Keresett kifejezés: 30 15= | Találatok száma: 24567 Új keresés

2012. október 05. 14:34 | Portfolio

Kiveséztük a kormány jelentését - Több érdekességet találtunk

Megjelent a Magyarországgal szembeni túlzott hiány eljárással kapcsolatos ún. végrehajtási jelentés, amelyben szerepelnek azok az intézkedések, amelyeket péntek reggel Matolcsy György bejelentett, illetve kiderül, hogy a kormány idén 1,2%-os GDP-visszaeséssel számol. A jelentésben szerepel továbbá, hogy a makrogazdasági pálya nem tartalmazza a közeljövőben megkötendő EU-IMF-megállapodás pozitív makrogazdasági hatásait, a hiteltárgyalások sikeres lezárulásának kamatkiadásokra gyakorolt kedvező hatásával viszont igen. A minisztérium az anyagban levezeti, hogy a jövő évi 2,7%-ra emelt költségvetési hiány hogyan teljesül, ebben viszont megint érdekességekre bukkanunk. A mostani jelentésből az is kiolvasható, hogy a kormány nemcsak a 2012-es és 2013-as hiánycélt emelte meg, hanem a 2014-es célt is: a konvergencia programban szereplő 1,9%-os hiány helyett 2,2%-ot céloz meg.

2012. október 05. 05:30 | Madár István, Weinhardt Attila

Lehet még kamatcsökkentés - interjú a külső tanácstagokkal

Nem érez ellentmondást a friss inflációs előrejelzés és az általa is megszavazott szeptemberi újabb jegybanki kamatcsökkentés között a Monetáris Tanács két külső tagja: Gerhardt Ferenc és Kocziszky György. A Portfolio.hu-nak adott párhuzamos interjújukban hangsúlyozták: a testület a döntéseinél továbbra is egységesen elfogadja az inflációs célkövetést, mint módszert. Azt is érzékeltették azonban, hogy a mai megváltozott világban rugalmasabban kell értelmezni az inflációs célkövetés keretrendszerét. Mindketten jelezték, hogy azért vált lehetővé augusztusban és szeptemberben a kamatcsökkentés, mert az általuk figyelt piaci indikátorok, illetve a gazdasági kibocsátási rés helyzete és nagysága azt lehetővé tették. Ha ezekben nem következik be drámai változás például külföldi okok miatt, akkor folytatódhat a kamatcsökkentési sorozat.

Mindketten úgy látják, hogy bár egy, vagy két 25 bázispontos kamatcsökkentés még nem váltja meg a világot, de a lépések üzenete fontos és a hitelek olcsóbbá válásán keresztül hozzájárulhat a gazdasági növekedés élénküléséhez. A két jegybankár óvatos optimizmussal tekint a magyar kormány és az EU/IMF közötti egyeztetési folyamatra, szükségesnek tartja a megállapodás létrejöttét és nem látnak abban kockázatot, hogy már ezt megelőzően elindult a kamatcsökkentési sorozat. Az interjú során Gerhardt Ferenc külön hangsúlyozta: rendkívül óvatos monetáris politikát kell folytatni és ennek jegyében "békeidőben" nem mozoghat 25 bázispontosnál nagyobb mértékben egy-egy döntésnél az alapkamat. Véleménye szerint ez lehetővé teszi azt is, hogy ha utólag kiderül, hogy hibát követett el a Monetáris Tanács, akkor könnyebben lehet azt korrigálni.

2012. október 04. 11:40 | Portfolio

A bankok hiteleznének, csak nincs mit

Rendelkezésre állnak a források a magyar bankokban az energetikai projektek finanszírozásához, csak sajnos nincsenek megfelelő projektek, vagy amik vannak, azok nem tartoznak a finanszírozható kategóriába, mondta Révész Éva, az OTP Bank főosztályvezetője a Portfolio.hu Green Energy Investment Forumon. A bankok megváltozott feltételekkel ugyan, de finanszíroznának, viszont ameddig beruházói kedv nincs, addig a bankok sem tudnak mire finanszírozást nyújtani.

2012. október 04. 10:58 | Portfolio

Ön mit szeretne: nyugdíjfelezést vagy 3 millió vendégmunkást?

Ha nem akarjuk, hogy maga alá temesse az egész fejlett világot (Magyarországot is beleértve) a demográfiai válság hatására felduzzadó államadósság, akkor óriási lépéseket kell tennünk. Akkorákat, ami a mai társadalmi rendünkben is hatalmas változásokat hoz. Egy tanulmány szerint ahhoz, hogy ne romoljon az adóssághelyzet a következő néhány évtizedben, vagy a nyugdíjakat kell a felére csökkenteni, vagy a teljes munkaképes korú lakosságnak kellene szigorúan napi 10 órában dolgozni, vagy 10 hazai munkás mellé 10 bevándorlót kell betelepíteni. Vagy ezek tetszőleges kombinációja.

A közelgő demográfiai krízissel foglalkozó sorozatunk első részében az elöregedés és népességfogyás egyre gyorsuló trendjének jelentőségét mutattuk be, mostani írásunk azzal foglalkozik, hogyan lehetne hatékonyan kezelni a népmozgalmi folyamatok miatt fenyegető adósságrobbanást.

2012. október 03. 14:45 | Hámor Iván

Nem volt elég takarékos a Peugeot 3008 HYbrid4

Míg a Citroen a prémium kategóriában - DS5 HYbrid4 - kezdte a PSA konszern dízel-elektromos hibridhajtásának piaci bevezetését, a Peugeot egy sokkal inkább volumen szegmensben tette mindezt. A 3008-as egy olyan jármű, amit vezetői egyszerű használati tárgyként, emberek és csomagok - legtöbbször családtagok - gyors és rugalmas helyváltoztatásának biztosítására képes eszközként kezelnek. Ebbe a kategóriába jól illik egy hibrid hajtómű, amitől különlegesé is válik az egyébként kombiként és SUV-ként is értelmezhető autó.

2012. október 02. 09:55 | Portfolio

A fiatalok szokása lett a rendszeres megtakarítás

Meglepő eredményre jutott friss elemzésében a CIB Bank: magasabb a fiatalabb korosztályok rendszeres megtakarítási hajlandósága és képessége, mint az idősebbeké. A társaság mai sajtótájékoztatóján elhangzott: a hazai megtakarítási piac idén fokozatosan heveri ki a végtörlesztés negatív sokkját, amit a CIB Bank igyekszik a rendszeres megtakarítási piacon kihasználni. A lakossági betétállományuk alapján ennek is köszönhetően a második legnagyobb szereplők.

2012. október 02. 06:45 | Ditróy Gergely

Megállíthatatlan a termőföldárak növekedése

Súlyos veszteségek érték az elmúlt évben a hazai mezőgazdaságot az aszály miatt, melynek egyik első számú megoldási alternatívája a modern öntözési rendszerek minél szélesebb körű kialakítása lehetne. Az öntözőrendszerek termőföldárakra gyakorolt hatásáról, a várható megtérülésről, a finanszírozási lehetőségekről, valamint a szektorban rendkívül aktuális új földtörvénnyel kapcsolatos lehetséges következményekről Nagy Ferenccel, a Tiszacash Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.

2012. október 01. 15:57 | Portfolio

Nem fogunk unatkozni a héten (QUAESTOR)

Izgalmakkal teli hét elé nézünk, a makrogazdasági adat-dömping és a jegybanki bejelentések nehezítik a helyes irány megtalálását. A pénteki amerikai foglalkoztatási adat meghatározó lehet a piaci hangulat szempontjából.

2012. október 01. 10:05 | Portfolio

A jogosult devizahitelesek tizede lépett be az árfolyamgátba nyár végéig

Alig három hónapjuk maradt a rögzített árfolyamú törlesztési konstrukcióhoz való csatlakozásra azoknak a deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleknek, akik még nem igényelték a konstrukciót. Augusztus végéig az érintett hitelállomány tizenöt százaléka került az árfolyamgát védelme alá, a jogosult ügyfeleknek pedig a tíz százaléka. Az év végi esetleges banki torlódások miatt célszerű nem az utolsó hetekre hagyni a jelentkezést - közölte a PSZÁF.

2012. október 01. 08:40 | Portfolio

Magyar bankoknál vizsgálódnak a BUBOR ügyében

Vizsgálatot folytat a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azoknál a bankoknál, amelyek részt vesznek a budapesti bankközi kamatláb (BUBOR) megállapításában - nyilatkozta a hétvégén a Bloombergnek Binder István, az intézmény szóvivője. Bár a magyar bankközi kamatláb manipulációjának gyanúja nem merült fel, az ügyben illetékes Magyar Forex Társaságnál is szükségesnek tartanak egy felülvizsgálatot.

2012. szeptember 30. 16:10 | Portfolio

Három megyényi fát enne meg a gigantikus brit bioerőmű

Biomasszára fordulnak az Egyesült Királyság hatalmas szénerőművei. Nagy-Britannia legnagyobb szénerőműve pár éven belül a világ legnagyobb biomassza-erőművévé válhat, amennyiben a Drax vállalat végrehajtja nemrég bejelentett tervét. Csak ez az egy erőmű magyar viszonylatban több megyényi erdőültetvényt emésztene fel, és számos más szénerőmű hasonló terveket fontolgat.

2012. szeptember 29. 15:30 | MTI

Több mint ezer gyógyszer ára változik hétfőn

A gyógyszertámogatásokat érintő legutóbbi vaklicites eljárás nyomán október elsejével több mint ezer gyógyszer ára változik: 726-nak csökken, 543-nak emelkedik a térítési díja.

2012. szeptember 29. 10:06 | MTI

20 milliárdra nőhet az önkormányzatoknak átadható vagyon

A jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott egyik módosító indítvány 20 milliárd forintra emelné az önkormányzatoknak ingyenesen átruházható állami vagyontárgyak értékét, hogy a MÁV Zrt. könyveiben lévő, például sportingatlanok minél nagyobb számban kerülhessenek az önkormányzatokhoz. A nemzeti vagyonkezelőnél a korábbinak többszörösére nőtt az önkormányzati igénylések száma és értéke.

2012. szeptember 28. 15:00 | Portfolio

Profitrealizálás jöhet az USA-ban

Csütörtökön az amerikai piacok emelkedéssel zártak, azonban a befektetők ma már profitot realizálhatnak, ugyanis a határidős amerikai indexek a nyitás előtti kereskedésben a negatív tartományban tartózkodnak. A kezdő gong előtt érkezett makrogazdasági adatok közel megegyeztek az elemzők várakozásával, így piaci reakció nem követte őket.

2012. szeptember 28. 14:52 | Portfolio

Nagyon régóta nem történt ilyen a bankbetétekkel

Tettre késztette a betéteseket, hogy egy éve nem volt még olyan erős (havi átlagban) a forint, mint 2012 augusztusában. Három éve nem látott mértékben nőtt ugyanis a devizabetétek összege a forintbetétek rovására. A devizahiteleket pedig a megszokottnál nagyobb mértékben végtörlesztették, ebben azonban 23 milliárd forintban a késedelmes hitelek forintosítása játszott komoly szerepet. A hitelezés azonban továbbra is mélypontján tartózkodik a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett adatai szerint. A lakáshitelezési adatokban csak a következő hónapokban érződhet valamelyest az állami kamattámogatás hatása.

2012. szeptember 28. 10:05 | Nagy Viktor

"Nem lehet maratoni futóversenyen robogóval indulni"

"Ha ma Európában egy maratoni futóversenyre megyünk, akkor oda még bicikliseket sem engednek be, nem hiszem, hogy ott robogóval közlekedhetne bárki", utalt lapunknak adott interjújában Budafoki Róbert, a T-Systems Magyarország vezérigazgatója arra, hogy az állami mobilcégnek is ugyanazokkal az eszközökkel kell majd versenyeznie, mint a már piacon lévő szolgáltatóknak. A Magyar Telekom leányvállalata, a T-Systems Magyarország nem tart a megmérettetéstől, és áll az állami mobilcég támasztotta verseny elébe. Pedig a vállalatnak van "veszíteni valója", hiszen a T-Systems Magyarország bevételeinek közel negyede az állami szférából származik, az állami megrendelések komoly visszaesésére azonban nem számít a vállalat vezetése. Budafoki Róbertet a T-Systems Magyarország átalakítása kapcsán kérdeztük a vállalat és az iparág helyzetéről.

2012. szeptember 28. 09:52 | Portfolio

Cséfalvay: felül kell vizsgálni az utazási kedvezményeket

A stabil államháztartási viszonyok megteremtése mindennek a feltétele - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában.