Elindult a 100 magyar multi kinevelése EU-pénzből
A „Magyar Multi Program II. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítése, értékhozzáadó tevékenysége és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztése” és a „Magyar Multi Program III. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása” című pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében jelentek meg.
A napokban egyébként két lényeges ponton módosítottak a fenti két pályázaton. Egyrészt bővítették azt a kategóriát, hogy mi számíthat kiemelkedően jelentős kockázatnak egy adott projekt értékelése során, másrészt mindkét pályázat beadási kezdetét eltolták kicsit.
Rákossy Balázs ma azt hangsúlyozta, hogy
a programokkal a támogatott vállalkozások tudatosabb fejlődési pályára léphetnek, stratégiai szemlélettel tervezhetik jövőbeni beruházásaikat.
Lehetővé válik a vállalkozások fejlődési pályájának fenntartása, valamint értékhozzáadó tevékenységük növelése önálló hazai termékek és szolgáltatások kifejlesztése, illetve márkaépítés révén. Javul a versenyképességük, működésük elmozdítható lesz a hatékonyság-orientált, majd innováció fókuszú működés felé, amely elősegíti a bérek növekedését és a munkahelyek stabilitását - tette hozzá.
A két felhívás révén megközelítőleg 100-130 vállalkozás juthat vissza nem térítendő támogatáshoz.
A programok kizárólag azon vállalkozásoknak nyújtanak közvetlen pénzügyi támogatást, melyek a GINOP-1.1.4-16 „Magyar Multi Program I. – A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások azonosítása, felmérése, motiválása, fejlesztési igényeik meghatározása” című kiemelt felhívás keretében, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által lefolytatott szakmai előminősítés során kiválasztottak az egyedi cégdiagnosztikai eljáráson részt vettek, és az ott kialakított fejlesztési tervvel rendelkeznek. A nyertes vállalatoknak a támogatásból lehetőségük van többek között különféle tanácsadási szolgáltatások igénybevételére, illetve új technológiai fejlesztést eredményező eszközök beszerzésére is – ismertette az államtitkár.

Fellélegezhet Erdogan ellenzéke – Váratlan fordulatot hozhat egy bírósági döntés
Maradhat a posztján Özgür Özel, a Köztársasági Néppárt vezetője.
Zárt ajtók mögött már tudják a választ: bármikor kirobbanhat a következő nagy háború
Sok a bizonytalanság.
Kiadták a figyelmeztetést a viharos szél miatt!
Jelentős mennyiségű csapadékot hozott a hidegfront, és még nincs vége.
Trump ráborította az asztalt Kanadára – Egyetlen reklámfilm vetett véget az amerikai elnök türelmének
Véget érnek a kereskedelmi tárgyalások a két ország között.
Egyetlen kibertámadás 70 éves mélypontra lökte Nagy-Britannia egy teljes iparágát
Történelmi csapást mértek a Jaguar Land Roverre.
Megszólalt a Fehér Ház a budapesti békecsúcsról: „majd egyszer”
Nem került le teljesen az asztalról, de most nem időszerű.
„Fúrj, bébi, fúrj!” – Olyan lépésre készül Trump, amivel a saját pártját is megoszthatja
Ez lenne a válasz az energiavészhelyzetre?
Jön az ősz utolsó nagy hídmosása – Fokozott figyelmet kérnek ennél a dunai átkelőnél
Az utolsó budapesti hidat is megtisztítják.
Ezüstpénz rézből? - Római sztori a fiat valutákkal
Aurelianus császár nem értette jól a fiat valuták rendszerét: növelni akarta a pénz vásárlóerejét, ehelyett hiperinflációt okozott. Tanulságos közgazdasági sztori a Krisztus utáni III. sz
Falatnyi területről jön a globális GDP fele
Itt van ez a térkép, ami első ránézésre talán túlzó állításnak tűnik: a világ GDP-jének fele mindössze a Föld felszínének 3,6 százalékán termelődik. A pontos... The post Falatnyi ter
Személyes pénzügyek válságos helyzetben
A jelenlegi gazdasági berendezkedés gyakran kerül komolyabb válságba, amit az emberek is megéreznek. Ez nem újdonság, a világtörténelemben sokszor volt olyan körülmény, ami nehezebbé tette a
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i
Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.

