Budapest újra a nemzetközi befektetők térképén (x)
A kiállítás jelentőségét jelzik a legfrissebb, 2016-os számok is: a rendezvény összesen több mint 21 000 látogatót vonzott, 89 ország képviseltette magát, 351 standon közel 2500 kiállító mutatkozott be, és 4800 befektető, valamint 3600 cégvezető volt jelen.
Tarlós István főpolgármester és Budapest Főváros Önkormányzata számára kiemelten fontos, hogy Budapest a nemzetközi ingatlanfejlesztések és beruházások célterületévé váljon. A hosszú távú városfejlesztési koncepció, valamint a jövőbeni sportesemények megvalósítása kiváló alapot nyújt a nemzetközi fórumokon való bemutatkozásra, a befektetői kör érdeklődésének felkeltésére. A kiállításon a Fővárost Szalay-Bobrovniczky Alexandra és Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesek képviselték.
"Régi törekvésünk vált valóra azzal, hogy a Főváros, a HIPA, az IFK és tagcégei közösen állítottak ki a MIPIM ingatlanszakmai kiállításon márciusban Cannes-ban. A közös Budapest-stand a lehető leghatékonyabb üzenet a nagy fellendülés előtt álló magyarországi ingatlanpiac helyzetéről a nemzetközi befektetői környezet számára. Budapest egyértelműen megerősítei pozícióját az ingatlanbefektetői térképeken, élénkül a főváros és a magyar piac iránti érdeklődés" - hangsúlyozta Dr. Takács Ernő, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület elnöke.
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület Magyarország 16 - nemzetközileg is elismert - vezető ingatlanfejlesztő vállalatát képviseli a Cannes-i kiállításon, ezek közül a Biggeorge Property, a Futureal, a Horizon Development és a Wing társkiállítói megjelenéssel is jelen van a Budapest-standon.
A budapesti standon megrendezett ingatlanfejlesztői panelbeszélgetés résztvevői egytől egyig határozott optimizmussal beszéltek a fővárosi ingatlanpiac jelenlegi állapotáról. A fejlesztők kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy amennyiben valamilyen erős külső sokk nem befolyásolja a piacot, úgy a következő néhány évben kedvező folyamatoknak lehetünk tanúi Budapesten mind a hozamok, mind a bérleti díjak tekintetében.
A résztvevők arról számoltak be, hogy jelentős mértékben megnövekedett a befektetői érdeklődés a budapesti piac iránt: számos új, nemzetközi befektető megjelenése mellett a hazai ingatlanalapok is sokkal aktívabbak lettek az elmúlt időszakban. Mindezekkel párhuzamosan a finanszírozási környezet is javult: a bankok sokkal nyitottabbak az új fejlesztésekkel kapcsolatban, jobb feltételekkel tudnak a fejlesztők ma finanszírozáshoz jutni, mint korábban.
A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) Beruházási Projekt Osztályának (HIP) a részvétellel kiemelt célja volt az Ügynökség által auditált, komoly megvalósíthatósági potenciállal rendelkező ingatlanfejlesztési projektek megismertetése a koncentráltan jelen lévő iparági és befektetői célközönséggel. A projektek között szerepel számos irodaház- és szállodafejlesztés, luxuslakópark, valamint nagy volumenű reptéri logisztikai fejlesztések.
A szervező Budapest Főváros Önkormányzata, az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület és a Nemzeti Befektetési Ügynökség mellett az esemény szakmai partnerei voltak a CBRE, a HB Reavis, az Infogroup, a Jones Lang LaSalle és a Zala Springs. A MIPIM Budapest-standjának további támogatói: Fővárosi Vízművek, Hilltop Borászat, Léber Barbara, Liszkay Pincészet, Rézangyal Pálinka, Szamos Marcipán, Szentkirályi Ásványvíz.
(x)
Mutatjuk a befektetéseket, amelyekkel 50 százalékot is lehetett már keresni idén
Elképesztő hozamokat tehettek zsebre, akik mertek kockáztatni.
Több mint egymillió forintnyi támogatást ad az Uber a sofőröknek
Új név, új célok, új kedvezmények.
Szorult helyzetben: különleges betonerődökkel védi Ukrajna a létfontosságú infrastruktúráját
Egyre intenzívebbek az orosz támadások.
Mesterséges intelligencia Magyarországon: ez hiányzik az igazi szintugráshoz
Ez már nem technológiai, hanem HR projekt.
Halloween tőzsdei borzongások- hova tedd a pénzt horroros időkben?
Gyakorlati, hasznos, érthető
Karácsony Gergely: ha ebben a hónapban nem oldódik meg a helyzet, ellehetetlenül a Sziget
Új szerződés nélkül el fog maradni a fesztivál.
Megtalálták a parajdi katasztrófa felelőseit - Repült a Salrom vezetősége
Bírósági eljárás is vár rájuk.
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
