Uniós szabályt sérthetett meg a MÁV, mielőtt levágták a magyar vonatokat Nyugat-Európáról

Uniós szabályt sérthetett meg a MÁV, mielőtt levágták a magyar vonatokat Nyugat-Európáról

Egy uniós szabály szerint a hét napnál hosszabb, a forgalom több mint 30%-át érintő pályamunkálatokat két évvel előre be kell jelenteni, a MÁV viszont e kötelezettségének nem tett eleget a Budapest-Győr fővonalon történő felújítások kapcsán. A MÁV azonban jelezte, hogy szabályszerűen járt el, hiszen üzembiztonsági vágányzár esetén az előbb említett EU-s szabályok nem érvényesek.

Aggódhat Ukrajna: több mint egy évet kell várni a „csodafegyverekre”, bagatell dolog áll a háttérben

Aggódhat Ukrajna: több mint egy évet kell várni a „csodafegyverekre”, bagatell dolog áll a háttérben

Alig hat ukrán pilótából álló csoport kezdheti meg a kiképzést az amerikai gyártmányú F-16-osokra, ráadásul ők is csak jövő nyáron szerezhetik meg a szükséges képesítést. A háttérben a nyugati partnerek késlekedésén felül az ukrán pilóták egy komoly hiányossága állhat – számolt be róla a The Washington Post, ukrán katonai és kormányzati tisztviselőkre hivatkozva.

Kulturális és területi autonómia, szeparatizmus – Merre tart Kelet-Közép-Európa?

Kulturális és területi autonómia, szeparatizmus – Merre tart Kelet-Közép-Európa?

A területi autonómia kifejezés hallatán valószínűleg sokak előtt feldereng (az egyébként ilyen státusszal nem rendelkező) Székelyföld képe, ám ezen kívül inkább nyugat-európai térségeket (Baszkföld, Katalónia, Dél-Tirol) társítunk a fogalomhoz. Joggal, hiszen Kelet-Közép-Európában kevés működő területi autonómiával találkozhatunk; e kevés kivételhez tartozik a multietnikus Vajdaság és az etnikailag csaknem homogén Gagauzia.

Tovább száguld az ipari ingatlanok piaca

Tovább száguld az ipari ingatlanok piaca

Jelentős fejlődésen ment keresztül a logisztikai piac Lengyelországban és más kelet-közép-európai országokban az elmúlt néhány évben. A 7R és a Colliers lengyel logisztikai és ipari szektorról szóló jelentése szerint 2021 rekordév volt a kereslet és a kínálat tekintetében. A téma kapcsán a Lengyelországban is aktív WING elnök-vezérigazgatója, Noah Steinberg is elmondta gondolatait, aki azt is elárulta, hogy a cég nyugat-európai terjeszkedést tervez.

Meredeken emelkedik a koronavírus-járványgörbe Európában

Meredeken emelkedik a koronavírus-járványgörbe Európában

Az elmúlt egy hétben Nyugat-Európa legfertőzöttebb országaiban naponta 90 ezer új koronavírus-fertőzésre bukkantak a hatóságok. Ezzel már hetek óta ez a térség a járvány első számú gócpontja. Az elnökválasztásra készülő Egyesült Államokban is emelkedőben van a járványgörbe, egyre inkább közelítve az első hullám csúcsait.

Sorra dőltek a történelmi csúcsok Amerikában

Sorra dőltek a történelmi csúcsok Amerikában

Bár a magyar tőzsdén ma sem volt kereskedés, az európai részvénypiacok nyitva voltak pénteken is. A befektetők hangulatát, a kereskedés menetét alapvetően az határozta meg, hogy az IHS Markit publikálta az augusztusi előzetes beszerzésimenedszer-indexeket, így kiderült, a német feldolgozóiparon kívül a többi ország mutatója egyaránt elmaradt az elemzők várakozásától. A napközben látott 0,8-1,3 százalékos eséseket viszont zárásra jelentősen ledolgozták a nyugat-európai tőzsdék, amelyben az is fontos szerepet játszott, hogy a vezető amerikai részvényindexek tovább erődösdtek pénteken. Ráadásul nem is akárhogy, a Nasdaq és az S&P 500 értéke korábban soha nem látott magasságba emelkedett.

Megfejtettük a kivándorló magyarok legnagyobb rejtélyét: végre elismerték, hogy sokkal többen mentek el

Megfejtettük a kivándorló magyarok legnagyobb rejtélyét: végre elismerték, hogy sokkal többen mentek el

Az egy évvel korábbi 77 ezerről tavaly 109 ezerre emelkedett az Egyesült Királyságban élő magyarok száma – derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön közölt adataiból. Ez látszólag cáfolja azt a korábbi vélekedést, hogy komoly fordulat állt be a magyarok kivándorlásában, mi azonban azt gondoljuk, hogy inkább a korábbi évek statisztikai anomáliája okozza a mostani megugrást. Így viszont folytatódhat az erőteljes emelkedés idén is a hivatalos adatokban, így elérheti a Portfolio által becsült 200 ezret is az ott élő magyarok száma.

Sosem voltak még ilyen nyereségek a privátbankok

Tavaly sosem látott szintre, 15,4 milliárd euróra ugrott a nyugat-európai privátbankok profitja, ami több mint 14%-os éves növekedésnek felel meg a McKinsey elemzése szerint - írja a Financial Times.

Véget ér a magyar csoda, ha nem csinál valamit sürgősen a kormány

A közép- és kelet-európai országok óriási hasznot húztak az elmúlt évtizedekben a nyugat-európai országokkal való egyre szorosabb gazdasági integrációból, azonban az a növekedési modell, aminek ez a nagy felzárkózás volt köszönhető, a jövőben nem lesz tartható - foglalja össze a jelenlegi helyzetet az Economist elemzése. A régiós országok nyugati vállalatoktól (és ezen keresztül az exporttól), valamint az EU-s forrásoktól való függősége kiszolgáltatottá tette őket, ezért mihamarabb szükség van egy új növekedési modellre való átállásra, ami az összeszerelő-műhely és back office státuszából az innovatívabb, magasabb hozzáadott értéket képviselő ágazatok felé mozdítaná el a térségi államokat. A három kulcsszó az innováció, az oktatás és a diverzifikáció.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.