Uniós források

Ezermilliárd forint: jön a nagy magyar útfejlesztési program

Portfolio
Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben a magyarországi útprogram következő 5 évben várható finanszírozásának részleteit tartalmazó határozat. Ezek szerint a kormány 2024-ig közel 1000 milliárd forintot fordít erre a célra.
Már csak egy hónap a Portfolio Építőipar 2019 című konferenciájáig! Részletek itt:


A kormány ezzel Magyarország rövid és középtávú közúti infrastruktúra fejlesztéseinek finanszírozását oldja meg. A határozat értelmében az innovációs miniszter feladata, hogy folyamatosan gondoskodjon az Útprogram megvalósításához szükséges európai uniós források folyamatos biztosításáról. Emellett Palkovics László felelőssége, hogy minden év június 30-áig részletes jelentést készítsen az útprogram időarányos megvalósulásáról.

Varga Mihály pénzügyminiszter számára pedig előírja a határozat, hogy az ITM vezetőjével közösen gondoskodjanak az útprogram hazai költségvetési forrásból megvalósítandó fejlesztéseihez szükséges forrásokról a központi költségvetés megfelelő előirányzatán.

A határozat a várható költségvetési összegeket le is bontja a következő 5 évre:
  • 2020. évre: 320 077 000 000 forint,
  • 2021. évre: 332 362 000 000 forint,
  • 2022. évre: 206 434 000 000 forint,
  • 2023. évre: 82 037 000 000 forint,
  • 2024. évre: 40 143 000 000 forint.

Vagyis a következő öt évben a kormány összesen 980 milliárd forintnyi (uniós és költségvetési) forrást tervez a közúti infrastruktúrára fordítani.



Ezermilliárd forint: jön a nagy magyar útfejlesztési program
Építőipar 2019 konferencia május 8-án.
Címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Ricardo

Galbraith Keynes-olvasata

A keynesi közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy ha az árak nem tudnak alkalmazkodni, akkor a kibocsátás alkalmazkodik. Különösen fontos a nominális bérek lefelé merevsége. Ha a kereslet vissza

Kasza Elliott-tal

The Marzetti Company - elemzés

Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam

Holdblog

Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)

Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Lendületben a hazai vállalkozások 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet