A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
Az etnoregionális közösségek és pártok azonban nemcsak területi autonómiára törekedhetnek. Egy részük kisebbségi jogaik érvényesítéséért, kiszélesítéséért száll síkra, mások pedig a jelenlegi határokat átlépve önálló állam létrehozására, vagy egy másik államhoz való csatlakozásra törekedhetnek. Egy nyugat-európai tipológia e célok megkülönböztetésével protekcionista, decentralista és szecesszionista típusokba sorolja be a szervezeteket.
Az alábbiakban azt mutatom be, hogy az etnoregionális pártok milyen törekvéseket fogalmaztak meg az alapszabályaikban, programjaikban, s hogy ezek alapján milyen típusok különíthetők el Kelet-Közép-Európában.
Kelet-Közép-Európa etnoregionális közösségei és pártjai
Az etnoregionális közösségek és pártok definíciójával, lehatárolásuk nehézségeivel egy korábbi blogbejegyzésemben már foglalkoztam. A legegyszerűbben megfogalmazva etnoregionális közösségnek az egy adott területen tömbben élő etnikai csoportot, etnoregionális pártnak pedig az ezeket képviselő politikai szervezetet tekintjük. Nem minden közösség rendelkezik azonban politikai képviselettel, illetve választásokon való megmérettetés igényével. Ennek oka lehet az adott csoport szervezetlensége, de az is, hogy a közösség az érdekérvényesítés egyéb módozatait tartja célravezetőnek.
A kelet-közép-európai államok közül Magyarország az egyetlen, ahol nincs etnoregionális közösség (bár szétszórtan több kisebb német, szlovák nemzetiségi térség is van), Lettországban van, de szervezetlen (lengyelek), míg Szlovéniában alkotmányos helyzetük, létszámuk, valamint a választási rendszer sajátosságai nem teszik szükségessé politikai pártok létrehozását (magyarok és olaszok). Ezek az országok a fentiek miatt nem részei az elemzésnek. A kisközösségek mellett vannak olyan jelentősebb etnoregionális csoportok is, amelyek nem léptek a pártalapítás útjára, például a lengyelországi kasubok (2011-es létszámuk 233 000 fő). S hogy a közösség apró mérete sem lehet gátja a politikai szerveződésnek, arra jó példa a bulgáriai macedónok (1654 fő) vagy a litvániai szamogitek (2169 fő) csoportja.
A pártalakítás szempontjából szintén fontos elem, hogy ma már egyetlen térségbeli állam sem tiltja – vagy legalábbis a gyakorlatban eltűri – a pártok etnikai alapon való szerveződését. Az is előfordulhat, hogy az állam maga mozdítja elő az etnoregionális közösségek politikai részvételét pl. parlamenti mandátum biztosításával (például Horvátország, Románia). Sok esetben egy-egy csoport érdekeinek képviseletére több párt is vállalkozik, kifejezve az adott közösségen belüli vélemények és célkitűzések heterogenitását. Noha ez főként a nagyobb létszámú közösségekre jellemző (gondoljunk a külhoni magyar pártokra), a jelenség kisebb csoportok esetében is megfigyelhető (észak-macedóniai szerbek).
A kutatás azokat a szervezeteket tekintette pártoknak, amelyek valamely választáson jelölteket állítottak. A vizsgált szervezetek körét szűkítette, ha nem rendelkeztek honlappal, hiszen ezek a felületek tartalmazzák a pártok működését szabályozó statútumokat, s valamilyen formában (politikai programok, rovatok) a fő célokat is. Manapság azonban gyakori, hogy a politikai kommunikáció, áttevődik a közösségi média felületeire, s a honlapot elhanyagolják, ritkábban frissítik, akár meg is szüntetik a szervezetek, így a kutatásban meghatározó jelentőségű dokumentumok nem elérhetőek. Ezek a pártok nem váltak a kutatás részeivé.
A fenti szűkítések alkalmazása mellett az elemzés végül 15 ország 104 közösségének 93 szervezetére terjedt ki. A szervezetek a „legmagasabb szintű” célkitűzésnek megfelelően kerültek be a tipológiába, azaz mondjuk egy olyan szervezet, amely egyszerre küzd a közösség törvényi elismeréséért és az ország föderális átalakításáért, az a föderalista altípusban szerepel.
Az etnoregionális pártok típusai
A pártok csoportokba rendezése iránti igény nem újdonság. A legáltalánosabb és legismertebb csoportosítás az úgynevezett pártcsaládok szerinti kategorizálás; ilyenkor a képviselt ideológia alapján sorolják be a szervezeteket pl. a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a liberálisok vagy a zöldek közé. Az etnikai és regionális pártok világnézetük alapján nem alkotnak önálló egységet. A közös pont e pártcsalád esetében az, hogy olyan társadalmi csoport és/vagy területi egység képviseletére szerveződnek, amely nem azonos a társadalom egészével és/vagy az államhatárok által körülvett térséggel. A pártcsaládon belüli két alaptípus (etnikai és regionális) halmazmetszetében elhelyezkedő etnoregionális pártok is számos szempont szerint csoportosíthatók: megalakulásuk, ideológiájuk, választási eredményeik, hatókörük egyaránt lehet a típusalkotás alapja. Nyugat-Európában népszerű a szervezetek célkitűzése szerinti tipizálás, amely során leggyakrabban a kulturális és területi jellegű, valamint az állam integritását biztosító vagy azt megbontó törekvések között tesznek különbséget. A legfrissebb, a korábbiakat is felhasználó tipológia a pártokat protekcionista (konzervatív, részvételi) decentralista (autonomista, konföderalista, föderalista) és szecesszionista (függetlenségi, irredenta, visszacsatlakozó) típusokba sorolta. A kutatás során azt vizsgáltam meg, hogy Kelet-Közép-Európában mennyire tarthatók a nyugat-európai típusok, s (ha nem, akkor) milyen kategóriák alakíthatók ki pártok törekvései alapján.
Az etnoregionális törekvés térségünkben egyáltalán nem újkeletű jelenség. Az I. világháborút követően, hosszú viaskodás után etnoregionális törekvések feszítették szét a birodalmi kereteket, a rendszerváltozás körül ezek okozták az államszövetségek végét, s ezek jelentették a legnagyobb kihívást a demokratizáló, állam- és nemzetépítő kelet-közép-európai országok számára is. A történelmi sérelmek és a közelmúlt konfliktusai ma is érezhetők az óvatos állami kisebbség- és területpolitikában. Sok esetben rendezetlen a közösségek státusza (például balti oroszok), szűkek és bizonytalanok a kisebbségi jogok (egyebek mellett nincs ezeket rendező kisebbségi törvény). Ez különösen azokban az államokban igaz, ahol a közösségek nagy számban, esetleg tömbben is élnek, s potenciális veszélyt jelentenek az állam stabilitására és területi integritására. A valódi decentralizációt eredményező mélyebb területi reformok részben szintén ennek az állam- és nemzetféltő politikának estek áldozatul.
A fentiekkel is összefügg, hogy térségünkben a legtöbb etnoregionális párt protekcionista (53), és ezen belül konzervatív (44) követeléseket fogalmaz meg.
Ezek a pártok jellemzően olyan közösségeket képviselnek, amelyek rendezett státusszal és törvényileg meghatározott egyéni és/vagy kollektív etnikai jogokkal rendelkeznek, de természetesen igyekeznek ezeket megerősíteni, fenntartani és minél szélesebb körben kiterjeszteni. A leggyakoribb követelések között a kisebbségekkel szembeni diszkrimináció megszüntetése, az anyanyelvhasználat kiterjesztése, az anyanyelvi oktatás biztosítása, valamint az identitás védelméhez és megőrzéséhez szükséges feltételek biztosítása és bővítése szerepel. Nyugat-Európától eltérően a térségben, s különösen a Balkánon sajátos jelenség, hogy az etnikai és vallási törésvonalak időnként egybeesnek, és a pártok a kisebbségi jogok bővítésével párhuzamosan a szabad vallásgyakorlást is biztosítani kívánják. A protekcionista pártok egy kisebb része az általános kisebbségi jogokon túl az etnoregionális közösség politikai képviseletét is erősíteni kívánja. A részvételi pártok (9) a választási rendszer átalakításával, (több) garantált parlamenti mandátummal, a közösség arányos parlamenti vagy egyéb területi szintű képviseletével szeretnék emelni a közösség politikai pozícióját.
A decentralista pártok (39) szerint csak bizonyos fokú területi önállóság biztosíthatja az etnoregionális közösségek érdekeit. Ez az önállóság Kelet-Közép-Európában minden párt esetében területi autonómiát jelent, noha a megfogalmazásokban, az államszerkezeti megoldásokban vannak eltérések az elképzelések között.
A (kizárólag) decentralista (11) pártok nem törekszenek az államhatalmi rendszer radikális átalakítására, bár többnyire elégedetlenek a jelenlegi területi struktúrával, és követeléseik csak területi reformok és belső határkorrekciók révén valósulhatnak meg. E pártok törekvéseiket gyakran az Európai Unióban használatos „decentralizáció” és „szubszidiaritás” elvei mögé rejtik, s szinte teljesen száműzik a radikális "területi autonómia" kifejezést a szótárukból.
A regionalizáció annyiban különbözik a decentralizációtól, hogy alkotmányos státuszt biztosít a létrehozott régióknak, azaz stabilabb területi struktúrát hoz létre. A regionalista pártok (12) egy része történelmi, gazdasági és kulturális régiók kialakításával az állam területi reformját szorgalmazza (lásd szlovákiai magyar pártok), míg mások egyfajta modernizációs reformként, európai megoldásként hirdetik a regionalizációt, akár aszimmetrikus formában is (ld. Erdélyi Magyar Szövetségben egyesült pártok). Ez utóbbi esetekben a pártok arra számítanak, hogy az általános regionalizációt könnyebb elfogadtatni az állammal és a többségi társadalommal, mint a területi autonómiát.
Az autonomista pártok (9) csak a saját régiójukra koncentrálnak. A szervezetek egy része egy egykor autonóm vagy különleges státusszal rendelkező történelmi régió számára biztosítana önállóságot (például Felső-Szilézia, Szandzsák). A pártok egy másik csoportja egy kisebb autonóm területi egység létrehozását képzeli el egy nagyobb, multietnikus területi önállósággal bíró régión belül (Kárpátalja, Vajdaság).
A föderalista párttípus (7) viszonylag ritka jelenség Közép-Kelet-Európában. A föderális államberendezkedés a többnemzetiségű államokban a békés együttélés vagy egymás mellett élés garanciája lehet. Az ezt csak nyomokban felmutatni képes Bosznia-Hercegovina az egyetlen állam jelenleg a térségben, amely föderális struktúrával rendelkezik. A horvát pártok többsége a fennálló kétosztatú föderális rendszert a harmadik, horvát entitás létrehozásával kívánja tovább bővíteni. A szövetségi állam gondolata a régióban emellett a tartományi múlttal rendelkező történelmi (Morvaország) vagy a többnemzetiségű (Kárpátalja) térségekben működő etnoregionális szervezeteknél merült fel.
A szecesszionista párttípus (1) hiánya a közelmúlt etnikai konfliktusaira és háborúira vezethető vissza. Az elmúlt évtizedekben számos etnoregionális közösség létrehozta önálló államát, így az ilyen radikális törekvések (átmenetileg?) eltűntek. Az új államhatárok azonban újabb közösségeket sodortak kisebbségi létbe, s a helyzettel való elégedetlenség határkorrekciós követelések formájában jelen van a térségben. A vizsgált pártdokumentumok alapján csak egy szervezetet lehetett a (vissza)csatlakozó altípusba sorolni (Preševo-völgyi albánok csatlakoznának Koszovóhoz). Joggal merül fel a kérdés, hogy feltétlenül szerepelteti-e egy párt a hivatalos dokumentumaiban, hogy pl. önálló állam létrehozására készül. Természetesen nem, így elképzelhető – s a szakirodalom, valamint a hírek is ezt támasztják alá –, hogy több szervezet is szecesszionista álmokat dédelget.
Zárásként
Az egyes etnoregionális törekvésekről szóló kelet-közép-európai átfogó elemzések ma még ritkák. A téma aktualitása nem vitatható, ha figyelembe vesszük az ukrajnai háborút, amit – legalábbis az egyik hivatalos magyarázat szerint – éppen az orosz etnoregionális közösség védelme érdekében indított Oroszország. A háború, s a békésebb skót és katalán függetlenségi törekvésekhez hasonló események elindíthatnak olyan folyamatokat is, amelyek a ma még protekcionista vagy az államhatárokat nem veszélyeztetető törekvések egy részét más, radikálisabb útra terelik. Érdemes tehát a továbbiakban is figyelemmel kísérni az etnoregionális pártok törekvéseit, azok változásait.
A tanulmány az NKFIH által támogatott „A kelet-közép-európai etnoregionális pártok fő vonásai és tipológiája'' című kutatás része. A PD120953 számú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a PD16 pályázati program finanszírozásában valósul meg.
Baranyai Nóra az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontja Regionális Kutatások Intézetének munkatársa.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Címlapkép: Getty Images
