makro-háttérrel és kevesebb kormányzati "meglepetéssel" szolgáló régiós szektortársakat preferálják. Ez azonban megítélésünk szerint gyorsan változhat, a kormány reformintézkedéseinek pozitív befektetői fogadtatása, illetve elemzői felminősítések (lásd Goldman Sachs) hatására akár jelentősebb emelkedést is elképzelhetőnek tartunk a Magyar Telekom papírjaiban.

A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:

  • A negyedév során került elszámolásra a kimutatásokban a 27 milliárd forintos különadó
  • Az elemzők negyedéves várakozásánál és a menedzsment éves célkitűzéseinél is erősebb számokat jelentett a vállalat
  • A főbb szegmensekben lassult az árbevétel csökkenés üteme
  • Az egyszeri tételektől tisztított EBITDA ráta év/év alapon 2 százalékponttal javult a negyedévben
  • A nettó profit sort a halasztott adó kötelezettség visszaforgatásának több milliárdos tétele torzította
  • A nettó eladósodottsági ráta a célsávon belül maradt
  • A menedzsment a tavalyinál kisebb árbevétel és EBITDA-visszaeséssel számol 2011-re, ezzel párhuzamosan visszafogják a beruházásokat

2011. február 24. 04:50 | Portfolio

Egymás torkának ugrottak a villalakók - Büszke lehet a nézettségre az RTL

Megállíthatatlan a Való Világ és vele együtt az RTL Klub, a múlt héten a csatorna minden este győztesen hagyta el a terepet a TV2-vel vívott csatában. A TV2 semmit sem tud kezdeni a komoly konfliktusokkal, összezörrenésekkel tarkított műsorral, az Ezek megőrültek című program kiégett, a nagy kérdés, hogy a helyére kerülő 40 milliós játszma mennyiben tudja megváltoztatni a status quo-t. A TV2 számára az is nehezítő tényező, hogy a Bajnokok ligája folytatódott, a nézettségi számok pedig jóval a csatornaátlag alatt vannak. A statisztikák alapján az RTL Klub sorozatai egyértelműen fölénybe kerültek, a TV2 számára pedig csak akkor kínálkozik lehetőség a szorosabb eredményre, ha a filmválasztás sikerül.

2011. február 23. 20:05 | Portfolio

Száztíz dollár fölé nézett az olajár

2008 szeptembere óta először 110 dollár fölé emelkedett az Európában mérvadó Brent típusú kőolaj árfolyama magyar idő szerint szerdán délután öt körül, a WTI áprilisi határidős árfolyama pedig hét óra tájban a bűvös 100 dolláros szintet is átlépte. A háttérben az előző napokhoz hasonlóan a líbiai politikai feszültségek és az ennek nyomán gyűrűző olajpiaci aggodalmak állnak.

2011. február 23. 15:48 | Portfolio

Százmilliárdos veszteség fél év alatt a magyar bankszektorban

58 milliárd forint adózás előtti és 38 milliárd forint adózott eredményt értek el 2010-ben a hazai részvénytársasági hitelintézetek - derül ki a PSZÁF ma közzétett adataiból. Ez azt jelenti, hogy 2009-hez képest a magyar bankok adózás előtti eredménye 76, adózott eredménye pedig 82 százalékkal esett vissza. A harmadik negyedév 60 milliárd forintos veszteségét a negyedik negyedévben "csak" 41 milliárd forintos mínusz követte. Mindez az OTP számait figyelembe véve minden bizonnyal úgy jött ki, hogy a kisebb bankok tekintélyes része nagyon komoly veszteségeket szenvedett el, és az egyes bankok között rendkívül nagy volt a szórás.

2011. február 23. 14:50 | Weinhardt Attila

Hatalmas a készülődés a forintpiacon - Mit lép a kormány?

Idén januárban jelentősen, mintegy 500 milliárddal növelték a forintpiaci kitettségüket a külföldiek és így az a Portfolio.hu kalkulációi szerint két és fél éves csúcsra emelkedett. Nemcsak ez mutatja a hatalmas a készülődést, illetve a felfokozott várakozásokat a forintpiacon a magyar kormány intézkedéscsomagjával kapcsolatban, hanem az is, hogy a forintárfolyammal kapcsolatos várakozások gyenge irányba eltolódása egy éve a legcsekélyebb - derült ki a Magyar Nemzeti Bank hétfőn este közzétett friss ábrakészletéből. A legfrissebb fejlemények szerint a jövő hét elején jelenti be a kormány a hetek óta készülő költségvetési kiigazító, illetve egyéb strukturális intézkedéseket és a Portfolio.hu információi szerint a kabinet egy 700-800 milliárd forintos közép távú hiánycsökkentő programot tehet majd közzé, de elképzelhető ennél akár nagyobb intézkedéscsomag is. Amennyiben ez így lenne és a tartalmát hitelesnek találja a piac, akkor az segíthet elkerülni a megelőlegezett bizalom után a befektetők csalódását és a magyar eszközárak esését.

2011. február 23. 14:24 | Portfolio

Kisebb fellélegzés jöhet a tegnapi pofonok után Amerikában

A tegnapi napon az arab világban látott feszültségek és a kedvezőtlen technikai kép eredőjeként jelentős 1,5-2,8%-os veszteségeket könyvelhettek el a vezető amerikai részvénypiacok. Ma egyelőre a nyitás előtt kisebb fellélegzést láthatunk, így a határidős indexek közül a Dow 32, az S&P 500 3, a Nasdaq 100 10 pontos emelkedést mutat.

2011. február 23. 12:33 | Portfolio

Sorra mondják fel biztosítási szerződéseiket az ügyfelek

Az egyszeri díjas termékek sikerének köszönhetően 8%-kal nőtt tavaly a hazai életbiztosítási piac díjbevétele, és elérte a 442,6 milliárd forintot, ugyanakkor a folyamatos díjas piac a visszaváltások miatt folyamatosan zsugorodik - derült ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) szerdai sajtótájékoztatóján. A nem-életbiztosítási piac díjbevétele 3%-kal 401,17 milliárd forintra csökkent, melyben nagy szerepe volt az autóbiztosítási díjbevételek 15 milliárd forintos visszaesésének. A friss adatok részletes elemzésével a következő napokban jelentkezünk.

2011. február 23. 11:59 | Portfolio

Kit érdekelnek még a magyar ingatlanok?

A válság előtti években a közép- és kelet-európai ingatlanpiac a nyugat-európai és angolszász intézményi befektetők egyik kedvencének számított. Az elmúlt években a kockázatok átértékelésével a régiónk szerepe is átértékelődött és a befektetői érdeklődés jelentősen csökkent. Ráadásul a térségen belüli erőviszonyok is szignifikánsan átrendeződtek, hiszen a nemzetközi tőke döntő többségét Lengyelország vonzotta magához, míg a magyarországi befektetési piac messze elmaradt nemcsak a lengyel, hanem a cseh piactól is. Kérdés, hogy mennyi tőke érkezik a régióba 2011-ben és változhatnak -e az erőviszonyok a térségen belül?

2011. február 23. 11:52 | Portfolio

Lakást vennél? - Így emelkednek a négyzetméterárak

A 2010-es év a konszolidáció jegyében telt el a budapesti új lakáspiacon. A kínálat mértéke egy év alatt ugyan semmit sem változott - míg 2010 év elején 5,953 eladatlan lakást számoltak, addig idén januárban 5,913 új építésű lakást tartottak így nyilván - az eladásra váró lakások összetétele azonban igen. Az elmúlt év tapasztalatait Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója ismertette.

2011. február 23. 11:20 | Portfolio

A MOL a kedvenc a régióban, nagyot emelt célárán a MS

A Morgan Stanley a korábbi 23 000 forintos MOL célárát ma reggel 27 000 forintra emelte, így felülsúlyozás ajánlást fogalmaz meg a CEE olajvállalatok körében általa leginkább kedvelt hazai olajrészvényekre.

2011. február 23. 10:46 | Portfolio

Nem püfölik tovább Európát

A líbiai feszültségek miatt a vezető amerikai tőzsdeindexek mindegyike 1,4 százalék feletti mínuszban zárta a tegnapi kereskedést. A Nasdaq 2,74 százalékot veszített értékéből. Késő délután az észak-afrikai ország vezetője, Moammar Kadhafi jelezte, hogy nem kíván távozni országa éléről, ami tovább növelte az Afrika legnagyobb olajkitermelőjének számító Líbia és ezzel együtt az egész arab világ jövőjével kapcsolatos bizonytalanságot. Továbbá az esésben közrejátszott, hogy technikailag megtört a korábbi napok emelkedő trendje.A kedvezőtlen amerikai zárás pedig az ázsiai tőzsdék többségét sem hagyta hidegen, ahol további eséseket láthattunk az előző nap esései után.

A tegnapi amerikai lejtmenetet és a rossz hangulatú ázsiai zárásokat követően az európai tőzsdék csak szolidabb csökkenéssel indították a szerdai napot. A vezető nyugat-európai indexek közül a CAC40 értéke nem változott érdemben, a német DAX30 0,3%-kal került lejjebb, míg a FTSE100 0,5%-os csökkenést mutat.

2011. február 23. 09:51 | Portfolio

Történelmi mélyponton a lakáspiac - Senki nem akar lakást építeni?

2010-ben 20 823 új lakás épült, 35 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 17 353 volt, ami 39 százalékos csökkenést jelent a 2009. évi adatokhoz képest. A KSH legfrissebb statisztikái szerint a kiadott építési engedélyek száma történelmi mélypontra zuhant 2010-ben.

2011. február 23. 09:12 | Portfolio

Fekete karácsony volt a kiskereskedelemben

2010 decemberében az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint, így éves szinten 1,7 százalékos volt a visszaesés mértéke - tette közzé ma az adatokat a Központi Statisztikai Hivatal. A decemberi adat ismeretében nemcsak a karácsonyi szezon volt "fekete", hanem az egész év is annak mondható, hiszen 2010 átlagában 2,3 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom volumenének csökkenése. Tavaly sorozatban már a negyedik egymást követő évben szűkült a forgalom részben a kormányzati megszorítások és a gazdasági recesszió lakossági fogyasztást visszafogó hatása, részben a hitelpiac kínálati oldalának beszűkülése miatt.

2011. február 23. 09:05 | Portfolio

Év végi hajrá a Commerzbanknál

A 132 millió eurós elemzői várakozásokkal szemben 257 milliós euró nettó profitot ért el 2010 utolsó negyedévében a Commerzbank - derül ki a német bankcsoport ma reggel közzétett gyorsjelentéséből. A jó eredményben a befektetési banki és a német középvállalati üzletág játszotta a fő szerepet. A pénzintézet még az idén megkezdi az állami források visszafizetését.

2011. február 23. 08:55 | Portfolio

Kinyithat nyárra a füredi görög falu

A balatoni szezonra kinyithat a Sundance Park néven működő, görög faluként ismertté vált kereskedelmi és szórakoztatócentrum Balatonfüreden - mondta Serényi Gábor, a központ egy részét üzemeltető Sundance Park Kft. ügyvezetője szerdán az MTI-nek.

2011. február 23. 08:33 | Portfolio

A Távol-Keleten is tovább adták a részvényeket

Mínuszokat mutat az ázsiai tőzsdék többsége. Az amerikai piacok méretes zakóját követően 0,8%-kal zárt lejjebb a japán Nikkei, míg a sanghaji börze 0,2%-ot veszített az értékéből. A hongkongi Hang Seng pedig 0,6%-os csökkenést mutat nem sokkal a zárás előtt.

2011. február 23. 08:19 | Sándor Dávid

Gyengébb számokról jelentett az OMV

A főbb sorokon a várakozásoknál gyengébb negyedik negyedéves eredményszámokat tett közzé ma reggeli gyorsjelentésében az OMV. A tisztított üzemi eredmény 12, míg a nettó profit 24%-kal maradt el a várttól.

A társaság 2011-ben a tavalyinak megfelelő mértékű kitermelést prognosztizál, azonban ebben a líbiai események miatti kieséssel nem számol a társaság. Amellett tehát, hogy az eredményszámok is rosszabbak lettek a vártnál, még a kitermelési kilátások is elkeserítő módon hatottak.

2011. február 23. 06:50 | Palkó István

Rekord nyereséget hozott az Allianz az FHB-nak

Fennállásának legmagasabb, 8,2 milliárd forintos adózott eredményét érte el 2010 utolsó negyedévében az FHB - derül ki a jelzálogbank kedden este közzétett gyorsjelentéséből. A rekord szintű nyereség számos egyszeri pénzmozgásnak és ezek adóvonzatainak, ezen belül is elsősorban az Allianz Bank megvásárlásához kapcsolódó tételeknek köszönhető. A gyorsjelentés első ízben tartalmazza az Allianz Bank negyedéves adatait is, ezért a korábbi negyedévekkel való összevetés nem automatikus.

2011. február 22. 18:50 | Portfolio

Nem mond le Kadhafi, menekülnek a külföldiek

A Líbiát több mint 40 éve irányító Kadhafi televíziós beszédében megerősítette, hogy nem kíván távozni országa éléről. "Mártírként fogok meghalni, mint a nagyapám" - mondta. Közben az ellenzékiek újabb városokat vontak irányításuk alá, a külföldi cégek pedig megpróbálják kimenekíteni munkavállalóikat. Már a Vegyépszer dolgozói is elhagyták Líbiát.

Charlie és Bruno

Merre mozdulhat az arany ára?

Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj

Holdblog

Mi a baj dollárral?

Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr