Amikor mindenki milliárdos volt Magyarországon

Manapság, ha valaki talál egy egyforintost a fiókja alján takarításkor, valószínűleg a szemétbe vágja az elhasznált papírtörlővel együtt. Az 1 forintosunkat ugyanis megette az infláció, pedig egykor még egészen korrekt pénzmennyiségnek számított. Ez az 1 forint, amit az emberek ma már semmire sem tartanak, egykor 400 000 kvadrillió magyar pengőt ért. Igen, jól írtuk le: 400 000 kvadrilliót, 1946 augusztusában, amikor a teljesen kivérzett pengőt váltotta le.

Egy pénz halála

A magyar pengő története igen tragikusan ért véget: szinte teljesen összeomlott a pénzalapú gazdaság Magyarországon 1946-ban, és újra virágozni kezdett a cserekereskedelem, amíg a Nagy-kormány pénzügyi reformja meg nem hozta a gyümölcsét. De mi is történt pontosan, hogyan tudott teljesen elégni a magyarok fizetőeszköze?

A második világháborúban Magyarország nagyon pórul járt: brutális pusztítás, súlyos emberáldozatok, embertelen gyilkosságok, és mindezek tetejébe még az ország alapos kifosztását is el kellett szenvednünk. A gyáraink és a kritikus infrastruktúránk jelentős része elpusztult, a termelés emiatt pedig drámaian visszaesett. Erre jött még a nyakunkba a moszkvai fegyverszüneti egyezményben megállapított jóvátétel is, ami mellett amúgy már eleve általános pénzhiány volt az országban.

A Horthy-rendszer által 1926-ban bevezetett stabil pengő már 1944-ben megremegett, és kezdte elveszíteni az értékét. A pénzünk szinte előre érezte, hogy jön a totális bukás és azon év végére jócskán le is zuhant az értéke.

A rákövetkező év viszont még brutálisabb csapást hozott: a pengő 45-ben már az előző évi értékének a hatvanketted(!) részére zuhant. Ez már önmagában is olyan csapás volt, amiből nehéz lenne felállni, de a történet itt még közel sem ért véget.

A magyar pengő lavinaszerű elértéktelenedéséhez valószínűleg jelentősen hozzájárult az körülmény, hogy az Ideiglenes Kormány felelőtlen pénznyomtatásba kezdett, hogy megpróbálja kezelni a szorult helyzetét. Az állami bankóprés veszélyes játék, különösen olyankor, ha a gazdaság teljesítőképessége egyáltalán nem indokolja azt, hogy több pénzt öntsünk a rendszerbe.

Noha végzetes lépés a felborult költségvetési helyzetet pénznyomtatással egyengetni, érdemes azért átlátni azt az ördögi dinamikát, ami ilyenkor lejátszódik, hogy jobban megértsük, miért is próbálkoztak ezzel. Amikor az infláció elkezd begyorsulni, akkor az állami szektor költségei is hirtelen megemelkednek. Ez pedig alapjaiban képes veszélyeztetni a közművek és az állami szervezetek kritikus működését.

Ördögi kör

Az ország vezetése ilyenkor már általában nem képes olyan módon alakítani az adóbevételein, hogy egyensúlyban maradjanak a bevételek és a kiadások, emiatt aztán hamar elkezdenek gyűlni a kifizetetlen tételek. Hitelfelvételi lehetőségek híján kerül ilyenkor elő az a csábító lehetőség, hogy az állam a pénznyomtatási monopóliumával élve, egyszerűen csak hozzon létre magának pénzt, amiből fedezni tudja az égető kiadásait.

Ez lényegében ahhoz vezet, hogy a pénzmennyiség hirtelen elkezd emelkedni a gazdaságban, miközben a szolgáltatások és reáljavak száma nem változik érdemben. Ha nagyon elveszti az állam az egyensúlyt, és a kiadásainak a túlnyomó részét már pénznyomtatásból fedezi, akkor az gyorsan, szinte teljes mértékben inflációra fordítódik át. Egyszóval az árak elkezdenek szépen alkalmazkodni a nagyobb pénzmennyiséghez, és az állam emiatt folyamatosan abban a helyzetben találja magát, hogy egyre több és több pénzre van szüksége. Az ilyen folyamatok általában hiperinflációba torkollnak, és pontosan ez történt Magyarországon is.

A jelenség nem lehetett teljesen új az ország vezetése számra, mivel a németeknél az első világháborút követően már végbement egy ilyen drámai folyamat. Ott is a gyengélkedő, levert gazdaság, az államháztartás felborulása, és a jelentős jóvátételi kötelezettségek toxikus kombinációja vezetett a márka teljes elértéktelenedéséhez.

Magyarország ugyanakkor 1946-ban még a német hiperinflációt is felülmúlta: nálunk az árak az év júniusában 15 óránként megduplázódtak. Ez egészen konkrétan egy olyan szédítő inflációs örvény volt, amilyet még soha nem látott a világ.

Versenyfutás az inflációval

A kormányzat érdekes módon sokáig megpróbálta tartani a lépést a száguldó árakkal és folyamatosan nagyobbnál nagyobb címleteket bocsájtott ki. Mintha csak azt hitték volna, hogy megnyerhetik ezt a futóversenyt. A pengőt a milpengő követte (milliós szorzó), aztán jött az egymilliárdos címlet. Ez volt az a pillanat, amikor tulajdonképpen mindenki egyhamar milliárdossá vált Magyarországon, mégis talán még soha előtte nem volt ennyire sok pénztelen ember hazánkban.

A milliárdos pengő is igencsak rövid életűnek bizonyult, és jöhetett helyébe a bilbengő, ami ugye újabb ezerszeres inflálódást próbált lekövetni. Így jutottunk el 1946 júniusáig a százmilliós bilpengőig, ami máig világtörténelmi rekordnak számít.

Soha senki nem bocsájtott ki azóta sem ekkora számjeggyel bíró címletet.

Megszületett a forint

Ez a szédületes címkézés még folytatódott volna Nagy Ferenc kormányának vezetésével, de innentől kezdve új irányt vett hazánk sorsa és 1946. augusztus elsején megszületett a forint. Ez az a fizetőeszköz, amit azóta is a pénztárcánkban tartunk, és amiből nagy szerencsénkre még csak 20 ezres címlet létezik. 

A kormányzat a Bethlen-féle konszolidáció példáját követve ezzel az új valutával, a költségvetés szigorú felügyeletével és némi szerencsével (elkezdett javulni a gazdasági környezet) le tudta győzni a hiperinflációt. Ez az eset, ami a magyarok pénzével történt, egészen rendkívülinek számít a gazdaságtörténelemben. Ilyen magas inflációs rátával nagyon hosszú ideig senki sem "büszkélkedhetett" a világon. Egy őrült afrikai diktátor kellett hozzá, hogy ezt a rekordunkat Zimbabweban megdöntse 2008-ban.

A forintunk azóta él és virul. Noha élt azért át mai szemmel nézve magasabb inflációs időszakokat a története során, de hiperinflációhoz közeli helyzet szerencsére egyszer sem alakult ki. Az értéktartását ugyanakkor azért nem illeti meg túl sok dicséret. Érdemes emésztgetni például, hogy a bevezetésekor milyen szintről is indult.

1946-ban 1 grammnyi arany még durván 13 forintba került, ma ez az árfolyam 15 ezer fölött van. Az amerikai dollár az induláskor 11,7 forint környékén lebegett, ami a mai 300 körüli értéktől mérföldekre van. A tendencia elgondolkodtató, de emiatt aggódni azért szerencsére annyira most nem kell. Mindaddig amíg kiszámítható mederben romlik a pénzünk, addig nem valószínű, hogy komolyabb társadalmi költségekkel kellene számolnunk. Baj csak a meglepetésekből lehet.

Címlapkép forrása: András Bence