Túl azon, hogy a két kiállítás különböző időszakokat ölel fel és túl a képelőhívás technikai különbségein van még egy markáns különbség a két tárlat anyaga között, mégpedig az, hogy a Kogárt Házban egy magángyűjteményből történt a válogatás.
Európa, vagy a világ jelentős kulturális metropoliszaiban az elmúlt évtizedekben jelentős vásárok sora jött létre és specializálódott a fotográfiára, mint művészeti ágra elég csak megemlítenünk Paris Photot vagy esetleg a houstoni FotoFest-et mint rangos művészeti vásárokat. Ma már gyűjtők százai esetleg ezrei versengenek a világ aukcióin Andreas Gursky, Cindy Sherman vagy esetleg Moholy - Nagy László egy - egy munkájáért, bizonyos esetekben több millió dolláros vételárat fizetve az egyes alkotásokért.
Az elmúlt évtizedekben külföldön ritka, de nagyon színvonalas tárlatoknak - pl. "The Hungarian Connection" tárlata a brit Nemzeti Média Múzeumban 1987-ben vagy a 2011-ben megrendezett "Eyewitness" cimű kiállítás a londoni Royal Academy of Arts-ban - esetleg művészeti vásárokon való részvételnek köszönhetően, a 20. század második felének magyar fotográfusai mintha külföldön keresettebbek lennének gyűjtői körökben és fontos múzeumi gyűjteményekben egyaránt. Így tálalunk például kiemelkedő munkákat Szilágyi Lenkétől a BP Oil Europe Gyűjteményében vagy a Musée de la Photographie - Lausanne-ban vagy Benkő Imrének számos alkotását Bradfordban és New Yorkban. Szebeni András 26 felvételét a New York-i Metropolitan Múzeum válogatta be gyűjteményébe.
Összességében elmondható, hogy a magyar fotográfia egésze gyűjtői szemszögből - legalább is a képzőművészethez képest - egy felfedezetlen terület, tele rejtőzködő kincsekkel és felfedezésre váró alkotókkal. A gyűjtést persze sokféleképpen lehet kezdeni, esetleg a múlt évszázad második felének "nagy generációjával" vagy olyan már lezárult életművel rendelkező kortárs alkotók munkáival, mely életműveket a művészettörténet már megmért. Esetleg pályája elején járó fiatal alkotógeneráció útkereső munkáival. Mindenkinek ízlése és rizikó hajlamától függően.
Az árak természetesen attól is függenek, hogy a kép mikor milyen papírra, milyen nagyításban, milyen szériában készült esetleg a fotográfus saját maga nagyította. Kvalitásos fotósok által a hatvanas, hetvenes években készített vintázsok, azaz az exponálás évében az alkotó által lenagyított, és aláírásával ellátott képek nagyságrendben 600 - 800 ezer forintot érnek. E mellett persze az életmű fontos, kiemelt darabjainak értéke jóval egymillió fölött van. Ugyanezeknek a műveknek az értéke kis szériában, ma készült nagyításban 300 - 500 ezer között mozoghat.
Első ránézésre soknak tűnhetnek ezek az összegek, de ha befektetési szempontból válogatunk, akkor olyan ez, mint a vihar előtti csend. Olyan, mint a 90-es évek eleje, közepe, amikor éreztük tudtuk, hogy lassan de biztosan igazodnunk kell a képzőművészeti árak területén is nyugat Európához, csak valahogy olyan hihetetlennek tűnt. De így történt, az akkor par tízezer forintért megvásárolt alkotások a hazai műtárgypiacon ma milliókat érnek, persze kiemelkedő alkotók jó minőségű munkái.
A fotográfia területén mintha átaludtuk volna az elmúlt 20 évet. A horizonton már elindult a mozgolódás valami van a levegőben. Adottak a már nemzetközileg is elismert fotográfusaink és kedvező árfolyamuk egy világra nyitott piacgazdaságban. Ez egy olyan gyúelegy, amely bármikor berobbanhat.
Csák Ferenc
A Körmendi-Csák Fotográfiai Gyűjtemény alapítója
További információ
(x)