Prémium

Kik vigyáznak a legnívósabb hazai szállodák biztonságára? (x)

PR cikk
A minőségnek ára van.

Köztudott, hogy a személy- és vagyonvédelmi szektorban sokan helyezkedtek el a rendőri és katonai speciális alakulatok egykori tagjai közül. A több ötcsillagos magyarországi hotel védelméről gondoskodó Nevadasec Kft. is előszeretettel alkalmaz ilyen őröket. A cég tulajdonosa, az évekig a Magyar Testőrszövetség vezetőjeként is dolgozó Romasz Sándor segítségével arra kerestük a választ: vajon egy volt terrorelhárító vagy kommandós számára is elég „izgalmas-e” ez a külső szemmel néha eseménytelennek tűnő világ.

Romasz Sándor_Nevadasec

A szakember azzal kezdi, a látszólagos „eseménytelenség” mögött komoly felkészülés és folyamatos, 100%-os odafigyelés van. Szerinte ilyen szempontból nincs nagy eltérés a különleges szolgálat és az ő hétköznapjaik között, hiszen – a filmekkel ellentétben – a katonai vagy testőri munka is nagyrészt a rutinfeladatok precíz ellátásából és rengeteg gyakorlásból áll. „A fegyveres támadás esélye ugyan itt sokkal kisebb, mint egy háborús övezetben, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene minden pillanatban készen állnunk bármilyen veszély vagy probléma elhárítására” – jegyzi meg Romasz Sándor.

A Nevadasec első embere úgy véli, egy incidensnek nem is kell annyira „drasztikusnak” lennie ahhoz, hogy nagy kárt okozzon. „Mi prominens irodaházakat, multinacionális cégek vezetőit, nemzetközi szállodaláncokhoz tartozó, nívós hoteleket is védünk. Ügyfeleink cégbirodalmakat irányító milliárdosok, vezető politikusok, médiasztárok vagy épp nemzetközi sportcsillagok. Nem túlzás, hogy az ő biztonságuk, zavartalan ittlétük országos érdek. Már egy szerencsétlen kommunikációs hibából vagy apró félreértésből is cikk lehet a világsajtóban, ami súlyosan sérthet gazdasági vagy akár politikai érdekeket is.”

Ehhez képest Romasz Sándor szerint aggasztó, milyen sokan dolgoznak a hazai vagyonvédelemben úgy, hogy egyáltalán nincs begyakorolt válaszuk a nagyon is lehetséges, kockázatos szituációkra. Mint hozzáteszi: „a megbízók erre gyakran későn jönnek rá, a Nevadasec prémiumszolgáltatását is sokan csak akkor igénylik, mikor már megtörtént a baj. Ilyenkor ébrednek rá, hogy egy felkészületlen vállalkozó díjához a keletkező károkat és az elmaradt hasznot is hozzá kell adni. Így lehet, hogy a minőségi szolgáltatásért magasabb árat kérő cég valójában olcsóbb.”

A Magyar Testőrszövetség volt vezetője szerint a megrendelők egyre inkább igénylik a minőségi szolgáltatást, a jó fizikumú, intelligens, idegen nyelveket beszélő őröket. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara ugyanakkor nemrég figyelmeztetett, hogy a járvány alatt rengeteg magasan képzett szakember hagyta el a biztonsági szektort, Romasz Sándor szerint pedig félő, hogy megfelelő díjazás nélkül még többen fogják őket követni. A jó munkaerőt meg kell fizetni, de nélkülük nem lehet minőségi szolgáltatást nyújtani. A Nevadasec tulajdonosa szerint így most mindenki közös érdeke, hogy a legjobbakat anyagilag és presztízsben is megbecsülve a szakma újra botrányoktól mentes legyen, ahol a magas színvonalon szolgáltató, tisztességes, megbízható cégek dominálnak.

Web: https://nevada.hu/

Telefon: +36 1 393 9017

Email: nevada@nevada.hu

nevadasec_2020_final-Color_min

(x)

Holdblog

Szegény, de szexi...

Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

EUYOU – Mit tanultunk, és merre tovább az EU kohéziós politikájában?

EUYOU – Mit tanultunk, és merre tovább az EU kohéziós politikájában?

2025. július 14.

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet