Keresett kifejezés: olaj | Találatok száma: 43354 Új keresés

2018. december 06. 21:19 | Portfolio

Az olajhatalmak elhalasztották a fontos döntést

Az olajhatalmak (OPEC) megegyeztek abban, hogy visszafogják az olajkitermelésüket, de az ennek mértékéről szóló tárgyalásokat döntés nélkül fejezték be - írja a CNBC.

2018. december 06. 17:21 | Portfolio

Nagyon csúnya, ami ma a tőzsdéken történik

Nagyot estek ma az európai és az amerikai tőzsdék, a világ vezető részvényindexei 2-4 százalékkal kerültek lejjebb, most éppen attól kell félni, hogy elmérgesedik a helyzet az Egyesült Államok és Kína között, ami miatt nem lesz érdemi kereskedelmi megállapodás. A magyar tőzsde is 2,3 százalékos eséssel zárta a csütörtöki kereskedést.

Fontosabb részletek

  • A befektetők alapvetően már hónapok óta a kereskedelmi háború elmélyülése miatt aggódnak, ehhez most új adalék a kínai Huawei Technologies pénzügyi igazgatójának letartóztatása, ami miatt a piaci szereplők attól tartanak, hogy elmérgesedik a amerikai-kínai viszony.
  • Az olajáresés is felvet azzal kapcsolatban kérdéseket, hogy mennyire van jó állapotban a világgazdaság. Az olajárra egyébként ezzel szemben inkább az OPEC-országok közötti megállapodás vagy annak hiánya hat, ma kezdődött Bécsben a legnagyobb olajkitermelők részvételével az a két napos ülés, amelyen megállapodás születhet a kitermelés további korlátozásáról, amely valamelyest stabilizálhatja az olaj árát. Onnan egyébként egyelőre olyan hírek érkeztek, hogy a vártnál kisebb lenne a kitermelés csökkentésének mértéke, erre esett nagyot az olaj ára.
  • Eközben a befektetők amerikai állampapírba menekülnek, a 10 éves államkötvények hozama 2,86 százalékra esett, miközben kedden még 2,92 százalékon állt.
  • Több részvényindex is több havi/több éves mélypontra esett, a német DAX és a brit FTSE például 2016 decemberében állt olyan szinten, mint ma, a francia CAC tavaly áprilisi szintre zuhant. Több részvényindexben fontos szintek estek el. A DAX-ban egyénként a mai eséssel elkezdődött a bear market, amelynek definíciója a 20 százalkos esés, ugyanis a január végi csúcshoz képest már több mint 20 százalékkal került lejjebb a német index értéke.
  • Sokan a kereskedési algoritmusok működésével magyarázzák a hirtelen tőzsdei eséseket, mint a mostanit is. A "robotok" ugyanis az amerikai tőzsdei forgalomnak már közel 80 százalékát adják, a trendeket erősítik, például lefelé is, mint ma, főként akkor, amikor fontos szintek törnek.

Már benzin sincs elég a világ legnagyobb olajkészletű országában

2018. december 06. 12:26 | Portfolio

Már benzin sincs elég a világ legnagyobb olajkészletű országában

Venezuela, a világ legnagyobb nyersolajkészletével rendelkező országa egyre kevésbé képes saját termeléséből fedezni belföldi üzemanyag-fogyasztását, ahogyan a hitelért olajat program keretében kötött szállítási szerződéseit sem tudja teljesíteni Oroszország és Kína felé.

Nagyot esett az olajár

2018. december 06. 11:31 | Portfolio

Nagyot esett az olajár

Masszívan gyengülnek az olajárak csütörtökön délelőtt, miután a szaúdi energiaügyi miniszter a korábban jelzettnél kisebb mértékű kitermeléscsökkentés lehetőségéről beszélt.

Elektromos töltőket telepít Magyarországon a cseh energiaóriás

2018. december 06. 10:24 | Portfolio

Elektromos töltőket telepít Magyarországon a cseh energiaóriás

Magyarországon telepítene elektromosautó-töltőket a CEZ cseh energetikai vállalatcsoport. A társaság első ütemben a hazai piacra fókuszál, majd azon országokban is bővíteni kívánja az e-töltői hálózatát, ahol már jelen van, így Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is. A gyorsabb növekedés érdekében akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak, idézte a Reuters Tomas Chmeliket, a vállalat tiszta technológiák divíziójának vezetőjét.

2018. december 06. 07:45 | Portfolio

Arcfelismerés a plázákban? - Nagy változás előtt állunk

Egyáltalán nem távoli, hogy a plázákban arcfelismerés segítségével kapjuk az automatikus értesítéseket a kedvenc boltjaink ajánlatairól. De vajon, hogyan lehet ezt jogilag értelmezni? Egy irodaházban, ahol több tízezer szenzor van ráállítva a kívül és belül történő hatásokra, adatok tömegét képes rögzíteni. De vajon hogyan tud ez segíteni az üzemeltetésben? Ezek a kérdések mind a Proptech témakörébe tartoznak, amely lefed minden olyan új technológiai megoldást, ami csak egy kissé is kapcsolódik az épületekhez, legyen szó akár egy plázáról, vagy irodaházról. A Property Investment Forum 2018 egy délutáni panelbeszélgetésén, illetve előadásain erről is beszélgettek a szakértők.

2018. december 05. 16:08 | Portfolio

Csák János a Corvinus átalakításának részleteiről beszélt

Márciusra ki kell alakulnia a Budapesti Corvinus Egyetem új struktúrájának, hogy legyen idő a finomhangolásra - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az átalakításon dolgozó testület vezetője. Csák János azt is elmondta, hogy az alapítványi intézménnyé válással akár nevesebb professzorok is elérhetővé válnak, akik jelenlétükkel is javítják az iskola nemzetközi megítélését.

2018. december 05. 10:28 | Portfolio

Nagyszerű női művészek munkái aukción

A női alkotók műalkotásai sokszor jóval férfitársaik munkáinál alacsonyabb áron kerülnek kalapács alá, azonban ez inkább a társadalmi berögződéseket és nem az alkotásaik minőségét jelzi. Hogy ez ne maradjon örökre így, a műtárgy.com friss ajánlójában olyan kiváló hazai női művészek munkái közül válogat, akiknek a képein érdemes elidőzni.

Nem törődnek bele az osztrákok a magyar gázdöntésbe

2018. december 05. 10:09 | Portfolio

Nem törődnek bele az osztrákok a magyar gázdöntésbe

Újabb fordulat jöhet a bolgár-román-magyar-osztrák gázvezeték (BRUA) ügyében, az OMV Petrom ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy az eredeti elképzeléseknek megfelelően Magyarország felől közvetlenül érkezzen jelentősebb mennyiségű földgáz a vezetéken át Ausztriába. Korábban a magyar és a román fél váratlanul úgy módosította a terveket, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben a gáz Ausztriába nem közvetlenül Magyarország felől jutna el, így a tervezetthez képest kevesebb gáz érkezne nyugati szomszédunkba.

2018. december 05. 08:26 | Portfolio

Mol-célárat emelt az HSBC

Az HSBC 2700 forintról 3100 forintra emelte a Mol-részvényre vonatkozó 12 hónapos célárat, a bank tartásra ajánlja a papírt.

Radikális lépést tervez az olajkartell

2018. december 04. 15:25 | MTI

Radikális lépést tervez az olajkartell

Az OPEC legalább napi 1,3 millió hordós termeléscsökkentést szeretne elérni bécsi közgyűlésén, de meg szeretné nyerni a szervezeten kívüli Oroszországot is a termeléskorlátozás ügyének a Reuters hírügynökséget tájékoztató négy különböző forrás szerint. A kitermelés csökkentésére vonatkozó várakozások hatására emelkednek az olajárak.

Magyarország mindent megtesz, hogy elkerülje a katasztrófát

2018. december 04. 13:55 | MTI

Magyarország mindent megtesz, hogy elkerülje a katasztrófát

Magyarország 2030-ra 40 százalékkal tudja csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es állapothoz képest - mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára. Az innovációs tárca dolgozik az új nemzeti energiastratégia koncepción, amely felváltja majd a jelenleg hatályban lévőt.

2018. december 04. 07:32 | MTI, Portfolio

Halálos fenyegetések miatt marad el a tüntetők és Macron találkozója

Az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek magát mérsékeltnek mondó csoportja, amely megoldást sürgetett a kormány részéről a tiltakozások megfékezésére, "biztonsági okokból" lemondta a miniszterelnöki hivatalban keddre tervezett egyeztetést. Eközben Emmanuel Macron államfő hétfő este minisztereivel egyeztetett a héten bejelentendő intézkedésekről a szociális elégedetlenség enyhítésére.

2018. december 04. 07:15 | MTI

Erdogan Venezuelával üzletel

Recep Tayyip Erdogan török államfő politikai és gazdasági támogatást ígért a kemény válság sújtotta Venezuelának, ahová először látogatott el a hét elején.

2018. december 03. 21:58 | Portfolio

Emelkedett Amerika

A vezető amerikai tőzsdeindexek 1% feletti emelkedést mutattak hétfőn, miközben az olaj árfolyama jelentősen, több mint 3%-kal nőtt.

Kína és India okozhatja a történelem legnagyobb katasztrófáját

2018. december 03. 20:01 | MTI, Portfolio

Kína és India okozhatja a történelem legnagyobb katasztrófáját

Egyesült Államok vezet a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésében mind abszolút, mind relatív értelemben a Forbes magazinnak a BP olajipari konszern globális energiaipari statisztikáját idéző cikke szerint. Ugyanakkor a szén-dioxid-kibocsátás globális növekedéséhez tavaly Kína járult hozzá a legnagyobb mértékben, 1,6 százalékos növekedéssel. Kína Indiától vette át a vezetést. A 2017 előtti három évben India járult hozzá a legnagyobb mértékben a CO2-kibocsátás növekedéséhez. Kína és India együtt a CO2-kibocsátás növekedésének közel a felét adta tavaly. Kutatók az elmúlt évezredek legnagyobb fenyegetésének nevezték a klímaváltozást.

Súlyos hatással vannak a légkondicionálók a világ áramfogyasztására

2018. december 03. 14:47 | Portfolio

Súlyos hatással vannak a légkondicionálók a világ áramfogyasztására

Vegyes jeleket ad ma a globális energiaszektor: az olajpiac többé nem unalmas; a napenergia tovább terjed, de 2018 lehet az első év a boom kezdete óta, amikor a bővülés üteme lassul; a világ áramfogyasztása tovább nőt, amit elsősorban a feltörekvő országok iparosodása, valamint a klímaberendezések terjedése hajt; a szén-dioxid-kibocsátás pedig várhatóan rekord szintre emelkedik 2018-ban - mondta Varró László, a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) vezető elemzője a Budapest Energy Summit című konferencián az IEA World Energy Outlook 2018 című kiadványát bemutatva.

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C