Februártól a Szakértői és a Klímaváltozás portfólióval bővült az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztár befektetési választéka (x)

Új portfóliók az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztárban
Az állam által maximálisan támogatott megtakarítási formák között az egyik legkézenfekvőbb a szabadon választott önkéntes nyudíjpénztári tagság. Ezek esetében az állam - adó-visszatérítés formájában - 30 százalékkal kiegészíti az egyéni befizetéseket. Ennek összege életkortól függően 100 illetve 130 ezer forint, mely a nyugdíjpénztárban felhalmozott vagyont gyarapítja. Emellett a pénztári megtakarításon elért hozam után semmilyen adót nem kell fizetni (így kamatadót sem).
Mivel februártól két új portfólióval bővül az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztár befektetési kínálata, érdemes kicsit részletesebben megismerni az új kínálatot.
Az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztára hazánkban elsőként, 2000-ben alakította ki a választható portfóliókból álló befektetési rendszerét, annak érdekében, hogy tagjai életkoruknak, hozamelvárásuknak és kockázatvállalási hajlandóságuknak megfelelően választhassanak befektetési portfóliót, és hogy a hozamokkal jelentősen nőjön a befektetők nyugdíjas éveinek pénzügyi stabilitása.
Az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztárnál 2008. február 1-jétől ötféle befektetési kombináció választható (lásd az ábrán), a biztonságosabb, nagyrészt magyar kötvényekből álló portfólióktól a magasabb kockázatú, ám magasabb hozamot ígérő külföldi részvényeket is tartalmazó portfóliókig.
Fontos tudni, hogy a tagság tartama alatt a befektetési kombináció bármikor változtatható.
Vagyonkezelőjük, az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. két új önkéntes nyugdíjpénztári portfóliót is kifejlesztett a piaci igényeknek megfelelően, melyhez hasonló befektetési lehetőség a nem pénztártagok számára is elérhető befektetési alapok formájában: az abszolút hozamú Szakértői Portfólió összetételéhez hasonló befektetési politikát követ például az AEGON MoneyMaxx Befektetési Alap, a Klímaváltozás Portfólió befektetési stratégiája pedig az AEGON Climate Change Befektetési Alapéval azonos.

Ezt az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztárban választható portfóliót azoknak ajánlják, akik nem rendelkeznek kellő jártassággal a befektetési területen, illetve nem szeretnék a befektetési piac változásait folyamatosan nyomon követni, ezért a portfólió összetételének megválasztását teljesen a vagyonkezelőre szeretnék bízni. Ez az ún. abszolút hozamú (angolul total return) portfólió szakít a hagyományos benchmark-központú stratégiával és fő célja az, hogy mindenféle körülmény közepette pozitív eredményt érjen el. A portfolió esetében a megfelelő időpontban szükséges részvény-kötvény arány kiválasztásáról minden esetben a nyugdíjpénztári vagyonkezelő szakértői döntenek helyettük. A portfólió nem követ egy állandó részvény-kötvény arányt, az összetétel dinamikus változtatásával törekszik a hozam maximálására közép és hosszú távon. Kockázati besorolása a közepes felett van.
Noha az abszolút hozamú alapok a befektetők számára vitathatatlan előnyöket nyújtanak, a magyar piacon csak néhány alapkezelőnél találunk hasonlót. Ezzel szemben az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő 6 ilyen hazánkban elérhető termékkel van jelen, 2 különböző devizában denominálva. Mellettük szól, hogy míg a piacok 2007 vége óta hatalmasat zuhantak, az AEGON abszolút hozamú alapok képesek voltak pozitív eredményeket elérni, vagy csak kis mértékben csökkent árfolyamuk!
Új szelek: Az AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztár Klímaváltozás portfóliója
Bár az idő - az AEGON Climate Change Befektetési Alaphoz hasonlóan -ennek a terméknek dolgozik, azoknak érdemes választaniuk, akik hajlandóak a magas hozam reményében magas kockázatot vállalni egy olyan iparágba való befektetéssel, amely a Földünket sújtó klímaváltozás elleni munkájával minden bizonnyal az elkövetkező évtizedek egyik legdinamikusabban fejlődő területe lesz. Aki e mellett dönt, közvetve hozzájárul környezetünk védelméhez is.
A portfólió befektetési célpontjai olyan vállalatok értékpapírjai, amelyek bevételeinek döntő hányada a globális éghajlat-változásból eredő üzleti lehetőségek kiaknázásából (környezetgazdálkodás, energia hatékonyság, "clean technologies" stb.), alternatív erőforrások hasznosításából (megújuló energia, vízgazdálkodás, agrokémia stb.) és mezőgazdasági tevékenységből származik (biotechnológia, állattenyésztés, halgazdálkodás, agrártechnológia, agrár meteorológia stb). Az Alapkezelő az alap portfóliójának kialakításakor a törvényi előírásokon túl, a biztonságot és a maximális diverzifikáció (kockázatmegosztás) elveit tartja szem előtt. A külföldi értékpapírok között csakis a befektetési kategóriába sorolt, nyilvánosan forgalomba hozott és külföldi tőzsdén jegyzett papírokat vásárolja.
A befektetés célja hosszú távon magas hozam realizálása, így az alap magas kockázatú. A legfőbb kockázat a részvények árfolyamának változása, amely nem csak a fundamentális tényezőktől függ, hanem nagyban befolyásolja a világgazdaság bővülési ütemének alakulása is.
További információ:
www.aegonalapkezelo.hu; www.aegonnyugdij.hu
Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
