A Portfolio és a KAVOSZ közös országos roadshow-jának szolnoki állomásán Lits József, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezetének ellenőrzőbizottsági elnöke beszélt a vállalkozások finanszírozási lehetőségeiről és a jelenlegi gazdasági kihívásokról.
Az elnök kiemelte, hogy egy vállalkozás esetében alapvető feltétel, hogy gazdasági szempontból is képes legyen értéket teremteni – terméket vagy szolgáltatást előállítani –, és ehhez biztosítani tudja a stabil működés feltételeit. Ha ehhez megvan a pénzügyi háttér, vagyis fedezve vannak az alapvető költségek – az energia, a bér, a járulékok és az adók –, akkor a vállalkozás fenntarthatóan tud működni és növekedni. Amennyiben viszont ezekhez a feltételekhez hiányzik a forrás, szükség van külső finanszírozásra, elsősorban a kereskedelmi bankok, illetve a Széchenyi Kártya Program konstrukciói révén.
2023-ban a Széchenyi Irodákhoz beérkezett hiteligények 68 százaléka zárult szerződéskötéssel, 2024-ben pedig ez az arány 46 százalék volt. Ez is mutatja, hogy a program kulcsszerepet tölt be a hazai kkv-szektor finanszírozásában, a vállalkozások jelentős része továbbra is él ezzel az eszközzel.
Ha egy vállalkozás képes új ötleteket megvalósítani – akár saját forrásból, akár hitelből –, az nemcsak az adott cég, hanem a teljes magyar gazdaság sikerét erősíti.
– emelte ki. Hozzátette, hogy a Széchenyi Kártya mára nem pusztán egy kedvezményes hiteltermék, hanem stratégiai stabilizációs eszköz, amely az elmúlt másfél évtizedben a 2008-as válság, a pandémia és a jelenlegi gazdasági nehézségek idején is segítette a vállalkozásokat. A program célja továbbra is az, hogy a hazai kkv-k képesek legyenek fejleszteni, beruházni és munkahelyeket megtartani, ezzel erősítve a magyar gazdaság ellenálló képességét.
Címlapkép forrása: Portfolio
Megérkezett a csodafegyver Ukrajnába, amely a rettegett FAB-ok egyetlen méltó ellenfele lehet
Hamarosan élesben is kipróbálják.
Történelmi kormányzati leállás után maradandó károk, kritikus adatok tűnhetnek el örökre Amerikában
Vakon repülhetnek a döntéshozók a tengerentúlon.
Aggasztó fordulat: visszatért a vírus oda, ahol már legyőzöttnek hitték
Riasztó felfedezést tettek.
Öt éve először csökkent a negyedéves bevétel a Telekomnál - Mi áll a háttérben?
Az eredmények viszont masszívan emelkednek.
Tombolnak a milbloggerek: a legsikeresebb taktikáját vette elő Oroszország, csúnya mészárlás lett a vége
Ezúttal már nagyon nem jött be.
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Akár több százezer forintot spórolhatsz az életbiztosításon, ha még idén megkötöd
Az életbiztosításoknál kulcsfontosságú az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz a havi díj. Igen ám, de jellemzően nem a tényleges életkor számít, hanem a naptári
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.


