Visszavágott az EU-pénzes súlyos vádra a cseh miniszterelnök
Még egyszer: a vitatható könyvvizsgálói jelentés támadás a Cseh Köztársaság ellen, és újra megismétlem, hogy semmit sem fogunk visszafizetni
- jelentette ki Babis a képviselőházban kedden Prágában. Hangsúlyozta: nincs összeférhetetlenségi helyzetben, mert cégeit, az Agrofert holdingot 2017 februárjában az érvényes törvény értelmében vagyonkezelő alapokba helyezte.Az Európai Bizottság múlt hét végén nyilvánosságra került jelentése szerint
az Agrofertnek juttatott támogatások azért sértik az érvényes törvényeket és előírásokat, mert Andrej Babisnak továbbra is befolyása van egykori cégére, kormányfőként befolyásolni tudja és befolyásolja az uniós támogatások szétosztását.
Babis szerint az Európai Bizottság semmiféle bizonyítékot nem mutatott fel arra nézve, hogy kormányfőként befolyásolná az európai pénzek szétosztását. "Bolond is lennék, ha ezt tenném" - jegyezte meg a kormányfő. A miniszterelnök beszédében ismét élesen bírálta a Transparency International civil szervezetet és az ellenzéki Cseh Kalózok pártot, amelyek tavaly Babis ügyét Brüsszel elé vitték.Az Európai Bizottság szerint, amennyiben bebizonyosodnának a könyvvizsgálói jelentésben foglaltak, Csehországnak mintegy 451 millió koronát (5,86 milliárd forint) kellene visszafizetnie az Európai Uniónak. Ez az a pénzt, amelyet korábban az Andrej Babis tulajdonában lévő Agrofert holding cégei kaptak.
A cseh pénzügyminisztérium pénteken azt közölte, hogy előzetes angol nyelvű jelentésről van szó, amely még nem végleges. A tárca csak azután kíván reagálni, hogy megkapja a dokumentum végső cseh nyelvű változatát.
Andrej Babis 2014 óta tagja a cseh kormánynak, és hogy politikai szerepvállalása ne ütközzön a cseh összeférhetetlenségi törvényekbe, vagyonát 2017 elején két vagyonkezelő alapba helyezte el.
Ez akkor megfelelt az EU-előírásainak is, de ezek 2018 nyarán megszigorodtak, és Babis azóta állítólag ismét összeférhetetlenségi helyzetbe került.
Az ellenzéknek nincs programja és nincs is más témája, mint az Agrofert és a Gólyafészek - jelentette ki Babis. Ez utóbbiban a rendőrség néhány hete azt javasolta az államügyészségnek, hogy emeljen vádat Babis ellen az uniós támogatásokkal való visszaélés miatt. Az Agrofert holding Csehország egyik legnagyobb agáripari, élelmiszeripari és vegyipari cége, amely több mint 33 ezer embernek ad munkát. Andrej Babis pedig Csehország második leggazdagabb embere.A Gólyafészek-botrány hátterében az áll, hogy az ilyen nevű szabadidőközpontot építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Babis volt. A szabadidőközpont építéskor, 2007-2008-ban azonban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást.
Az ellenzék az uniós pénzekkel való visszaélés gyanúja, valamint az összeférhetetlenség miatt kitartóan Andrej Babis lemondását követeli, amit a kormányfő határozottan elutasít. Babis lemondását és távozását a közéletből a civil szféra egy része is követeli. Másfél hónapja keddenként Prágában tízezrek tüntetnek Andrej Babis, valamint Marie Benesová új igazságügyi miniszter ellen. A tiltakozások konkrét oka, hogy az ellenzék és a cseh sajtó többsége attól tart, Marie Benesová miniszteri kinevezésének legfőbb célja nyomást gyakorolni Pavel Zeman főállamügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni esetleges vádemelésről a Gólyafészek-ügyben. Benesová április végén lett az igazságügyi tárca új vezetője, miután elődje saját kérésére távozott. A rendőrség április közepén az ügyben vádemelést javasolt Babis ellen az főállamügyésznek, ő azonban még nem nyilatkozott.

Bejártuk a hipermodern hódmezővásárhelyi napelemparkot, ahol a jövő zöld energiáját termelik majd
Elképesztő fejlesztéseket láthattunk.
Megadóztatná a szupergazdagokat a francia kormány
3 milliárd euró többletbevételt remélnek a legnagyobb jövedelműekre kivetett adóból.
Milliárdokba kerülhet a halogatás az inváziós fajok kezelésénél
A kármentés helyett a megelőzésre kellene törekedni.
Ismét jó messze elért Ukrajna keze: Finnország közelében csaptak le a különleges erők
Egy orosz rakétahordozó korvettre.
Tetemes elbocsájtásokra készül a Renault
A francia autógyártó még nem erősítette meg a terveket.
Veszélyjelzés a tőzsdéken: a dotcom lufi idején sem volt ilyen kritikus a helyzet
Hatalmas a sebezhetőség.
Fokozódik a helyzet: katonai csapást hajtott végre Amerika - Videó jött az incidensről
Trump nagyon bekeményített.
Könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt egyes vállalkozók
Egy társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabály alapján az átalányadózók egy része és az őstermelők könnyebben kaphatnak Otthon Start hitelt. Ugyanis a ezen támogatott hitelnél a bankoknak
Burgonyaválság a láthatáron: így hat a globális felmelegedés az élelmiszer-ellátásra
A klímaváltozás már nem a jövő problémája a mezőgazdaság területén sem. Kína kutatólaboratóriumaiban már most kísérletekkel mutatják ki, hogy milyen következmén
EU Bíróság ítélete a közösségi értékesítésről
A közelmúltban egy érdekes ítélet született az Európai Unió Bíróságán (EUB), amely iránymutatást adhat a közösségi értékesítések és az exportértékesítések áfamentességének meg

Vidéken még maradt valaki?
E heti vendégünk Móricz Dani és Cser Tamás. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Podcas

Minden jónak vége lesz egyszer?
A világ egyik kellemetlensége, hogy folyamatosan változik. Ugyan sokan örülhetnek is ennek, hiszen kevesen tudják ugyanazt a játékot játszani 40-70-100 éven keresztül, azonban megvan ennek a kom
A rézszektor és a Trump-adminisztráció vámjai
Az Egyesült Államok saját réz kitermelése és újrahasznosítása a belső szükséglet felét fedezi, a fennmaradó mennyiség importból származik.
A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p


Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Megmentették a magyar költségvetést, de mire lesz ez elég?
Egyszeri tételek javították a számokat.
Előttünk hever az aranyat érő termék, de kevesen hajolnak le érte
A terület eddig jobbára kiaknázatlan maradt, aminek egyik oka az összefogás hiánya.
Magyar piactól a világmárkákig: így hangolják újra a BDPST Konceptet
Márton Szabolcs márkafejlesztési és stratégiai igazgatót kérdeztük.
