Keresett kifejezés: 60 6= | Találatok száma: 17291 Új keresés

2013. március 05. 08:43 | Portfolio

Vegyes számokkal állt elő az RWE

Kedden reggel tette közzé negyedéves gyorsjelentését a német energiaszolgáltató, mely EBITDA soron kellemes meglepetéssel szolgált az elemzői prognózishoz képest azonban az egyszeri tételek nélkül számított nettó eredmény elmaradt a várakozásoktól. A menedzsment a 2013-as pénzügyi évvel kapcsolatban sem optimista, emelkedő árbevétel mellett csökkenő EBITDA-ra és nettó eredményre számít.

2013. március 05. 08:34 | Portfolio

Csökkent a BVPS a Plotinusnál

A Plotinus ma reggel közzétett közleménye szerint a febuár végi árfolyamokkal számolva a cég egy részvényre jutó saját tőkéje 2060 forinton áll, miközben az egy hónappal ezelőtti érték 2100 forint volt.

2013. március 04. 16:03 | Portfolio

Akadály tornyosul a piacok elé (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten továbbra is a korábbi csúcsok közelében mozoghatnak a nemzetközi részvényindexek, és a piaci szereplők újabb impulzusokra várnak, hogy soha nem látott magasságokba húzzák a mutatókat. A jegybanki intézkedések a piacok mögött állnak, így a befektetők még az amerikai automatikus költségvetési megszorításokon is könnyedén túlléphetnek, és a figyelem a csütörtöki EKB kamatdöntő ülésre, illetve a pénteki átfogó amerikai munkaerő-piaci adatokra irányulhat.

2013. március 04. 08:37 | Portfolio

Megválik európai vagyonkezelési üzletágától a Morgan Stanley

Az Amerikában jelentős piaci pozícióval bíró Morgan Stanley Európában sikertelenül próbált az elmúlt években a vagyonkezelési üzletágban teret nyerni, a vezetőség éppen ezért arra jutott, hogy a Svájcon kívüli operációt eladják. Pletykák szerint a Credit Suisse érdeklődik a privát banki üzletág iránt, azonban nem lesz egyszerű dolga a banknak, hiszen az európai piacon rosszabb a jövedelmezőség, valamint az iparági környezet - írja a Financial News.

2013. március 02. 11:50 | Portfolio

Elfordultak a befektetők a feltörekvő részvényalapoktól

Megtört a feltörekvő piaci részvényalapokba 24 héten keresztül tartó tőkebeáramlás, a mostani változásnak voltak előjelei, hétről hétre csökkent a beáramló tőke mennyisége, illetve a feltörekvő részvénypiacok teljesítménye elmaradt a fejlett piacok év eleje óta tartó jó teljesítményétől. A szerdán zárult hét során a feltörekvő piaci részvényalapokból 925 millió dollár távozott, szemben az előző heti 2,26 milliárd dolláros tőkebeáramlással. A legnagyobb vesztes a latin-amerikai alapkategória volt, ahonnan 2008 januárja óta nem látott mértékben vontak ki tőkét a befektetők, a többi régió is áldozatul esett a tőkekivonásnak.

2013. február 28. 16:00 | Szabics András Zsolt

Megdőlt a rekord, de aggódnak a gazdagok bankárai

Hét éve készíti el a Portfolio.hu Privát Banki Felmérését, először fordult elő, hogy az ügyfelek vagyona megközelítette a 2400 milliárd forintot. Egyetlen év alatt 170 milliárd forinttal nőtt a vagyon, ennek a nagyobb része (135 milliárd) a második félévben jött össze. A szektorban egyre nehezebb organikus növekedési lehetőséget találni, most is a befektetéseken elért hozamok alapozták meg a jó teljesítményt. Az élbolyban nem történt változás, még mindig az OTP, a Raiffeisen és az MKB a legnagyobb szolgáltató, azonban a BNP Paribas akvizíciójával az Erste az ötödik helyre lépett előre. A kilátások nem túl jók, a bankárok szerint a következő három évben 4-8 százalék között bővülhet a vagyon, ami összhangban van a borús gazdasági kilátásokkal. A legnagyobb kockázatnak a szereplők a jegybanki vezetőváltást tartják, egy esetleges bizalomvesztés ugyanis tőkekiáramláshoz vezethetne.

2013. február 28. 08:30 | Portfolio

Veszteséges lett az Erste, ahogy várták

Az elemzők által várt 139 millió eurónál valamivel alacsonyabb, 114 millió eurós nettó veszteségről számolt be csütörtökön az Erste Group Bank. Az osztrák bankcsoport az elmúlt három évre visszatekintve másodszor lett veszteséges 2012 negyedik negyedévében.

A gyorsjelentés fő pontjai:

- Az alapvető működés nagyjából megfelel a várakozásoknak, de a bevételszámok éves összevetésben visszaesést mutatnak.
- A január közepi bejelentésnek megfelelően 304,9 millió eurós goodwill-leírás (főleg a román BCR miatt) és az ukrán leánybank eladásához kapcsolódó 75,0 millió eurós ráfordítás miatt lett veszteséges a bank.
- 0,4 eurós osztalék kifizetését javasolja a menedzsment, ami megfelel az elemzői várakozásnak.
- A magyar leánybank 55,1 millió eurós nettó veszteséget ért el 2012 egészében.

2013. február 28. 06:28 | Nagy Viktor

Kit érdekelnek a Magyar Telekom számai? Mennyi lesz az osztalék?

Joggal tehetik fel a befektetők a címben szereplő kérdéseket, hiszen az utóbbi hetekben csak egy dolog foglalkoztatta az MTel jelenlegi és potenciális tulajdonosait: odaadja-e nekik a menedzsment a részvényenkénti 50 forintos osztalékot. Ennek eldöntéséhez azonban igenis érdemes átnézni a tavalyi számokat. Ami pozitívum, hogy tavaly több mint 61 milliárd forintos, vagyis részvényenként közel 59 forintnyi szabad cash-flow-t termelt a cég, az eladósodottság pedig 34 százalék közelébe csökkent, az árbevétel emelkedett, és úgy tűnik, hogy a működési költségeket sikerül kordában tartani. Negatívan hatnak viszont a különadók, és a végkielégítésekkel kapcsolatban is komoly költségek merülnek fel, a működési környezet romlik, a szabályozói környezet szigorodik. Nagy dilemma előtt áll a menedzsment, kíváncsian várjuk az igazgatóság mai döntését az osztalékot illetően.

A gyorsjelentés főbb pontjai a következők:
-árbevétel szinten jobb, operatív szinten gyengébb számok
-a különadók és az elbocsátások költsége terhelte az eredményt
-az energia kiskereskedelem és az IT felfutása húzza az árbevételt
-veszteséges lett a társaság a tavalyi negyedik negyedévben
-a menedzsment várakozásai szerint rövid távon a piaci környezet kihívásai - a változatlanul erős verseny és a háztartások elkölthető jövedelmének korlátozott szintje - nem enyhülnek
-2013-as terv: a bevételek legfeljebb 3%-kal, a jelentett EBITDA 4-7%-os mértékben fog csökkeni, a CAPEX (a spektrum-akvizícióra fordított költségek nélkül) pedig körülbelül 5%-kal mérséklődik.

2013. február 27. 16:50 | Portfolio

Éledezik a régió bankszektora - A magyar bankok lemaradtak

A hitelállomány tekintetében kétszámjegyű növekedés volt tapasztalható a bankoknál a közép-kelet európai régióban, emellett a kockázati költséggel korrigált bevételek is dinamikusan emelkedtek. A régió bankrendszere azonban kettészakadt, a jól teljesítő és a lemaradó országok pénzintézeteinek teljesítménye között jelentősen nőtt a különbség - derül ki a McKinsey tanulmányából. A magyar bankok még a lemaradók között is a sor végén kullogtak a 2011-es évről készült friss elemzés szerint.

2013. február 27. 08:30 | Portfolio

Jelentősen csökkent az E-Star hazai bankhitel állománya

Az E-Star tegnap este közölte, hogy az E-Star ESCO mintegy 100 millió forint összeget megfizetett azon tartozásából, amelyet bankhitel formájában korábban a Raiffeisen Bank Zrt. követelt tőle.

2013. február 27. 06:15 | Fekete Beatrix

Ma felfedheti lapjait az Apple

Ismét a fókuszba kerülhet az Apple osztalékpolitikája, a társaság ugyanis ma tartja éves rendes közgyűlését, amelyen minden bizonnyal szó esik arról is, hogy mihez kezd halmozódó készpénzállományával. A legnagyobb technológiai vállalatok közül szinte mindegyik fizet kisebb-nagyobb mértékű osztalékot, de a Microsoft például 2004-ben egy egyszeri, 32 milliárd dolláros extra osztalék kifizetéséről is döntött, amikor hasonló helyzetben volt, mint most az Apple. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy mi történt a technológia szektor nagyjaival azt követően, hogy osztalékot kezdtek fizetni és hogy mire számíthatunk az Apple-től.

2013. február 26. 11:05 | Palkó István

Magyar bankok: itt a feketeleves

Az elmúlt tíz év során csak kétszer szenvedett el százmilliárd forintnál is nagyobb veszteséget a magyar bankszektor: a válság kezdetén és a végtörlesztés idején egy-egy negyedév erejéig. Ezúttal harmadik alkalommal, látszólag egyedi sokkhatás nélkül történt meg ez. A 150 milliárd forintos negyedéves veszteség és a rekordnak számító hitelezési veszteség ellenére a bankok tőkemegfelelése a csúcson van (15,7%). Ez nemcsak az anyabanki tőkeemelésekkel, de a hitelállomány 2012 egészében végbement 16%-os csökkenésével is magyarázható. A bankok igyekeznek egyre inkább a belföldi betéti forrásokra támaszkodni, ám ez egyelőre csak a külföldi források kivonásában nyilvánul meg. A tőkeáttétel csökkentése rohamtempóban halad - derül ki a PSZÁF által közzétett friss adatokból.

2013. február 26. 07:51 | Gayer Attila

Csalódást keltő számok a MOL-tól

Év/év alapon rendre csökkenésről számolt be a MOL a fontosabb profit sorokon ma hajnalban közzétett negyedéves gyorsjelentésében, ezzel pedig az elemzői várakozásokat is alulteljesítette, az egyszeri tételektől és készletátértékelési hatástól megtisztított üzemi eredmény 20%-kal maradt el az elemzők által várttól.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- az egyes üzletágak a downstream kivételével gyengén teljesítettek;
- az utóbbinál a tragikusnak számító bázisidőszak után javuló eredményesség volt megfigyelhető, a CCS EBIT az INA-val együtt is pozitív volt;
- a vegyipar továbbra is veszteséges, bár ennek mértéke jelentősebb mértékben csökkent a bázishoz képest;
- az upstream eredményeire a csökkenő kitermelés nyomta rá a bélyegét;
- a Gáz szegmens esetében az FGSZ romló teljesítménye és a horvátországi gázkereskedelmi tevékenységen elszenvedett veszteségek hatottak negatívan;
- az eladósodottság enyhén emelkedett;
- a legfrissebb kutatási jelentés szerint az idei évben a szénhidrogén kitermelés tovább csökkenhet;
- a kurdisztáni prognosztikus földtani vagyonra vonatkozóan új becslést nem közölt a MOL, ez legkorábban az év vége felé történhet meg.

A társaság által közzétett eredmények fényében negatív árfolyam reakcióra számítunk a mai kereskedésben. Bár a részvények számára az értékeltség sem szolgálhat katalizátorként, közép távon az árfolyamnak kedvezhet, ha további pozitív hírek érkeznek majd a befektetők által kiemelten figyelt kurdisztáni régióból.

2013. február 25. 16:22 | Portfolio

Egyre több a bizonytalansági tényező (QUAESTOR)

Az előttünk álló héten ismét a politikai bizonytalanság lehet a legfontosabb piacmozgató erő. Az olaszországi választások után a figyelem egyre inkább az Egyesült Államok felé fordulhat, hiszen életbe léphetnek az automatikus költségvetési megszorítások, ha nem sikerül megegyezni a feleknek a pénteki határidő előtt. A Fed elnökének keddi és szerdai kongresszusi meghallgatása szintén piacmozgató hatású lehet, amennyiben újabb részletek derülnek ki az eszközvásárlási program jelenlegi ütemének esetleges csökkentéséről.

2013. február 25. 11:52 | Hámor Iván

Ezek az autók kellenek a cégeknek

A cégek működésének elengedhetetlen kellékei az autók. Beszerzésük, fenntartásuk azonban pénzbe kerül, még akkor is, ha közvetve hozzájárulnak az adott cég bevételeinek, eredményének növeléséhez. Az elmúlt évek folyamatai rávilágítottak arra, hogy sok esetben az érzelmeket is figyelembe vevő beruházások helyett célszerűbbek a pénzügyi alapokon hozott racionális döntések. Ilyenkor nem a vágyak, hanem a szükségletek diktálnak, és ennek egyre több autógyár akar és tud megfelelni. Racionálisan választott négyajtós cégautó lehet a Citroën C-Elysee, a Dacia Logan, a Fiat Linea, a Peugeot 301, a Renault Fluence vagy a Skoda Rapid.

2013. február 22. 12:46 | Portfolio

Csak hat uniós országnak sikerül az adósságcsökkentés

Két év alatt, 2012-ről 2014-re az Európai Unió 27 országából mindössze hatnak sikerül csökkentenie államadósságát az Európai Bizottság friss prognózisa szerint. Eközben három országban 10 százalékpontot meghaladó mértékben emelkedik az államadósság, ezek az országok nem meglepő módon a komoly bajokkal küszködő déli országok, Görögország, Spanyolország és Ciprus. Az adósságcsökkentők élén Németország és Svédország áll, de Magyarország is a kevesek közé tartozik.

2013. február 22. 10:15 | Portfolio

Autógyártók mentik meg a logisztikai piacot

Helyre állt az egyensúly a közép-kelet európai ipari ingatlanpiacon. Az üres területek aránya az elmúlt két évben megfelelő 10,5 százalékon áll, míg 740 000 négyzetméter újonnan fejlesztett terület került átadásra (leginkább Lengyelország területén) a tavalyi évben - áll a Cushman & Wakefield legfrissebb elemzésében. A régiós országok piacai alapvetően egészséges számokat mutatnak, ugyanakkor az üresedési ráta Magyarországon a legmagasabb. Reményt talán csak a gépgyártó szektor jelenthet, főként az autógyártó vállalatok érdeklődésének köszönhetően.

2013. február 22. 10:02 | Portfolio

Ezen akadt ki Matolcsy (4.)

Teljesen érthetetlen, miért rohant ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tegnap a jegybank friss államháztartási elemzése ellen. Az MNB ma megjelent anyagában rövid és hosszú távon is csökkenő adósságpályát vázol fel. Csupán közép távon van minimális emelkedés, aminek korrigálásához nem is szükséges nagy erőfeszítés.

2013.02.21 17:38 Matolcsy nekiment a holnapi MNB-jelentésnek - Megjött a válasz

2013. február 22. 09:55 | Portfolio

Gigantikus veszteség keletkezett három magyar banknál

2012 egészét 160,6 milliárd forintos adózás utáni veszteséggel zárták a magyar részvénytársasági hitelintézetek. Erőteljesen szétszakadt a mezőny: három meg nem nevezett bank komoly veszteséget halmozott fel, hármójuk összesített vesztesége ugyanis 271 milliárd forint (!) lett - derül ki a PSZÁF ma közzétett adataiból. A veszteségek nagy része a negyedik negyedévre koncentrálódott, hiszen az említett 160,6 milliárd forintos mínuszból 150,2 milliárd forint az utolsó három hónapban jött össze. A háttérben az adatok alapján a hitelezési veszteségek állnak.

2013. február 22. 09:22 | Portfolio

Ma is szünettel indított az E-Star

Az E-Star számára hasonlóan indult a mai kereskedés a tegnapi naphoz képest, hiszen a papírok pénteken is 15 százalék közeli pluszba lendültek percek alatt. A rövid szünet után azonban némileg korrigáltak a részvények, 10 százalék közeli plusz mutatnak.

Holdblog

Vidéken még maradt valaki?

E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Jalsovszky

Apró süti - nagy bírság

Szeptember elején egy precedens értékű határozatot hozott meg a francia adatvédelmi hatóság: a Shein írországi leányvállalatát büntette meg a sütikre és a felhasználói hozzájárulásra v