Uniós források

Elindult az új támogatás, amivel 150-200 millió forinthoz is juthat egy cég

MTI
Ötmilliárd forintra pályázhatnak október 7-től azok a kis- és középvállalkozások, amelyek fejlesztéseikkel magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását tervezik - közölte Varga Mihály hétfőn az MTI-vel.

A pénzügyminiszter elmondta: az Út a jövőbe program a kkv-szektor versenyképességét és termelékenységét hivatott erősíteni, a vállalkozások az új technológiák alkalmazása mellett a munkavállalóik képzettségi szintjét is növelhetik.

A program a magasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását segíti a kkv-k kapacitásbővítő és technológiai beruházásainak támogatásán keresztül. A kormány elkötelezett a munkavállalók béremelésének támogatásában, ezért a program feltételei erre is garanciát nyújtanak - ismertette a tárcavezető.

A támogatás egyebek mellett új eszközök, gépek beszerzésére, az új technológia kialakításával kapcsolatos ingatlan beruházásra vagy akár szellemi termékekre is fordítható. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a meglévő munkavállalói létszámukat megtartják, három éven keresztül évi minimum 10 százalékos bérfejlesztést hajtanak végre és képzésben részesítik a dolgozóikat - részletezte Varga Mihály.

Az igényelhető összeg 10 és 150 millió forint között alakul, de hátrányos helyzetű térségben megvalósuló beruházás esetén akár 200 millió forint is lehet.  A támogatás vissza nem térítendő, mértéke elérheti az 50 százalékot is. A projekt részletes tájékoztatója a kormany.hu és az ofa.hu oldalon elérhető.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet