Új kötvények a CIB-től - Három év, 24 százalék (x)


A kormány intézkedései nyomán kialakult új helyzetben a lakossági befektetőknek át kell gondolniuk megtakarítási szokásaikat: egyfajta globális szemléletre és az eddigi portfóliók átalakítására lesz szükség. Hosszú távú előrelátással, megfelelően megválasztott befektetési termékekkel azonban kivédhető, illetve elhalasztható a kamatadó fizetése. Gondolok itt kamatozó kötvényekre, éven túli lekötött betétekre, vagy hasonló időtávra választott befektetési jegyekre.
- Igen ám, de a hosszabb távú lekötések vonatkozásában sokan tartanak attól, hogy még a lejárat előtt szükségük lehet a megtakarításukra, ez esetben pedig kamatveszteség éri őket.
Ez a kockázat a lekötött betéteknél valóban fennáll. Ebből a szempontból a kamatozó kötvények optimális megoldást jelentenek, ugyanis a 2006. szeptember 1-je előtt megvásárolt kötvények első kamatfizetését még nem érinti a kamatadó, ugyanakkor a papírok a teljes futamidő alatt akár részösszegekben is szabadon értékesíthetők. Így a tulajdonosuk az eltelt időszakra járó kamatokhoz is hozzájut.
Augusztus elején a CIB Bank két új, magas kamatozású kötvény kibocsátásával is bővítette kínálatát lakossági ügyfelei számára. A CIB Classic 2008B kötvény futamideje két év, a kamata két évre 15 százalék. A CIB Classic 2009A jelű kötvény három éves lejáratú, és a három év alatt kiemelkedően magas, 24 százalékos kamatot biztosít tulajdonosának. A kamatfizetés a lejáratkor, egy összegben esedékes. A kötvények a CIB teljes fiókhálózatában, tízezer forintos címletekben vásárolhatók.
(X)
Friss felvételek bizonyítják: ballisztikus rakéta találta el az amerikai légibázist
Megsemmisítette a célpontot.
Még lehet pályázni az Év Zöld Innovációja díjra! - Mutatjuk a részleteket
A határidő július 20.
Flottafókusz: Ezek a legjobb "kulcsos autók" ma a magyar piacon
A Portfolio és MHC Mobility új cikksorozatában a legnépszerűbb flottaszegmensek modelljeit veszi végig.
Millimétereken múlhatott Donald Trump élete: itt a következménye a rendkívül súlyos hibáknak
Közeledik a merénylet első évfordulója.
190%-os vám és a kínai függőség: egy cipőmárka küzdelmei a megváltozott valósággal
Nem lesz egyszerű a gyártás "hazahozása az USA-ba".
Évtizedes rekordott döntött a vihar Magyarországon
Közel 4 ezer káreseménynél még dolgoznak.
Lex Magyarország alapú új EU-s pénzosztási szabályokat készít az Európai Bizottság
A 2026-os választás után akár egy új kormánynak sem adnák könnyen a pénzeket.
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You
Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Felújítási pályázatok összehasonlítása - 2 lehetőség, amit érdemes ismerned Bevezetés Ha otthonod felújítását tervezed, érdemes megismerned az
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Apró csúsztatások, nagy hazugsággá válnak
Talán mindenki tudja, hogy a média mennyire megbízhatatlan, milyen alattomos taktikákat alkalmaz. Ezen taktikák egy része teljesen érthető, értékítélet alapú, tehát jogosan tükrözi vissza a
Trump és az elektromos autók
Fosszilis fordulat: új pályán az USA autóstratégiája.
NKFIH + SZTNH: Két hivatal közösen a magyar innovációért
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) közötti megújuló stratégiai együttműködés célja a magyar innovációs ökoszisz
Többet katonára, mint oktatásra
A szokásos hétfői Agyviharon került elénk ez a grafikon, sokat nem is kell rajta magyarázni. Az ábra azt mutatja, hogy az egyes államoknak mekkora a... The post Többet katonára, mint oktatásra a

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
