Innovációról innovatívan a 10. SMART konferencián (x)
Egy új szereplő bemutatkozik
A Waze hazai közösségének vezetője, a BKK, a Magyar Közút képviselői, a közösségi közlekedés legfontosabb szereplői (GreenGo, Mol Bubi, Blinkee City, stb.) egy külön blokkban adnak elő és hozzájuk csatlakozik Paloma Castro Martinez, a Lime nemzetközi terjeszkedéséért felelős kommunikációs vezetője.A közösségi elektromos rollereket hadrendbe állító kaliforniai cég hazai aktivitása hónapok óta közismert és érzékelhető, hivatalos bejelentés azonban a szolgáltatás elindulásáról a mai napig nem történt. A Lime szakembere egy izgalmas, és jövőbe tekintő előadással gazdagítja a programot, amelyben várhatóan egy fontos bejelentésre is sor kerül majd.
Egyetemi innováció és oktatás 4.0
A 10. SMART egyik fontos vállalása és célja, hogy teret adjon a hazai egyetemeken zajló innovációs projekteknek. A Sárga teremben nem lesz önfényezés, nem a megálmodott szép új világé lesz a főszerep, hanem a valóság és a realitás kerül fókuszba. Megnézzük, hogy hova tudunk eljutni az akadémiai innovációban és mit gondolnak a vállalatok az együttműködésről, az innováció sikertényezőiről. E téma mentén előad Dr. Szabó István, az NKFIH innovációs és általános elnökhelyettese, Petri Zsolt, a MOME projekt- és fejlesztési igazgatója, és Dr. Süle Zsolt a Pannon Egyetem egyetemi docense.Az oktatás átalakulása szintén foglalkoztatja a SMART szervezőit, ennek eredménye a Kék terembe tervezett és az IVSZ főtitkára, Major Gábor által moderált panelbeszélgetés. A kerekasztal résztvevői (Zeitler Ádám - Milestone Institute, Tompa Tamás - Codecool, Kökény Tamás - Green Fox Academy, Buda Barna - Makerspace) egyrészt reflektálnak az előttük elhangzottakra, másrészt arra a kérdésre fókuszálnak, hogy mit tehetünk itt és most Magyarországon szülőként, tanárként, diákként a boldogulás érdekében.
Az emberi tényező és SMART-UP Challenge
A budapesti Akvárium öt termében futó témák közül a Lila terem foglalkozik a technológiák emberi, társadalmi hatásaival. A F*ckup blokkban az előadókat arra kértük, hogy leplezetlenül beszéljenek a cégük, szervezetük (vagy éppen partnereik) kudarcairól, az azt követő felismerésről, majd a megoldásról. Így fog tenni Kékesi Zsuzsa (HVG, head of digital), vagy Scheidler Balázs, aki a Balabit CTO-jaként a cég történelméből fog szemezgetni. Ugyanitt kerülnek terítékre a mesterséges intelligenciával összefüggő etikai kérdések, valamint a McMenemy Márk által vezetett panelbeszélgetés, ami egy pszichológussal, egy dizájnerrel, egy mindfulness, illetve egy közösségi média szakértővel fogja kideríteni a digitális világ és az ember nem túl fényes viszonyát.A Startup terem több külföldi előadóval (Felipe Milan - Twillio, Julia K Szopa - Startup Poland) is készül, akik segítenek megérteni és feltérképezni a startup világ összefüggéseit, folyamatait. A terem szervezői meghirdették a SMART idejére időzített SMART-UP Challenge versenyt is, aminek keretében, egy előválogatást követően, a jelentkező startupok bemutatkozhatnak a hazai innovációs közönség, illetve egy tekintélyes befektetői panel előtt.
Ezekkel és még több izgalmas témával várnak mindenkit 10. SMART konferenciára április 2-án a budapesti Akváriumban. További részletek és információk, valamint a részletes program itt olvasható. A rendezvényre 28-ig várják a jelentkezéseket.
(x)
Szomorú statisztika látott napvilágot - Tovább szedik áldozataikat a gyilkos eszközök
Több mint hatezer áldozat.
Szijjártó: a szankcionált orosz cégek helyén két magyar nagyvállalat is pozíciót szerezhet
Elismerte az egyeztetést.
Magyar magánklinika kerül a Mészáros Csoport érdekeltségébe
Bővül a vállalatcsoport portfóliója.
Eddig tartott a lakáspiaci Otthon Start-őrület: nagyot estek az adásvételek
Egy év alatt 15,7%-ot csökkent a havi lakástranzakciók száma.
Láthatatlan erő emészti fel a világ legnépesebb országának gazdaságági növekedését
Vészjósló jeleket látnak a szakértők.
Taktikát váltott Ukrajna – Ez pedig rámutat egy igencsak súlyos problémára
Ennek ellenére hatékony lehet.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Haalandnak jó a hozama (HOLD After Hours)
Móricz Dániellel szakértjük, hogy miért esnek, illetve nem esnek a piacok, és ír sebeket is feltépünk. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours... The post Haalandnak jó a ho
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
A lakosság nyer, az ipar fizet? Kettészakította az új szabályozás az energiahatékonysági piacot
Az EKR-rendszer fényes és sötét oldala.
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

