
Jelentkezés: https://ntpstartprogram.ntk.hu/
A program különböző szinteken segíti a résztvevőket az ötletük fejlesztésében és a vállalkozói készségeik kibővítésében. A bejutott jelentkezőknek lehetőségük van az egyik programból a másikba továbblépni, így egy vállalkozói tehetségúton haladhatnak végig.
A két program 18-27 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik vállalkozásuk ötletét szeretnék megvalósítani és azzal piacra lépni. Mind egyéni jelentkezőket, mind csapatokat várnak a szervezők.
A 2023-as tavaszi program egyik győztese a Malom projekt lett, akik összesen 8 millió forinttal gazdagodtak:
Előtte még nem volt vállalkozói tapasztalatom, ezért nagyon hasznos volt megtanulni, hogy kell egy struktúrát felépíteni, a vállalkozás mögé.
- mesélte Tóth Ádám, a Malom Projekt alapítója.
A Malom Projekt újrahasznosított műanyagból készült szemüvegkeretet kínál látássérült gyermekek számára.

A vállalkozásfejlesztés egy ötlettel kezdődik
A START Basic programba való bekerüléshez egy életképes vállalkozási ötletre van szükség. A kurzus 3 online képzésből és intenzív sprintből áll, amelyek során szakmai mentorok segítik a résztvevőket. Kieséses rendszerben a legjobb megoldások jutnak tovább. A cél, hogy a résztvevők a 3. sprint végére kézben tartsák első prototípusaikat. A legjobb öt ötlettel rendelkező résztvevő 3-3 millió forintos díjazásban részesül, és lehetősége nyílik a START Pro programba való automatikus továbblépésre.
Jelentkezési határidő: 2023. december 11.
A piacra lépés a cél
A START Pro programba olyan jelentkezőket várnak, akik már az öteltük prototípusával rendelkeznek. A 7 alkalomból álló képzési időszak és szakmai mentorálás a vállalkozásokat a piacra lépésre és a gyors növekedésre készíti fel. A képzést a Demo Day zárja, ahol a csapatok bemutatják ötleteiket. A legjobb két csapat 5-5 millió forintos díjazásban részesül.
Jelentkezési határidő: 2024. február 15.
További információk elérhetők az https://ntpstartprogram.ntk.hu oldalon.
A START programcsalád a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg.

A Nemzeti Tehetség Programról
A Nemzeti Tehetség Program a tehetséges fiatalok azonosítására, gondozására és tehetségük kibontakoztatására, hasznosulására biztosít keretet és forrást immár 15 éve. A program évente 300-350 ezer tehetséges magyar fiatalt ér el közvetlenül, és támogatott szervezeteken keresztül közvetett módon. Az indulás óta eddig több mint 19 ezer projekt támogatásáról született döntés.
A Nemzeti Tehetség Központról
A Nemzeti Tehetség Központ (NTK) a magyar tehetséggondozás kiemelt, állami tulajdonú intézményi szereplője. Elsődleges feladata a fiatal tehetségek felismerésének segítése és a tehetségek gondozása, de emellett közösségépítő és mentoráló szerepet is vállal, kutatásokat végez, szakmai programokat valósít meg.
A Design Terminalról
A Design Terminal egy innovációs ügynökség, mely hidat képez a vállalatok és a startupok között, összeköt két eltérő üzleti környezetet, valamint támogatja a regionális vállalkozói ökoszisztéma fejlesztését. Küldetésünk, hogy összehozzuk a tehetséges startupokat az innovatív vállalatokkal, hogy hosszú távon értékeket teremtsenek az egész társadalom számára.
(x)
Az oroszok szerint súlyos szabotázsakció készül – Teljesen borulhatnak a béketárgyalások?
Erős vádak Moszkvából.
Súlyos orosz áttörésről jöttek hírek – Megszólalt Zelenszkij elnök
Kommentálta a frontvonal eseményeit az ukrán vezető.
Polgári ellenállásra készül Oroszország szomszédja: diákokat is kiképeznek
Hasznos tudást szerezhetnek.
Súlyos jelentés jött: szomorú számokat látunk Magyarországról
Hatalmas változás történt egy hónap alatt.
Keddi agymenés
A Magyar Nemzet nevű kiadvány a nemzeti identitásra és a magyar gazdaságra nézve is veszélyt jelent. Avagy kis párbeszéd a ChatGPT és köztem.
Van ingyen ebéd? - Pénzügyi optimalizáció a 3%-os Otthon Start Program tükrében
A 3%-os kamatozású Otthon Start Program ismét teret enged a kreatív pénzügyi tervezésnek.  A gondolat lényege, hogy a lehető legtöbb olcsó hitelből vásárlunk ingatlant, miközben... The

Helyszíni ellenőrzés? Nehogy rajtakapjanak felkészületlenül!
Avagy: Hogyan biztosíthatod, hogy az ellenőrzés ne rémálom, hanem sikertörténet legyen?

Egyszerűsített foglalkoztatás 2025: változások és legfontosabb tudnivalók
Az egyszerűsített foglalkoztatás (EFO) továbbra is népszerű forma a szezonális és alkalmi munkavégzések során, különösen a mezőgazdaságban, a turizmusban vagy például a filmipari statiszt

Mi is az az ökorasszizmus?
Tanulmányok szerint a marginalizált közösségek aránytalanul viselik a szennyezés egészségügyi terheit.
Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Mennyibe kerül nekünk az Otthon Start 3%-os hitel? A 3%-os kamatozású Otthon Start Program sokak számára vonzó lehetőség az otthonteremtésre, de felm
Top 10 osztalék részvény - 2025. augusztus
Augusztus negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Amikor a vágy titokzatos tárgya már nem a Mona Lisa...(Egyáltalán: ki az a Mona Lisa?)
Igazolt tény, hogy a műtárgypiac rezisztens a válságokra, az aukciók tendenciája a folyamatos erősödés. A millenniumi generáció viszont nem befektetésként tekint a műtárgyakra. Zentai Péte



Nagyra nőtt a fontos eszköz - Újabb robbanás vagy összeomlás jön?
A bitcoinon túl is lehet élet?
Így befolyásolják a profik az élelmiszerárakat: kiderült, mi zajlik a háttérben
Az árupiac a nagy játékosok terepe.
344 milliárd dolláron ülnek – Mire készülnek Buffették?
Nem vették meg az április esést, nagy dobásra készülhetnek a Berkshire-nél.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.