
Bizottsági hatáskör megsértése
A ma meghozott számos döntés egyike szerint az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indít és ezért felszólító levelet küld Magyarország mellett Ausztriának, Bulgáriának és Romániának, amiért e tagállamok 2018. szeptember közepén megállapodást írtak alá 8 nyugat-balkáni országgal a DNS-adatok, a személyazonosság megállapítására alkalmazott ujjlenyomat vételen alapuló, úgynevezett daktiloszkópiai adatok és a gépjármű-nyilvántartási adatok automatizált cseréjéről. Az uniós bizottság úgy ítélte meg, hogy a megállapodás sérti az EU kizárólagos hatáskörét ezen a területen - közölték.
Légi közlekedési szabály
A Bizottság indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak egyes, a polgári repülés terén végzett légi szállítási műveletekkel kapcsolatos uniós műszaki követelmények és igazgatási eljárások be nem tartása miatt. A szóban forgó uniós rendelet részletes szabályokat határoz meg a légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozóan, ideértve az üzembentartók légi járműveinek földi ellenőrzését is. Magyarország ugyanakkor elegendő alkalmazott hiányában nem tudta ellenőrizni, hogy a biztonsági követelmények teljesülnek-e. Magyarországnak két hónapja van arra, hogy válaszoljon a Bizottság által felvetett érvekre.
Hulladékkezelési szabály
A hulladékokra vonatkozó uniós jogszabályok előírják, hogy a tagállamok kötelesek adatokat szolgáltatni a Bizottságnak. Az elemekről és akkumulátorokról, valamint a hulladékelemekről és -akkumulátorokról szóló uniós irányelv értelmében a tagállamok az adott év végét követő néhány hónapon belül kötelesek a Bizottságnak jelentést tenni az irányelv által meghatározott begyűjtési arányokról, és a jelentésben ki kell térniük a begyűjtési arány kiszámításához szükséges adatok előállításának módjára is. A tagállamoknak jelentést kell készíteniük az adott naptári évben elért újrafeldolgozási szintről, valamint arról, hogy teljesültek-e az újrafeldolgozási hatékonysági mutatók. Magyarország és további 13 tagállam a mai napig nem teljesítette kötelezettségét a 2016. és/vagy a 2017. évre vonatkozóan. A Bizottság ezért úgy határozott, hogy minden érintett tagállamnak felszólító levelet küld.
Gyermekek szexuális zaklatása elleni küzdelemre vonatkozó uniós szabályok
A Bizottság felszólító levelet küld 13 tagállamnak – köztük Magyarországnak –, amiért nem hajtották végre a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemre vonatkozó uniós irányelvet. Az EU szigorú szabályokat hozott, melyek Európa-szerte büntetik a gyermekek szexuális zaklatását. Az irányelv különleges intézkedéseket is előír a gyermekek online szexuális zaklatása és szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem céljából. Az irányelv átfogó jellegéből adódóan számos tagállamban késedelmet szenvedett az új intézkedések végrehajtása. A gyermekek szexuális zaklatással és kizsákmányolással szembeni hatékony védelmének biztosítása érdekében azonban mindegyik tagállamnak teljes mértékben meg kell felelnie az irányelv rendelkezéseinek. A Bizottság ezért úgy határozott, hogy 13 tagállammal szemben kötelezettségszegési eljárást indít az irányelv nemzeti jogba való helytelen átültetése miatt. Az érintett tagállamoknak két hónap áll a rendelkezésükre, hogy választ adjanak a Bizottságnak.
Légi közlekedés biztonsági szabályok
A Bizottság indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak egyes, a polgári repülés terén végzett légi szállítási műveletekkel kapcsolatos uniós műszaki követelmények és igazgatási eljárások be nem tartása miatt. A szóban forgó uniós rendelet részletes szabályokat határoz meg a légi járművekkel végzett műveletekre vonatkozóan, ideértve az üzembentartók légi járműveinek földi ellenőrzését is. Magyarország ugyanakkor elegendő alkalmazott hiányában nem tudta ellenőrizni, hogy a biztonsági követelmények teljesülnek-e. Magyarországnak két hónapja van arra, hogy válaszoljon a Bizottság által felvetett érvekre.
Élelmiszer-ellátás a tranzitzónákban
A Bizottság indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak, amiért az nem látja el élelmiszerrel a szerb határon található magyar tranzitzónákban őrizetben tartott személyeket. Ez azokat a személyeket érinti, akiknek a nemzetközi védelem iránti kérelmét elutasították, és akik arra várnak, hogy valamelyik nem uniós országba visszaküldjék őket. A Bizottság véleménye szerint a visszatérésre kötelezett személyek arra történő kényszerítése, hogy a magyar tranzitzónákban tartózkodjanak, az uniós visszatérési irányelv értelmében de facto őrizetnek minősül. A Bizottság megítélése szerint az élelmiszer-ellátás ilyen körülmények között való elmulasztása nem felel meg a visszatérési irányelvben és az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt kötelezettségeknek. A Bizottság 2019. július 26-án felszólító levelet küldött az ügyben Magyarországnak. Mivel a magyar kormány válasza nem oszlatta el a Bizottság aggályait, a Bizottság úgy határozott, hogy indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak, és a helyzet sürgősségére tekintettel egy hónapos határidőt írt elő a válaszadáshoz. A Bizottság felkéri a magyar hatóságokat, hogy e határidőn belül feleljenek meg a vonatkozó uniós szabályoknak. Ha ez nem történik meg, a Bizottság az ügyet az EU Bírósága elé viheti.
A Bizottság egy további ügyben is lépett: a cigaretta jövedéki adó ügyében beperelte Magyarországot:

Alapos ütést vitt be Trump a világ egyik legnagyobb országának: jön az 50 százalékos vám!
Brazília részben a Bolsonaro volt elnök elleni eljárás miatt kapja a büntetést.
Szankciós bombát dobott le az Egyesült Államok Iránra: a legfőbb vezetőig terjedő hálózatot céloztak
A fő célpont az ajatollah vezető tanácsadójának fia.
Jó hírt kaptak a területi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők
Navracsics Tibor jelentette be.
Alattomos veszély leselkedik az égből az ukrán katonákra, drasztikus megoldáshoz nyúlnak
A hadsereg főparancsnoka jelentette be.
Elképesztő, de igaz: a világ műanyaghulladékának nagy része alig 20 év alatt keletkezett
Szép lassan belefullad a világ.
Drasztikus lépésre kényszerült a Mercedes: leállítja bizonyos elektromos autóinak szállítását az Egyesült Államokba
Átmeneti visszaesésről beszélnek.
Cunamiveszély: jó hírek érkeztek
Így csapott le a kamcsatkai földrengés utáni szökőár a Csendes-óceán térségére.
Kiszáríthatják-e Arizonát a politikai viták?
A vízhiány egyre súlyosbodik, a megoldások pedig egyre ellentmondásosabbak.
Forgóeszközhitel - Mennyi pénzt mozgathat meg a GINOP PLUSZ B komponense?
A forgóeszközhitelről már korábban is írtunk, de most megmutatjuk, mit jelent ez országos szinten.
Norvégia útja a karbonsemlegesség felé
Állami és ipari együttműködés a teljes CCS-értéklánc mentén.
Pogi vs. Balásy 2.0 - Vita a piac és a verseny mindenhatóságáról
Pogátsa Zoltán, a Hatalmas arcok és a Pogi podcast műsorvezetője és Balásy Zsolt, a Hold Beat hedge fund menedzsere folytatják a korábban megkezdett vitát a... The post Pogi vs. Balásy 2.0 - Vit
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
