
Jeremy Corbyn, aki a közép-angliai Northampton városában rendezett pártgyűlésen részletezte a Labour programját kijelentette: miután a konzervatív párti kormány a Brexit-folyamat eddigi három évében kudarcot vallott, ideje kivenni a döntést a politikusok kezéből, és a népre kell bízni az utolsó szó kimondását a Brexit kérdésében.
Corbyn közölte: ha a Munkáspárt kormányra kerül, haladéktalanul törvényt alkot az újabb népszavazás megtartásáról.
Ez azonban nem a kilépésről döntő 2016-os referendum "újrajátszása" lenne: ezúttal a választók arról dönthetnének, hogy Nagy-Britannia egy észszerű megállapodás alapján lépjen-e ki az EU-ból, vagy maradjon az Európai Unió tagja - mondta a Labour vezetője. Jeremy Corbyn kijelentette: kormányzásának első három hónapjában a Munkáspárt észszerű egyezségre jut az EU-val a Brexit feltételeiről. Ebben szerepel, hogy Nagy-Britannia új vámuniós viszonyrendszert alakít ki az EU-val, emellett szoros kapcsolatban marad az unió egységes belső piacával is.
Megválasztása után hat hónappal a Labour-kormány ezt a megállapodást népszavazásra bocsátja, és a szavazólapon szerepel majd az a választási lehetőség is, hogy Nagy-Britannia bennmaradjon az Európai Unióban - mondta a Munkáspárt vezetője. Corbyn leszögezte: miniszterelnökként teljesíteni fogja a választók által a referendumon hozott döntést.
Corbyn ígérete első pillantásra egy bukásra álló párt rögtönzésének hat, amiben nincs új elem a korábbi Brexit-próbálkozásokhoz képest, sőt, visszalépésnek hat. A vámunióban maradást Theresa May korábbi miniszterelnök többször, több formában próbálta átverni az EU-n, de ott mindig elutasításba ütközött. Elsősorban azért, mert a közös piacok egy részéhez hozzáférni, más részeket (pl. munkaerőpiac) lezárni olyan "cherry picking", ami elfogadhatatlan.
A konzervatív kormány az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is ki akar lépni, mivel nem kívánja teljesíteni azokat a feltételeket - mindenekelőtt a Brexit után érkező külföldi EU-munkavállalók további szabad letelepedésének kötelmét -, amelyek ezekhez az integrációs szerveződésekhez elválaszthatatlanul kötődnek. Boris Johnson miniszterelnök emellett az újabb EU-népszavazás kiírásától is mereven elzárkózik. A második referendum lehetőségét Johnson elődje, Theresa May is kizárta. A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott referendumon a választók szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt.
A népszavazás ügyében a Labour is megosztott. A párt árnyékkormányának több magas rangú tagja szerint a Munkáspártnak egyértelműen, bármiféle új Brexit-megállapodástól függetlenül el kell köteleznie magát arra, hogy a továbbiakban a brit EU-tagság fenntartása mellett fog kampányolni. Corbyn azonban ennél sokkal tartózkodóbb álláspontot képvisel.

Végveszélyben az ukrán erődváros, Kijev felpörgetné a legjobb fegyverének gyártását - Híreink az orosz-ukrán háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Testközelben a verseny: sosem látott közvetítési megoldások az idei Kékszalagon
Csütörtökön kezdődik Európa legnagyobb presztizsű tókerülő versenye.
Hajszálnyira a 100 ezer ponttól a BUX - Mi történik a tőzsdéken?
Elbizonytalanodtak a befektetők.
Von der Leyen telefonált Trumppal: a végjátékhoz ért az EU és az USA a nagy kereskedelmi háborúban
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között hamarosan meglehet a nagy üzlet.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-
VIDEÓ! Miből látszik, hogy egy privát bankár profi a szakmájában?
Tegyük fel, hogy most ülsz le először tárgyalni a privát bankároddal. Befektetőként ilyenkor az a legfontosabb kérdés, hogy vajon rendelkezik-e azokkal a szakmai kompetenciákkal, amik szüksé
Az elektronikai hulladék globális problémája
Az elektronikai hulladék világszerte az egyik leggyorsabban növekvő hulladéktípus. 2022-ben 62 millió tonna e-hulladék keletkezett globálisan, és becslések szerint 2030-r

Mobilról igényelhető hitelkártyát kínál a Gránit Bank (x)

- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Kényszerszövetségesével bukhat Magyarország, Ursula von der Leyen megtalálta a kiskaput
- Kinőtt Európában egy új gazdasági nagyhatalom, az EU is megnyitja a pénzcsapot
- Nagy megszorításról döntött a magyar kormány
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Megjöttek a részletek – Megmozgathatja a lakáspiacot a kormány új kedvezménye?
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
A nyugat-nílusi láz csak a kezdet, újabb egzotikus betegségek jöhetnek
Az invazív szúnyogfajok megjelenésével új kórokozók is felbukkanhatnak.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.