Európa hét országában 12 000, főként irodai dolgozó részvételével végzett online felmérést a munkahelyi fenntarthatóságról az Essity higiéniai és egészségügyi vállalat márkája, a Tork. Az „Öko-iroda” kutatás szerint megváltoztak a dolgozói igények az elmúlt másfél évben a pandémia hatására, amely akár a munkahely választásra, fluktuációra is hatással lehet. Ezért minden munkaadónak érdemes jobban figyelnie arra, hogy az iroda környezetbarát legyen, és többet kell foglalkoznia a fenntarthatósággal. Végső soron a dolgozók elégedettségére is kihathat mindez a felmérés szerint.
A vizsgálat alapján a munkavállalók 78 százaléka szerint a munkáltatója többet is tehetne az iroda fenntarthatóbb működéséért, a dolgozók fele pedig csalódott, amiért a járvány alatt nem történtek fejlesztések. A megkérdezettek 84 százaléka szeretne környezetbarátabb irodában dolgozni. Sőt, 10-ből 7 munkavállaló azt érzi, hogy át kell vennie a kezdeményezést ezen a téren, mert 3-ból 1 dolgozó szerint főnökei egyáltalán nem törődnek a bolygó jövőjével.

Egyértelműek a dolgozói elvárások
A válaszadók 66 százaléka új munkahely keresésekor már a fenntarthatósági hírnevük és intézkedéseik alapján is mérlegeli a cégeket. Ez egy olyan jelentős irányváltás, amivel a vállalatoknak feltétlenül tisztában kell lenniük ahhoz, hogy meg tudják tartani a munkavállalóikat, és képesek legyenek újakat bevonzani.
„Az elmúlt 18 hónapban határozott változást figyeltünk meg, mivel a munkavállalók minden eddiginél komolyabban veszik a fenntarthatóság kérdését. Egyértelmű elvárásuk és igényük van a környezetbarát, fenntartható irodára. Az olyan egyszerű lépések, mint az újrahasznosítási gyakorlat javítása és az energiafelhasználás csökkentése, illetve környezetvédelmi tanúsítványokkal rendelkező termékek használata az irodában már most is rengeteget számítanak. A fenntartható higiéniai termékek és megoldások is sokat tehetnek azért, hogy a dolgozók komfortosabban érezzék magukat a munkahelyükön. Vagy éppen fordítva, azok hiánya ronthatja egy-egy cég megítélését, és a dolgozók munkamoráljára is kihatással lehet” – mondta el Nagy Géza, az Essity Hungary Professional Hygiene divíziójának kereskedelmi igazgatója a Tork Öko-iroda kutatás kapcsán.

A munkaadóknak ezért prioritásként kell tekinteniük a környezetbarát megoldásokra, melyhez segítséget nyújt a higiéniai termékekre és megoldásokra szakosodott Tork. Ilyen lehet a PaperCircle szolgáltatás is, amely a használt papír kéztörlők újrahasznosítását biztosítja.
A szolgáltatásról információ ezen az oldalon érhető el.
(x)
Komoly emelkedés várható: a Nomura elemzői szerint ez a részvényindex lehet a következő nagy nyertes
Sok izgalmas lehetőség van.
Újabb hét ingatlanberuházást nyilvánít kiemeltté a kormány az Otthon Start miatt
Budaörs, Debrecen és további budapesti kerületek a kiemelt beruházások helyszínei között.
Óriási beruházás indul Lengyelországban - nagy rohamot várnak a német szélerőműpiacon
Megduplázzák a kapacitást.
Új tulajdonostársakat kaphat az Erste a friss leánybankjában
A Santander újabb részvénycsomagtól válik meg a társaságban.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?

