Meggyőződésből használt informatikai rendszer a Food Expressz-nél (x)
Zsidek László a Food Expressz alapító elnöke és szakmai vezetője

A hőskorban még egyetlen Commodore-64 számítógéppel végezték a gazdasági kalkulációkat, majd az új évezredet már egy Linux-alapú rendszerrel kezdte a társaság. Azután kiderült, hogy ez sem elég. A majd 20 fogást tartalmazó menüről naponta választó több mint 50 ezer ügyfél kiszolgálása hatalmas mennyiségű adat kezelését tette szükségessé, és ehhez járultak még az Európai Unió élelmiszer-biztonsági adminisztrációs előírásai.
Elkerülhetetlenné vált egy integrált rendszer bevezetése. "Fizikailag nincs más út" - fogalmazott Zsidek László.
A vendéglátóipar gyakorlatias szakma, ahol a befektetések eredménye általában gyorsan és kézzelfogható módon jelentkezik. Az informatikai fejlesztések megtérülése azonban többnyire csak hosszabb távon érzékelhető, és kevésbé látványos. Az ügyvezetésnek nem volt könnyű dolga a döntés elfogadtatásával, de végül sikerült megváltoztatni a szervezet gondolkodásmódját.
A vállalat igényeire a Microsoft termékei kínáltak optimális megoldást. A felhasználók a már ismert és alkalmazott Outlookban és egyéb Office-alkalmazásokban új funkciókat kezdtek el használni. A Sharepoint Portal Server révén lehetővé vált a központosított dokumentum-elérés. A teljes szervezet átállt Windows 98-as felületről Windows XP-re. Megvalósult a hatékony jogosultságkezelés és adminisztráció. Egységes és jogtiszta környezetben működő, rugalmasan méretezhető informatikai rendszer jött létre.
Az új integrált informatikai rendszer bevezetésével a Food Expressz nemcsak a növekedésből adódó kihívásokra talált megfelelő választ, hanem a jövőbeli hatékony működés alapjait is lefektette.
Bővebb információért keresse fel weboldalunkat: www.uzletIT.hu/esettanulmanyok
(X)
Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.
Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
