Prémium

Az IBM Magyarország inkubátor programot indít (x)

Portfolio


' title='
Az IBM Magyarország bejelentette, hogy október elsejétől elindítja hazai független szoftverfejlesztőket támogató kezdeményezését, az IBM ISV Incubator Programot.
A magyar szoftverfejlesztőknek stratégiai fontosságot tulajdonít az IBM, akikkel együttműködve olyan megoldások létrehozását célozza, amelyek a legkülönbözőbb területen tevékenykedő felhasználók igényeit elégítik ki. A cég elsősorban a kis- és középvállalati szegmensre összpontosító fejlesztőkkel kívánja elmélyíteni kapcsolatait, valamint az olyan kiemelkedően fejlődő szegmenseket kiszolgálókkal, mint a digitális média, az élettudományok, vagy a hálózati számítástechnika.

A független szoftverfejlesztők pályázati alapon ingyenesen férhetnek hozzá a több millió dollár értékű hardver-eszközökkel felszerelt, budapesti IBM Innovációs Centrum szolgáltatásaihoz, ahol programjaikat tesztelhetik, fejleszthetik, portolhatják, megoldásaikra az egész világon elfogadott IBM tanúsítványokat szerezhetnek és képzésekben is részt vehetnek.

Az ISV Incubator Program túlmutat a technológiai együttműködésen. Az IBM a legígéretesebb szoftvereket megalkotókkal közösen jelenik meg a piacon, s nemzetközi hátteret biztosít ahhoz, hogy a hazai fejlesztés az IBM csatornáin külföldre is eljusson. Az IBM Magyarország a közös célokhoz marketingtámogatást, értékesítési jutalékot, finanszírozási lehetőségeket, s dedikált IBM-es kapcsolattartót és IBM-es marketingszakértő segítségét is biztosítja magyar szoftverfejlesztő partnereinek.

Az együttműködésből természetesen nemcsak a szoftverfejlesztők profitálnak, abból a cég is hasznot remél, mondta el Rehus Péter, az IBM szoftver üzletágának igazgatója. A független szoftverfejlesztők szerteágazó szakértelemmel rendelkeznek: akadnak köztük, például, akik az egészségügyben, mások az építőiparban, megint mások a szállítmányozásban járatosak. Az IBM hardvereire, szoftvereire és szolgáltatásaira alapozott speciális megoldásaikkal az IBM-et még közelebb vihetik a kis- és középvállalati szférához - hangsúlyozta a menedzser.

Az ISV Incubator Programról bővebb információt az www.ibm.hu/iic

>
Holdblog

Amikor Soros és Trump együtt szív

Donald Trump egész frissen szállt síkra a marihuána dekriminalizálása mellett, amivel váratlanul egy platformra keveredett Soros Györggyel. Zentai Péter, Zentucció elmélkedik arról, milyen elő

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes online előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.

Ez is érdekelhet