Ma már majdnem minden második kkv-hitel a Széchenyi Kártyán keresztül jut el a vállalkozásokhoz. Ez annak is köszönhető, hogy a KAVOSZ immár 23 éve támogatja a kkv-kat kedvező hitelekkel, a kormány és a költségvetés segítségével. Bár ez arányaiban jelentős, a vállalati hitelezés teljes volumene még mindig elmarad a szükségestől. Jelenleg a hazai kkv-k több betétet tartanak a bankokban, mint amennyi hitelt felvesznek, vagyis óvatos, kiváró állásponton vannak.
“Fontos lenne, hogy a vállalkozások ne akkor kezdjék el pénzügyeik tervezését, amikor a gazdasági környezet kedvezőbb lesz, hanem most készüljenek fel: indítsák el a szükséges folyamatokat partnereikkel, a helyi kamarával vagy a VOSZ-szal, hogy egy-két év múlva jól megtervezett, megfelelő minőségű finanszírozásokhoz juthassanak” – emelte ki a rendezvényen Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a KAVOSZ Zrt. igazgatóságának elnöke.
Mint elmonda, a KAVOSZ elsősorban a néhány százmillió forintos hitelösszeg-kategóriában tudja támogatni a kkv-kat, legyen szó mikrohitelről, lízingről vagy beruházási hitelről. A szakember úgy látja, hogy a tervezett és befogadott igények többsége likviditási célú, bár a ténylegesen felvett hitelekben már valamivel magasabb a fejlesztési arány. Ez arra utal, hogy a vállalkozások gyakran ad hoc módon, nem előre tervezetten fordulnak a bankokhoz, és sok likviditási hitel valójában más célokat szolgál.
Változik a Széchenyi Mikrohitel feltételrendszere: emelkedik a maximálisan felvehető hitelösszeg, és több korlátozás is enyhül. Egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkező vállalkozás esetében
a hitelkeret 100 millióról 140 millió forintra nő, az ügyfél-limit 150-ről 200 millióra, míg a cégcsoport-szintű limit 200-ról 300 millió forintra emelkedik.
Újdonság, hogy bizonyos feltételek mellett idegen ingatlan fejlesztése vagy felújítása is finanszírozható lesz, valamint a hitelből megvásárolt eszköz – akár ingatlan is – bérbe adhatóvá válik kapcsolódó vagy partner vállalkozás számára. További változás, hogy lehetőség nyílik 20%-os emelt összegű utolsó törlesztőrészlet meghatározására.
Százmilliárdos keret: a forrás jóval a határidő előtt kimerülhet
A kkv-szektor továbbra is növekedési, likviditási, termelékenységi és hatékonysági problémákkal küzd, amelyek elsősorban a finanszírozás területén jelentkeznek. A KAVOSZ hitelmegoldásai enyhítik ezeket, de a tőke az a terület, ahol további támogatásra van szükség – erre kínál megoldást a Demján Sándor Tőkeprogram. A tőke mint finanszírozási forma közel egy évtizede jelent meg Magyarországon a Hiventures révén, ám sokáig nem volt elérhető a kkv-k számára. Ma szemléletváltásra van szükség:
a hitelt és a tőkét egymást kiegészítve kell kezelni, hogy rugalmasabb és egyszerűbb feltételekkel jussanak forráshoz a vállalkozások.
Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója, igazgatósági tagja kiemelte, hogy bár a Demján Sándor Tőkeprogramban van egy feltétel, amely kedvezőtlenebb a hitelnél, az NGM támogatása és az 5%-os fix hozamelvárás mellett a konstrukció összességében versenyképesebb alternatívát jelent. A legnagyobb előny akkor érhető el, ha a tőkeprogramot hitellel kombinálják, különösen kedvezményes kamatozású konstrukciókkal, mint amilyeneket a KAVOSZ is kínál. Így biztosítható a szükséges forrás a beruházások megvalósításához és a növekedési pálya eléréséhez.
A Demján Sándor Tőkeprogram százmilliárd forintos keretösszeggel indult. A részvétel feltétele, hogy a vállalkozás az elmúlt két lezárt üzleti évben legalább 300 millió forint árbevételt érjen el, és minimum két főt foglalkoztasson. A program kifejezetten Zrt.-k és Kft.-k számára jött létre. A befektetési időszak 2026 első félévének végéig tart, de a keret várhatóan jóval hamarabb kimerül. „Arra biztatok mindenkit, hogy ne várjon a határidőig, úgy látjuk, hogy előbb el fog fogyni ez a 100 milliárd forint” – hangsúlyozta Bánfi Zoltán.
A konstrukció 1+99%-os megoldásra épül: mindössze 1% tulajdonrészt kérnek a cégben, a fennmaradó forrást hitel formájában biztosítják. A programból technológiai, digitalizációs és zöldenergetikai fejlesztések, valamint gyártási és kapacitásbővítő beruházások finanszírozhatók. A vállalkozói igények nyomán a kör bővült: ma már akvizíciók, forgóeszköz-finanszírozás és a generáció- vagy tulajdonosváltást segítő vezetői kivásárlások is támogathatók.
Online, személyesen, helyben – így ér el a VOSZ a legkisebb településekre is
Barka Tamás, a VOSZ vállalkozásfejlesztési tanácsadója szerint az elmúlt két évben romlott a kkv-k üzleti hangulata, sokan negatívan ítélik meg helyzetüket és jövőképüket. Éppen ezért a VOSZ három pilléren keresztül nyújt támogatást a vállalkozásoknak. Az első a vállalkozásfejlesztési szolgáltatások köre, amelyek online és személyesen is elérhetők. A második az érdekképviselet és érdekvédelem, a harmadik pedig a társadalmi felelősségvállalás és kulturális misszió, amelynek legismertebb példái a Prima díjak és gálák.
Az online térben a VOSZPort nyújt támogatást, és főként a kezdő és mikrovállalkozások számára jelent könnyen elérhető segítséget. Emellett a személyes tanácsadás is biztosított: a vállalkozásfejlesztési irodahálózat 18 vármegyeszékhelyen működik, a Széchenyi Programirodák mellett. “Az előttünk álló együttműködés a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével is azt szolgálja, hogy a legkisebb településeken is elérjük a vállalkozásokat” – emelte ki Barka Tamás.
A VOSZ eddig több mint 65 ezer vállalkozást ért el, közülük 25 ezren jelenleg is aktívak.
Az együttműködés eredményeként több mint 500 ezer hitelszerződés jött létre, összesen több mint 9 ezer milliárd forint értékben.
Hogyan válasszunk finanszírozási megoldást a cégünk fejlesztéséhez?
A hazai kkv-knál talán erősebb a kockázatkerülés a kelleténél, amit a jelenlegi gazdasági környezet sem enyhít, hiszen gyakorlatilag lehetetlen tervezni. A Hogyan válasszak finanszírozási megoldást a cégem fejlesztéséhez? című panelbeszélgetés résztvevői azt járták körbe, hogy egy ilyen bizonytalan helyzetben érdemes-e belevágni forrásbevonásba, ha igen, miért, és hogyan lehet ennek nekifogni.
A Nemesfém Kft. korábban kizárólag banki finanszírozást vett igénybe, sokáig ugyanis nem látta annak a lehetőségét vagy hagyományát Magyarországon, hogy más típusú finanszírozásban részt vegyen. Néhány beruházási és forgóeszközhitel ugyan rendelkezésére állt, de a Demján Sándor Program és a tőkeemelés egészen új kapukat nyitott meg számukra.
"Durván egymilliárd forintos árbevételt kellett elérnünk ahhoz, hogy egyáltalán felkeltsük a bankok érdeklődését, és kíváncsiak legyenek arra, hogy kik vagyunk, mit és hogyan csinálunk" – mondta el Stejer Szabolcs, a Nemesfém Kft. vezérigazgatója.
A DS Program elindulásakor azonban már az első körben felkeresték őket a PMKIK képviselői, helyszíni felmérést végeztek,
és egy sokkal nyitottabb, megértőbb hozzáállást tapasztaltak, mint amit a banki szektortól megszoktak. A gyorsaság is figyelemre méltó volt: a vállalkozás szinte nem tudott olyan ütemben adatot szolgáltatni, ahogy érkeztek a kérdések, amelyek előre vitték az ügyet és ösztönözték a folyamat gyors haladását.
A Demján Sándor Programban nyújtott tőke hitel mellett önerőként is viselkedik, ami komoly előny. "Ha egy vállalkozásnak nincs meg a szükséges önereje egy beruházás elindításához, érdemes hozzánk fordulnia. A közreműködésünkkel ugyanis olyan hitelt is igénybe vehet a meghatározó bankoknál, amelyhez nem kell saját önerőt biztosítania. Ez valódi lehetőséget teremt a tervezett beruházások és fejlesztések megvalósítására" – emelte ki Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója, igazgatósági tagja.
A programban a maximumösszeg duplázódása a cél, amely a következő hónapban várhatóan meg is valósul.
Ez a gazdaság élénkülését hozhatja magával. A vállalkozóknak élniük kell a rendelkezésre álló eszközökkel. Most kifejezetten jó időszak van arra, hogy minden kkv megvalósítsa azokat a fejlesztéseket, amelyek előrébb vihetik a cégüket. Ehhez nem feltétlenül kell „kvantumugrás”. Sokszor elég az organikus növekedés: ha a korábban tervezett, de halasztott beruházásokat most meg tudják valósítani, és ezek ténylegesen hozzájárulnak az üzleti eredményhez, akkor máris komoly előrelépést értek el.
Bogos Csaba, a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke szerint tőke ebben a régióban még mindig keresett fogalom, sokszor nem világos, mit is jelent pontosan. A működése alapvetően eltér a hiteltől: míg a hitelnél egyértelmű a visszafizetési kötelezettség, a tőkebefektetés más logikát követ – de ugyanúgy elvárja, hogy megtérüljön.
"Vállalkozói szemszögből számomra a legfontosabb, hogy a tőke megtérülése biztos alapokon álljon, ez pedig csak akkor lehetséges, ha stabil piac áll a cég mögött. Érdemes tehát élni a lehetőséggel, de kizárólag akkor, ha látható perspektíva van: a vállalkozás rövid, közép- és hosszú távon is életképesen működhet" – hangsúlyozta.
Nem csak a meglévő szerződések számítanak, hanem a vállalkozói lelkület is.
Hozzátette: ha elindulunk a vállalkozás útján, tudnunk kell kezelni az akadályokat, és tisztában kell lennünk azzal, hol tartunk most, valamint hová szeretnénk eljutni. Így építhető fel egy cég a kkv-szintű rendszerek megerősítésétől akár egy nagyobb vállalat létrehozásáig.
A finanszírozásnak többféle formája is van, ha egy utazáshoz hasonlítjuk: lehet menni kocsival, vonattal vagy akár szekérrel is. "Tanácsadói szemszögből az a kihívás, hogy az ügyfeleinknek megmutassuk, hogyan lehet repülőre ülni, vagy gyorsvonattal utazni – hiszen ez már egészen más élményt és gondolkodásmódot igényel" – emelte ki Boros Áron, a Stradamus Zrt. vezérigazgató/partnere.
Magyarországon – a vissza nem térítendő támogatásokat is beleszámítva – jelenleg nincs jobb finanszírozási konstrukció, mint a Demján Tőkeprogram. Bár valamivel drágább, mint a Széchenyi-hitel, de az alapkezelő nem klasszikus banki logika mentén gondolkodik:
az eljárás sokkal gyorsabb, nincs szükség fedezetre, és a tőkét csak a futamidő végén kell visszafizetni.
Ráadásul a program „oktatja” is a cégeket – főként a középvállalati kategóriában –, hogyan vonhatnak be további tőkét a működésükhöz.
A Demján Sándor Tőkeprogram különösen hasznos a kisebb, 300 millió forint körüli árbevételű vállalkozások számára. Segít rendszerezni a működésüket, de nem abban az értelemben, hogy azonnali számokat kell produkálniuk a forráshoz jutáshoz. Inkább támogatást kapnak: tanácsadótól, az alapkezelőtől, valamint a KAVOSZ-, VOSZ- és kamarai irodák hálózatától. Balog Ádám, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a KAVOSZ Zrt. igazgatóságának elnöke szerint az egyik legnagyobb előnye, hogy a cégek megtanulják a pénzügyi adataikat helyesen és érthetően bemutatni. Fontos szerepe van ebben az ügyvédeknek is:
helyi szinten biztosítani kell a megfelelő jogi tudást, például azt, hogy mit jelent egy befektetési szindikátusi szerződés.
Balogh Ádám úgy látja, hogy Baranyában különösen feltűnő, hogy a rendszerváltás utáni visszaesést követően olyan ellenálló, kitartó vállalkozások jöttek létre, amelyek ma már komoly sikereket érnek el. Ez a régió emiatt másként gondolkodik. Érdemes lenne közösen kitalálni, hogyan lehet ezt a sajátos szemléletet jól kihasználni az egyetem, a nagyobb és kisebb vállalkozások együttműködésével.
Címlapkép forrása: Portfolio
Kínába vezetett volna a német külügyminiszter útja, de nagy meglepetésre lemondták az egészet
A hivatalos indoklás szerint nem sikerült elég találkozót leegyeztetni.
Egész Európában az ajtón kopogtat a madárinfluenza – A jelek nem túl kedvezőek
Egy évtizede nem jelent meg ilyen korán ennyi országban.
Halloween tőzsdei borzongások- hova tedd a pénzt horroros időkben?
Gyakorlati, hasznos, érthető
Fellélegezhet Erdogan ellenzéke – Váratlan fordulatot hozhat egy bírósági döntés
Maradhat a posztján Özgür Özel, a Köztársasági Néppárt vezetője.
Zárt ajtók mögött már tudják a választ: bármikor kirobbanhat a következő nagy háború
Sok a bizonytalanság.
Kiadták a figyelmeztetést a viharos szél miatt!
Jelentős mennyiségű csapadékot hozott a hidegfront, és még nincs vége.
Trump ráborította az asztalt Kanadára – Egyetlen reklámfilm vetett véget az amerikai elnök türelmének
Véget érnek a kereskedelmi tárgyalások a két ország között.
Egyetlen kibertámadás 70 éves mélypontra lökte Nagy-Britannia egy teljes iparágát
Történelmi csapást mértek a Jaguar Land Roverre.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

