Vége a terelésnek: újra akadály nélkül lehet autózni Siófokig az M7-esen
A most befejeződött munkálatok az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán a 90-es és a 111-es kilométerszelvények közötti 20 kilométeres szakaszt érintő felújítási munkák második szakaszát jelentik. Az első szakasz munkálatai tavaly ősszel zajlottak a 102-es és 111-es kilométerszelvények között, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lokális javítási munkákat láttak el a szakaszokon található hidaknál.
A harmadik, befejező ütemet pedig a nyári turisztikai szezont követően 2019 szeptemberében indítják el.
A három szakasz munkálatai a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a kormány támogatásával, hazai költségvetési forrásból, több mint nettó 3,4 milliárd forintból zajlanak.A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a terelés visszabontási munkálatai alatt érvényes ideiglenes sebességhatárokat és korlátozásokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy egy rövid ideig ezért még hosszabb menetidővel számolhatnak a térségben közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

Trump orrára vágták az ajtót, Brüsszelben parolázhatnak a kínaiak
Az Európai Unió és Peking kereskedelmi képviselői már a héten találkoznak.
Tizenegyedszer bukott el a finanszírozási javaslat, újabb határidő-hosszabbítás jöhet
Egyre nagyobb vergődés az amerikai kormányzati leállás, Trumppal tárgyalnának a demokraták.
Franciaország és Spanyolország keresztbe tesz az európai autólobbinak: ragaszkodnak a 2035-ös tiltáshoz
Miközben az iparági szereplők a feltételek lazítását akarják elérni.
17 milliárd forintot szán a kormány a gyermekvédelmi támogatások emelésére
Egy új határozat részletezi a többletforrások felhasználását.
Lavrov kemény üzenetet küldött: Oroszország elutasítja a tűzszüneti terveket
Az orosz külügyminiszter lesöpörte az asztalról a javaslatokat.
Brüsszel diktálta, a kormány végrehajtja: új uniós szabályok írják át a magyar költségvetési rendszert
Nagyon komoly szigorításokat vállal a magyar kabinet a büdzsé miatt.
Gigantikus médiaüzlet készül: eladósorba került a Warner Bros. Discovery
Többen érdeklődnek a cég felvásárlása iránt.
Kinek kell pénzügyi tanácsadó, ha ott a ChatGPT?
Új kihívó van az ember legjobb barátja címért: kutya helyett egyre többen a ChatGPT-re tekintenek barátjukként, tanácsadójukként. Ahogy egyre fejlettebb modellekkel áll elő az OpenAI, úgy n
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor

Comcast Corporation - elemzés
Upgrade-eltem a roic.ai előfizetésemet, már API-n keresztül tudok lekérdezni egy csomó adatot (írok majd a tapasztalataimról), és egy tesztelés keretében újra elkészítettem az októberi Top10

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
