Uniós források

Hihetetlen, de igaz: kerékpáros nemzet a magyar

MTI
Meghosszabbított határidőig, november 7-én 12 óráig várja a jelentkezéseket az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatokra, amelyek meghirdetésével a tárca célja az volt, hogy a bevált megoldásokat felkutassa, tapasztalataikat feldolgozza és mintaként átadja, a rendszerszerű fejlesztéseket jutalmazza - írta az ITM, ami közleményében kiemeli: a kerékpározás nagymértékben hozzájárul a környezetbarát, fenntartható közlekedéshez, hatékony eszköze az egészségmegőrzésnek is.

A kerékpárt fő közlekedési eszközként használók aránya Magyarországon 22 százalék, ez a holland és dán adat után a harmadik legmagasabb arány Európában.

2014 és 2020 között 200 milliárd forint értékben jönnek létre kerékpárosbarát beruházások hazai és uniós támogatásból. Magyarországon 9100 kilométer kerékpáros létesítmény található, ebből 5100 kilométer kerékpározásra kijelölt út (árvédelmi töltés, erdészeti út, kisforgalmú utca), 4000 kilométer pedig önálló kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút. A teljes kerékpározható hálózat hossza 2030-ra a tervek szerint megközelíti a 15 ezer kilométert, biztonságos és kényelmes alternatívát kínálva az egyéni gépjárműhasználattal szemben - írták.

A kerékpáros forgalom részarányának növelését az infrastruktúra fejlesztése mellett az eredményes szemléletformálás is elősegítheti. A közlekedési módot a biciklisták igényeivel közvetlenül találkozó önkormányzatok és vállalkozások hatékonyabban népszerűsíthetik. A szakminisztérium e megfontolásokból bátorítja a települések és cégek, közintézmények kezdeményezéseit a kerékpárosbarát környezet és infrastruktúra kialakítására.

A munkahelyek négy (multi, nagyvállalat, kkv, közintézmény), míg a települések három (megyei jogú város vagy fővárosi kerület, város, nagyközség vagy község) kategóriában pályázhatnak a Kerékpárosbarát címekre. A jelentkezéshez szükséges pályázati adatlap és információs háttéranyag 2019. november 7-én, 12 óráig tölthető ki, itt.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet