Indul a VII. Business Travel Show (x)
Szélesebb körű külföldi részvétellel és kibővített szakmai programmal nyílik meg idén az üzleti utazók és utaztatók legjelentősebb hazai rendezvénye, a VII. Business Travel Show.
A rendezvény ideje alatt több mint száz kiállító - luxusszálloda, wellness- és kastélyhotel, utazási iroda, rendezvényhelyszín, vendéglátóhely, konferencia- és rendezvényszervező cég - várja a céges ügyfeleket. Az üzleti utazók, céges utaztatók, vállalati tanácskozások, tréningek és továbbképzések szervezői itt mindent megtalálnak egy helyen.
A VII. Business Travel Show helyszíne és időpontja:
2009. október 14-15. (szerda, csütörtök), 10-18 óra
SYMA Sport- és Rendezvényközpont, C-csarnok
1146 Budapest, Dózsa György út 1.
A rendezvényre hozzávetőleg 3000 látogatót várnak, közöttük brit, ír, német, olasz, orosz, román és szlovák szakmai vevőket, akik a Magyar Turizmus Zrt. meghívására érkeznek Magyarországra.
A rendezvényt kétnapos szakmai program is kíséri, amelyben a hazai egészségturizmus kilátásai mellett a hallgatók értesülhetnek a legnagyobb légitársaságok jövőbeli stratégiájáról, illetve az üzleti utaztatók kínálatáról is. A teljes konferenciaprogramért kattintson ide!
A Business Travel Show látogatói számára a belépés ingyenes!
A belépéshez csak regisztráció szükséges.
Regisztráljon a helyszínen, vagy előzetesen a http://www.businesstravelshow.hu oldalon és nyerjen értékes utazási ajándékokat!
A nyeremények listáját itt böngészheti át!
További információk: Turizmus Kft.
Tel: 1/266-58-53, Fax: 1/338-42-93
rendezveny@turizmus.com
(x)
K&H: hozza a várakozásokat az Otthon Start, naponta 200 igénylést fogad be a bank
Az átlagos futamidő 22 év, az átlagos hitelösszeg 37 millió forint.
Lángoló lakóház, robbanások, holttest – Az Oktoberfestet is be kellett zárni Münchenben a rendkívüli incidens miatt
Egy halott férfit találtak lőtt sebekkel, egy másik személy eltűnt.
Orbán Viktor: átlagosan 51 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok
A kormányfő szerint ez azért lehetséges, mert nem engedték, hogy a magyarok pénze Ukrajnába menjen.
Olyan történik a forinttal, ami miatt az egész világ ámulva figyel – Mégis mi folyik itt?
A harmadik negyedévben is a világ élvonalában volt.
Hatalmas füsttel és óriási lángokkal ég az egyik legnagyobb orosz olajfinomító: videókon a rejtélyes tűzeset
Több mint 700 kilométerre az ukrán határtól.
Átalakul a Netrisk: beszállnak a hitelközvetítésbe Magyarországon is?
Besnyő Márton irányítja az osztrák operációt is.
Sakkmesterből játéktervező, majd Nobel-díjas tudós: ő az agy a Google AI mögött
Sakkmesterből videójáték-tervező, majd idegtudós és Nobel-díjas: Demis Hassabis a teremtő elme a Google AI mögött. Egyedülállóan sokoldalú és kreatív pályája alatt számos olyan újítá

Abszolút hozam euróban - hogyan fordítható előnnyé a bizonytalan piaci környezet?
Ha befektetésről van szó, sokan keresik az arany középutat: ne kelljen kitenni magukat a részvénypiac szeszélyeinek, de ne is kelljen megelégedni a pénzpiaci eszközök szerény hozamaival. Az eu
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
Új lakossági állampapírok érkeznek októbertől. Érdemes sietnie a befektetőknek?
Új lakossági állampapírok forgalmazása indul el októbertől, ezzel párhuzamosan számos jelenleg elérhető befektetés forgalmazása lezárul. Ráadásul nem csak a szokásos sorozatcserékről van
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

Olcsó kacatból high-tech ipar
USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

A Vaslady ébredése
Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek
Clorox Company - elemzés
Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
Október 17-én indul a Préda, a Portfolio kiberbűnügyi podcastsorozatának második évada
A témák között mesterséges intelligencia, online játék, kriptós befektetési csalások.
