Prémium

Az év IKT projektje: a MOL BuBi (x)

Portfolio
Az infokommunikációs iparág legnagyobb szakmai szervezete, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a Menta konferencián adta át a legkiemelkedőbb teljesítményekért járó Gyurós Tibor díjakat. A Kecskeméten rendezett eseményen idén először négy kategóriában is díjazták a jelölteteket, a zsűri döntése alapján az év projektje a T-Systems Magyarország vezetésével, a Csepel Zrt-vel konzorciumban megvalósított Mol BuBi lett.
Az év IKT projektje díjjal az IVSZ azokat a már sikeresen lezajlott projekteket tünteti ki, amelyek megfelelnek a szakmaiság és a minőség követelményeinek, valamint megvalósításuk során valós értéket teremtenek az ügyfelek számára. A most szeptemberben egyéves fővárosi közösségi kerékpárrendszer új közlekedési módot hozott magával a budapesti életbe: az elmúlt egy évben több mint 815 ezer bérlés történt. A díjátadón elhangzott, bár sokan csak kerékpárokat látnak a Bubiban, valójában egy nemzetközileg is egyedülálló informatikai rendszer áll mögötte, amelynek fejlesztése szakmai kihívást jelentett a T-Systems Magyarország számára, de a használat üzembiztonsága és a kerékpárhálózat bővítése visszaigazolta a befektetett munka eredményét. Az idei bővítésnek köszönhetően összesen 11 kerületben 96 gyűjtőállomás, 2 109 dokkolóállás és 1 150 kerékpár várja a MOL Bubi rendszer használóit.

(x)
Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet