Sun Contracting napelemes modellje forradalmasítja az energiapiacot! (x)

Kiváló éves mérleg: a Sun Contracting 32 MWp napelem kapacitás telepítésével zárja a 2020-as évet
Triesen. 2020 kihívásokban bővelkedő és sok tekintetben igen speciális év volt. Ugyan a pandémia éve számos megpróbáltatást és akadályt tartogatott, ennek ellenére tizenegy éves fennállásának eddigi legsikeresebb üzleti évére tekint vissza a nemzetközi porondon tevékenykedő Sun Contracting AG: a vállalatcsoport egy éven belül 32 megawatt peak-et meghaladó napelem kapacitásbővítést tudott elérni.
A vállalatcsoporton belül már a 2019-es üzleti évben elért kiváló eredmény is okot adott az örömre, hiszen a német napelemes piacon végzett operatív tevékenység első évét 11,7 megawatt peak naperőmű kapacitás telepítésével zárták, és már a 2020-as projektnaptárban is sokasodott a bejegyzések száma. Az, hogy végül 2020-ban ráadásul exponenciális növekedést sikerült elérni, még a vállalatcsoport várakozásait is felülmúlta. Mintegy 50 %-kal több újonnan telepített napelem kapacitással a Sun Contracting csoport jóval megelőzi az európai 11 %-os átlagot.
A Sun Contracting modell működése – Napenergia a 21. század aranya!

2020.12.31-vel a Sun Contracting AG összesen több mint 86,4 MWp projektált napelem kapacitással rendelkezik 4 országban. Ebből 66,2 MWp-et Contracting /finanszírozási/ projektként valósítottak meg, ez 309 napelem rendszernek felel meg. A „Photovoltaik Contracting“ /naperőmű finanszírozási/ projekt esetében a Sun Contracting AG üzemelteti a napelem rendszert az ügyfél tetőfelületén, és vállalja a karbantartást valamint a javítást is. A megállapodásban rögzített Contracting /finanszírozási/-futamidő végén a létesítmény az ügyfél tulajdonába megy át. A megtermelt szoláráramot vagy közvetlenül az ügyfél használja fel, vagy betáplálják a közcélú hálózatba.
Ismét fókuszban Németország
A Sun Contracting AG Németországban immár a második egymást követő évben rendkívüli mértékben tudta fokozni jelenlétét: majd 29 megawatt peak napelem kapacitás létesítése azt jelenti, hogy a Szövetségi Köztársaságban szinte megduplázták a fenntartható energia termelését – és mindezt 12 hónapon belül érték el. Különösen a naperőmű-támogatás sokat vitatott 52 gigawattos felső korlátja gyorsította fel a bővítést Németországban, ahol a vállalat az év végével egy több mint 18 megawatt-peak napelemes kapacitású, 68 napelem rendszerből álló projektportfolió megvalósításának lehetőségét szerezte meg. Ezeknek a létesítményeknek a telepítése 2021 közepéig megvalósul, így a Sun Contracting már ebben az időszakban el fogja érni a teljes 2020-as bővítés két harmadának megfelelő értéket.
Déli irányú terjeszkedés
Már a 2020-as üzleti év elején megkezdődtek a szlovéniai napelemes piacralépés konkrét előkészületei. Az Európán belül érvényes utazási korlátozások miatt bekövetezett rövid stagnálást követően azután 2020. novemberében elérkezett az idő: lezajlott a szlovén Pansolar d.o.o. társaság integrációja a Sun Contracting vállalatcsoportba. A Sun Contracting az év vége óta egyelőre az első két, csaknem 600 kWp őszkapacitású Contracting projektet üzemelteti egy osztrák határhoz közeli területen.
Kooperáció egy jobb jövő érdekében
Nem csupán maga a vállaltcsoport, hanem a tisztább jövő érdekében is értékes együttműködést indított a Sun Contracting AG 2020-ban Ausztriában: Ausztria legnagyobb magánkézben lévő benzinkút-üzemeltetője 2021. elején első körben 19 telephelyét látja el a Sun Contracting-től beszerzett napelem rendszerekkel. A jövőben is folytatni kívánják ezt az együttműködést, hiszen tervezik a projekt egész Ausztriára való kiterjesztését.
Cégportré

A Sun Contracting vállalatcsoport a cég történetének immár több mint 11 évére tekint vissza. Nagy ismertségre elsősorban a német nyelvterületen, az innovatív Photovoltaik Contracting /naperőmű finanszírozási/ üzleti modellel tett szert. A jelenlegi, négy országban telepített és projektált 86,4 megawatt peak napelem kapacitással a Sun Contracting Európa egyik legnagyobb napenergia-rendszerek kivitelezésével foglalkozó vállalatának számít. 309 Contracting projektként megvalósuló naperőmű létesítménnyel a vállalat Ausztriában, Németországban és Liechtensteinben a terület piacvezetői között szerepel az ágazatban. A napelem rendszerek telepítése és üzemeltetése mellett a Sun Contracting AG jó néhány éve kibocsátóként is nagyon sikeres a fenntartható befektetések területén. Egy kizárólag az osztrák befektetőknek szóló alárendelt kölcsöntőke kötvényen kívül a Sun Contracting AG négy további kötvénye is jegyezhető. A speciálisan a német piacra kialakított Sun Contracting Registered Junior Bond 2020 és a csak svájci frankban jegyezhető Sun Contracting Registered CHF Bond 2020 mellett kibocsátották még a Sun Contracting Registered EURO Bond 2020 valamint a Sun Contracting Bearer Bond 2020 kötvényeket is. Utóbbi mindenekelőtt Ausztriában, és legfőképpen a vállalkozók számára kínál érdekes opciót a befektetésekre vonatkozó nyereségadó-mentes összeg /Gewinnfreibetrag/ miatt, valamint azért, mert értékpapírszámlán is elhelyezhető. Mind a négy kötvény online, közvetlenül a kibocsátónál jegyezhető.

(x)
Az utolsó pillanatban lépett Amerika: félelmetes fegyverarzenált kaparintott volna meg a terrorszervezet
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Katasztrofális dolgok derültek ki az Egyesült Államokról
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Sokkoló állításokat tett Ukrajna a világ egyik legerősebb országáról - Ezt nem hagyhatták szó nélkül
Itt van a reakció a vádakra.
Kiderült: az amerikai gazdaság legnagyobb problémája Donald Trump
A Fed szerint a kormány a fő kerékkötő.
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg


- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen