Brüsszel döntött: hatalmas összeget ad a kassai autópálya-építésre
A kassai térség lakosai lesznek az első haszonélvezői a fejlesztésnek. Végső soron azonban minden európai és az európai gazdaság egésze is profitálni fog a jobb összeköttetésből és annak kedvező hatásaiból a növekedés, a kereskedelem és a turizmus terén
- közölte Maros Sefvovic, a brüsszeli testület szlovák alelnöke.Az Európai Unió csaknem 3,5 milliárd eurót (nagyjából 1140 milliárd forintot) fordít a szlovákiai közlekedési és energetikai hálózatok fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési ciklusban.
Amint a bizottsági közlemény rámutat:
a nagy horderejű döntés nemcsak a Kassa körül közlekedőknek jó hír, hanem a környező országokra is kihat. Ez valóban így van, mert például most épül Miskolcról az északi országhatárig tartó M30-as autópálya, így tehát a Miskolc-Kassa tengely miatt a Kassát érintő döntés Miskolc térségére is kihat.
A Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. oldala szerint két szakaszban valósul(t) meg az M30-as autópálya, illetve autóút építése: a Tornyosnémeti és az országhatár közötti 2×2 sávos autóút már elkészült 4,4 milliárd forintért (85%-os EU-támogatás mellett), 2017 vége óta használhatják az autósok, és így a szlovák R4-es gyorsforgalmi úthoz csatlakozik a magyar-szlovák határ túloldalán (ez látható az alábbi képen és a címlapképen).


Felvette a kapcsolatot a tálibokkal Donald Trump csapata: meg is van az első eredmény
Kabul szerint "elindult a normalizáció."
Megbillent a forint a részvénypiaci ütés mellett
Egyre erősebb a dollár, ez sem segít a magyar fizetőeszköznek.
70 milliárd forint feletti pályázati csomag jön a geotermikus projektekre
Lantos Csaba jelzett néhány részletet.
Baj van a Cybertruckkal, súlyos döntésre kényszerült a Tesla
Szinte az összes forgalomban lévő jármű érintett.
Alakul az Ukrajnát támogató szuperkoalíció, de egy kulcsszereplő nagyon hiányzik
Washington nem igazán akarja elkötelezni magát.
Beleszállt Medvegyev a leendő német kancellárba: a második világháborúban is ez volt, és mi lett a vége
Merz egész Európa ellen folytatott háborúval vádolta meg Putyint.
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
Új lendület az energetikában: elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program, aminek a pályázati tervezeteit már nagyon várjuk.
AI vagyok, segíthetek?
Szeretjük-e, ha egy chatbot intézi ügyeinket? Megbízunk-e a mesterséges intelligenciában? Egyáltalán lesz-e más választásunk a jövőben, mint megbízni benne? The post AI vagyok, segíthetek? a
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Az egyházat kijátszó ötlet megreformálta a bankrendszert
Cosimo de\' Medici a 15. század egyik legnagyobb bankára, mint jó szakember azon törte a fejét, hogyan is lehetne jó sok pénzt csinálni a család...
The post Az egyházat kijátszó ötlet megrefor
Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót? Az örökölt ingatlanok esetében sokan szembesülnek azzal, hogy nemcsak az öröklést kel
Egy műanyag, amely még a papírnál is gyorsabban lebomlik a tengerben
A cellulóz-diacetát minden más műanyagfajtához képest hamarabb esik szét a tengervízben, ez pedig új irányokat nyithat a műanyagszennyezés elleni küzdelemben.
Kényszerből vált portfóliókezelővé a lakosság a PMÁP miatt
Az állam elhitette a lakossággal, hogy van a kockázatmentes hozamnál is sokkal jobb hozam. Mi a HOLD-nál viszont azon dolgozunk, hogy megtanítsuk az ügyfeleknek: a...
The post Kényszerből vált po


- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
Portfolió menedzser
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Bod Péter Ákos: valami megváltozott a magyar gazdaságban
A volt MNB-elnök a Checklistben beszélt a jelenlegi inflációs hullám okairól.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!