Meghosszabbított jelentkezés a Top Trader versenyre! (x)
- Hogy látja a magyar mezőny esélyeit? Elégedett az indulók számával?
- Úgy gondolom, abszolút sikernek könyvelhető el, hogy több mint százan indultak a hazai mezőnyben. Annak pedig különösen örülök, hogy amellett, hogy neves szakembereket is sikerült megszólítanunk, a versenyzők többsége nem szakmabeli. Külön misszó volt számunkra a verseny kapcsán megismertetni a deviza-, és nyersanyagpiacokat olyanokkal, akik esetleg korábban már érdeklődtek különböző befektetési formák iránt, de mindeddig túl misztikusnak vélték ezeket a piacokat. Nagyon bízom benne, hogy az ő példájukon keresztül mások is kedvet kapnak, és kipróbálják az ezen instrumentumokkal való kereskedést.
- A verseny elkezdődött - hol lehetik magukat próbára mindazok, akik a pozitív példák alapján kedvet kaptak?
- A verseny elindult ugyan, de nemzetközi kezdeményezésre a jelentkezési határidőt meghosszabbították március 14-ig, ezért aki még csatlakozni szeretne, a www.toptrader2007.hu oldalon továbbra is regisztrálhat. Természetesen a Buda-Cash Trader online kereskedési platformunk, illetve deviza üzletágunk munkatársai a nevezés lezárultával, versenyen kívül is ügyfeleink rendelkezésére állnak.
- Hogy teljesítenek a hazai versenyzők?
- Büszkék vagyunk rá, hogy a verseny első két hetében folyamatosan magyar résztvevő vezette a ranglistát, és a nemzetközi top 10-ben is több magyar foglal helyet. A magyar lista élén álló versenyző 95%-os hozamot realizált mindezidáig. Bár amint azt az elmúlt hetek volatilis időszakai bizonyították, a sorrend bármikor átrendeződhet, így még bárkinek esélye lehet a Porsche Boxstert megnyerni jövő februárban. A ranglista egyébként napi frissítéssel nyomon követhető a verseny hivatalos oldalán.
- Ilyen jellegű, valós idejű és valós pénzzel való megmérettetés újdonságszámba megy Magyarországon. Hogy érzik, a szakmai közönség jól fogadta ezt a kezdeményezést?
- Mind a piac szakemberei, mind a média oldaláról csak pozitív fogadtatásról számolhatok be. Szerencsére mindenki, aki a kezdeményezéssel kapcsolatba került, maradéktalanul egyetértett abban, hogy egy reális eredmény kialakulásához elengedhetetlen tényező az, hogy valódi pénzben kereskedjenek a versenyzők, hiszen egy szimulációban irreálisan nagy lehet a kockázatvállalási attitűd. Az egy év időszak alatt pedig valóban a legügyesebb, és nem a legszerencsésebb traderek kerülnek majd az élre. Õszintén remélem, hogy az egész hazai piac hosszútávon profitálni fog abból, hogy példaértékű szereplőket állíthatunk ügyfeleink és a potenciális befektetők elé, akiknek stratégiáiból tanulhatnak, miközben eredményeikkel bizonyítják, hogy érdemes elszakadni a hagyományos piacok bevett befektetési szokásaitól.
Jelentkezés a Top Trader versenyre a www.toptrader2007.hu címen.
(X)
Trump ultimátumot adott a Hamásznak: Ez az utolsó figyelmeztetés!
Izrael már rábólintott a tervre.
Itt a Mercedes legújabb elektromos autója - A legnépszerűbb modellel mennek a BMW ellen
Sorsdöntő teszt a Mercedes stratégiájában.
Veszélyben Trump vámjai: milliárdos visszatérítés fenyegeti az USA-t
A Legfelsőbb Bíróság elé került a Tarifa-csata.
Kiderült, mikor indul a gyártás a CATL debreceni üzemében
Hamarosan termelni kezd a kínai cég gyára.
Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április
Hasznos útmutatót ad Odüsszeusz az élet bolyongásaihoz
Az Odüsszeia kódja ma is friss. Fontos kérdésekben ad iránymutatást az eposz: mi múlik rajtunk és mi nem; mit lehet megúszni és mit nem; mi a nők szerepe a világban; milyen erők alakítják az
Hullámok hátán a zöldebb energia felé
A tengerek, óceánok hullámzása és az árapály régóta ismert, állandó és kiszámítható energiaforrás. Az energetikai szakértők egyre többen hangsúlyozzák, hogy az
HR trendek 2025-2026
A magyar munkaerőpiac 2025-ben fordulóponthoz érkezett. A gazdasági bizonytalanság, a technológiai fejlődés és a társadalmi elvárások együtt formálják át a vállalatok működését. Az elk

Deák Ferenc eladná a lelkét egy lakásért? (feat. Szabó László)
Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcasts és Soundcloud

Sosem látott pénzt költött el a leggazdagabb liga, de megfizetik az árát
Több, mint 1.360 milliárd forint - ennyit költöttek el az angol első osztály, a Premier League focicsapatai játékosokra a nyáron. Bődületes rekord, amit egy másik... The post Sosem látott pén

Jóléti társadalom megoldja a problémáidat?
Talán senki számára nem kérdés, hogy a világ gazdagodásával nem szabadultunk meg a gondjainktól. Sőt, sokszor a "gazdagabb" országokban "rosszabbul" élnek az emberek, mint a "szegényebbek
Kik vehetnek fel 10% önerő mellett Otthon Startot és kikre nem érvényes a könnyítés?
Szeptember másodikától módosította az MNB az adósságfék szabályokat. Így szélesebb réteg vehet fel minimális 10% önerő mellett lakáshitelt. Mindenképpen érdemes leszögezni, hogy a válto


Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Pickup tuning a határban: ezek az extrák most a gazdák és vadászok kedvencei
A pickupok ütőképességét az extrák adják.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.