Versenyképes nemzetközi képesítés - itthon (x)

Egyesületünk 21 évvel ezelőtt alakult meg, célunk volt és ma is az, hogy a hazai tőkepiaci szakemberek - portfolió menedzserek, elemzők, könyvvizsgálók, oktatók, vállalati szakemberek - nemzetközi szinten is versenyképes szakmai tudással és ismeretekkel rendelkezzenek. Az Egyesület kiemelt célja az is, hogy a hazai tőkepiaci szakembereket integrálja az európai és globális szintű szakmai munkába. Így aktívan részt veszünk az európai ernyőszervezetünk (EFFAS) kötvény, számviteli és oktatási bizottságainak munkájában. Személyes célom, hogy a tagságunkat aktivizáljuk, bővítsük, valamint szorosabbá fonjuk a nemzetközi egyesületekkel való együttműködést. Ennek egyik sikeres állomása volt például a tavaly Erdélyben megrendezett "Pénzügy - Színház - Torockó" nemzetközi konferenciánk, melyet a nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megtartunk.
Milyen nemzetközi képesítést javasolna a hazai a tőkepiaci szakemberek számára?
Azok a hazai tőkepiaci szakemberek, akik itthon elvégezték a CEFA/EFFAS képzést CIIA vizsgát tehetnek. Az Egyesületünk már 10 éve tagja az ACIIA-nak, amely idén kiemelten támogatja a szakemberek nemzetközi CIIA (Certified International Investment Analyst) végzettségének megszerzését. A CIIA nemzetközileg elismert szakmai képesítés, amelyet az is jelez, hogy világon több mint 100.000 befektetésekkel foglalkozó szakember rendelkezik ilyen képesítéssel, melyet - többek közt - a brit felügyelet és a Londoni Tőzsde is szakirányú szakmai végzettségként ismer el. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a CIIA végzettség belépőt jelent a nemzetközi karrierhez.
Hogyan szerezhető meg a CIIA végzettség?
A CIIA vizsgát évente két alkalommal - márciusban és szeptemberben - a Bankárképzőben lehet letenni, a következő vizsga szeptember 20-án lesz. A nemzetközi szervezet támogatása most lehetővé teszi, hogy a mostani CIIA vizsgára jelentkezők ingyenes vizsgafelkészítőn vehessenek részt, ami jelentős segítség a vizsga sikeres teljesítéséhez. A vizsgajelentkezéseket augusztus elejéig kell elküldeni a Bankárképzőbe.
A kivételesen kedvezményes lehetőségről az oktatást szervező Bankárképző honlapján tájékozódhatnak.
(x)
Ennek Donald Trump végképp nem fog örülni: keresztbe tett a Legfelsőbb Bíróság a választókerületek újrarajzolásának
Igaz, csak egyetlen államban.
Kihallgatták az egyik leggazdagabb magyart gyanúsítottként az óbudai korrupciós ügyben
Szabadlábon védekezhet.
Megszólalt az osztrák minisztérium a paksi fenékküszöb ügyében - Javaslatot is eljuttattak a magyar kormánynak
Ugyanakkor panasztételről szó sincs.
Teljesen új fegyvert vetett be Európa ellen Oroszország - Az utolsó pillanatban lépett közbe az Egyesült Államok
Norvégia és Nagy-Britannia is részt vett az akcióban.
Szivárognak a felvételek: szétlőtték a rettegett Kalibr-rakétákat indító Admiral Essen cirkálót
Ezt nem javítják meg egykönnyen.
Elbukhat a nagy globális vállalás: az iráni háború miatt rekord dönt a leginkább környezetszennyező energia
Egyre több szenet használ a világ.
Nem a büntetés lesz a lényeg: gyökeres fordulat jön a magyar egészségügyi ellátásban
2027 januárjában áll fel az új hatóság.
Szuperkórokozók és biológiai fegyverek fejlesztésére használták az AI-t, közbelépett az Anthropic
Több kísérlet is történt a biztonsági rendszerek megkerülésére.
Ezek a legkedvezőbb lakáshitel-ajánlatok szeptemberben
Soha nem látott összegek mozognak idén a magyar lakáshitelpiacon. A Bankmonitor becslése szerint 2026 első nyolc hónapjában mintegy 2100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetet
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
Anglia túl igazságos ahhoz, hogy uralja Európát
A Premier League ma pénzügyileg külön világ: klubjai többet költenek, mint Európa többi topligája együtt, és még a középmezőny is olyan bevételekkel dolgozik, amelyekről máshol... The po
IFRS 18 standard - Új mérföldkő a nemzetközi pénzügyi beszámolás kereteiben
Az IFRS 18 A pénzügyi kimutatások prezentálása és közzététele standard az elmúlt évek egyik legjelentősebb strukturális reformját jelenti az IFRS-ben, amely 2027. január 1-től hatályos és
Politikai prémium és fiskális kényszerpálya - mit áraz a piac Franciaországban?
A francia piacokon ismét nő a feszültség: a magas költségvetési hiány, az emelkedő államadósság és a 2027-es elnökválasztás bizonytalansága egyszerre jelenik meg a kötvény- és részvén
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
A csendes kettészakadás - miért nő a tokenizált piac, miközben a bitcoin ingadozik?
A klasszikus kriptopiac 2025 őszi csúcsához képest jelentősen visszaesett, miközben a közvetlenül tokenizált valós eszközök piaca mintegy 50 százalékkal nőtt. Miért épít egyre több hagyo
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megjött az ítélet: sok mindent újra kell húzni, hogy eurónk lehessen
Nem a gyorsaság lesz a legfontosabb a bevezetésnél.
Kiszárad az ország – A fiatalok menthetik meg a magyar agráriumot?
Egyre többen választják az agrárpályát.
Egyre hangosabb a figyelmeztetés: baj lehet a drága részvényekkel
Üzen a kötvénypiac.

