Mit jelez a magyar gazdaságnak az Intrum indexe? (x)
"Ahhoz, hogy megtaláljuk az ügyfeleink számára ideális megoldást a tartozások rendezésére, nemcsak az ő személyes pénzügyeikkel kell tisztában lennünk" - mondta Felfalusi Péter, az Intrum magyarországi vezérigazgatója. "Ugyanilyen fontos az is, hogy ismerjük a makrogazdasági környezetet, a magyar gazdaság kilátásait és a lakosság anyagi helyzeténen várható alakulását. Ezek ismeretében tudjuk a leghatékonyabb segítséget nyújtani az ügyfeleinknek. Ezt a célt szolgálja az Intrum Fizetőképességi Index."
A belső fogyasztás a kulcs
Felfalusi Péter a Portfóliónak elmondta, az aktuális számok optimizmusra adnak okot, hiszen az Index a mérések kezdete óta nem állt olyan magas szinten, mint az idei első negyedév végén.
Azt a korábbi évek felméréseiből is megtudhattuk, hogy az Intrum fizetőképességi indexe együtt mozog a gazdasági növekedéssel. A háztartások fizetőképességének görbéje a múltban nemcsak követte a GDP volumenindexét, hanem sokszor meg is előlegezte a gazdaság növekedését vagy lassulását. Ennek oka, hogy az Intrum indexébe olyan változókat is belekalkulálnak, amelyek a teljes nemzetgazdaság állapotára hatással vannak. Ilyenek a GKI felméréseiből kinyert, a lakosság megtakarításait és pénzügyi várakozásait mérő mutatók. Az, hogy az emberek több pénzből gazdálkodhatnak, általában együtt jár a hazai fogyasztás növekedésével. A lakosság pénzügyi optimizmusa azt is jelenti, hogy többen fektetik be a pénzüket értékpapírba vagy más befektetési termékbe - ez szintén hozzájárul a GDP növekedéséhez.
Az utóbbi években a magyar gazdaság legfontosabb motorja a belső fogyasztás volt: vagyis, hogy a lakosság egyre többet tudott költeni fogyasztási cikkekre. A KSH jelentése szerint az idei első negyedévben 8,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelem bevétele az előző év azonos időszakához képest, és hasonló mértékben nőttek a vendéglátóipari, a szabadidős és egyéb szolgáltató szektor bevételei. A belső fogyasztás növekedését a munkaerőhiány miatti bérnövekedés tette lehetővé. A magasabb fizetéseknek köszönhetően a lakosság a tartozásait is könnyebben rendezi, így a bérnövekedés hatása az Intrum indexében is megmutatkozik.
Közelebb az egyensúlyhoz
"A magyar gazdaság nagyon sokáig teljesen exportorientált volt, a külkereskedelemhez képest a belső piac teljesítménye elhanyagolható volt. Jellemző adat, hogy 2015-ben Magyarország a világ 33. legnagyobb exportőre volt, miközben a nemzeti össztermék szerint csak az 57 legnagyobb gazdaság voltunk" - mondta Felfalusi Péter. "Egy egészséges gazdaságban az export és a belső piac súlya nagyjából azonos kell, hogy legyen. A magyar gazdaság az utóbbi években kiegyensúlyozottabbá vált, tavaly a külkereskedelem már épp, hogy visszafogta a növekedést. Ez nemcsak annak köszönhető, hogy lanyhul a külső kereslet, hanem annak is, hogy a növekvő lakossági tőke miatt ma már a belső piacon is megéri értékesíteni."
Az Intrum vezérigazgatója hozzátette: két okból is jó hír a belső fogyasztás és a lakossági megtakarítások növekedése. Egyrészt a következő évekre minden közgazdász a globális gazdaság lassulását jósolja, másrészt speciálisan Magyarországot érinti az aktuális uniós támogatási ciklus lezárása, vagyis, hogy az uniós források 2020-21-ben nagyrészt elapadnak.
"Egy exportorientált gazdaság rendkívül sebezhető, ki van téve a nemzetközi piac aktuális hangulatának. Az exportból származó bevételeket és más külső forrásokat egy olyan adottságú ország, mint Magyarország nem igazán tudja máshonnan pótolni, mint a belső piacról." Szerinte a lakosság fizetőképességének javulása azt vetíti előre, hogy a magyar GDP-növekedés a következő években a negatív konjunktúra ellenére is viszonylag magas maradhat. "A lakossági fizetőképesség és a belső fogyasztás, amelynek növekedése az Intrum adataiból is leszűrhető, kulcsa lehet annak, hogy hazánk képes legyen átvészelni a következő szűkösebb éveket" - mondta.
Az Intrumról Az Intrum az iparág vezető követeléskezelési szolgáltatásokat nyújtó vállalata, mely Európa 24 országában van jelen. Az Intrum vállalatok fellendülését segíti azzal, hogy támogatja ügyfeleit, és olyan megoldásokat kínál, amelyek igénybevételével mérhetően javul ügyfeleinek cash-flow-ja és hosszú távú jövedelmezősége. A társaság küldetésének fontos része annak biztosítása, hogy az egyének és a vállalatok megkapják az adósságmentességhez szükséges támogatást. Az Intrum több mint 9000 elkötelezett és empatikus szakembert foglalkoztat, akik Európa-szerte mintegy 80 000 céget szolgálnak ki. A vállalat proforma árbevétele 2018-ban elérte a 13,4 milliárd svéd koronát. Az Intrum központja Stockholmban, Svédországban található, és az Intrum részvényeit a Nasdaq Stockholm tőzsdén jegyzik. Tovább információkért látogasson el a www.intrum.com weboldalra.
(x)Kínába vezetett volna a német külügyminiszter útja, de nagy meglepetésre lemondták az egészet
A hivatalos indoklás szerint nem sikerült elég találkozót leegyeztetni.
Egész Európában az ajtón kopogtat a madárinfluenza – A jelek nem túl kedvezőek
Egy évtizede nem jelent meg ilyen korán ennyi országban.
Halloween tőzsdei borzongások- hova tedd a pénzt horroros időkben?
Gyakorlati, hasznos, érthető
Fellélegezhet Erdogan ellenzéke – Váratlan fordulatot hozhat egy bírósági döntés
Maradhat a posztján Özgür Özel, a Köztársasági Néppárt vezetője.
Zárt ajtók mögött már tudják a választ: bármikor kirobbanhat a következő nagy háború
Sok a bizonytalanság.
Kiadták a figyelmeztetést a viharos szél miatt!
Jelentős mennyiségű csapadékot hozott a hidegfront, és még nincs vége.
Trump ráborította az asztalt Kanadára – Egyetlen reklámfilm vetett véget az amerikai elnök türelmének
Véget érnek a kereskedelmi tárgyalások a két ország között.
Egyetlen kibertámadás 70 éves mélypontra lökte Nagy-Britannia egy teljes iparágát
Történelmi csapást mértek a Jaguar Land Roverre.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

