Vigyázz, szigorítottak a Magyar Multikat kinevelő EU-s pályázatokon!
A Magyar Multi Program II. nevű, „A kiemelt növekedési potenciállal bíró kis- és középvállalkozások megerősítése, értékhozzáadó tevékenysége és piacbővítési lehetőségeinek fejlesztése” című (GINOP-1.1.8-19 kódszámú) felhívás a közlemény szerint az alábbi pontokon módosult. Egyrészt az eddigi feltételeken túl kiemelkedően jelentős kockázatot jelenthet például:
- az ajánlatadó/szállító által az egyes tanácsadási kategóriák tekintetében a szolgáltatói előminősítés során bemutatott referenciák valótlanok,
- a támogatást igénylő által a projekt keretében elszámolni tervezett tanácsadási szolgáltatás a támogatási kérelem benyújtását megelőzően felmerült vagy jövőbeli pályázatírói tevékenységhez kapcsolódik,
Emiatt arra figyelmeztet a kiíró, hogy a „fenti kockázatok csökkentése érdekében az Irányító Hatóság a projektmegvalósítás során a tanácsadási tevékenységre vonatkozó eseti ellenőrzéseket végezhet, melynek eredménye szabálytalansági eljárás megindításához is vezethet”.
Másrészt fontos módosítás még, hogy
a támogatási kérelmek benyújtási lehetőségének kezdő dátuma 2019. december 3-ról 2019. december 5-re módosult.
A két pályázat részletei:
A Magyar Multi Program III. nevű, „A kiemelt növekedési potenciállal bíró feldolgozóipari kis- és középvállalkozások komplex fejlesztéseinek támogatása” című (GINOP-1.2.7-19 kódszámú) felhívás a közlemény szerint szintén módosult. Itt három változást érdemes kiemelni:
- ugyanazt a két feltételt beletették a kiemelkedően jelentős kockázatot jelentő esetekbe,
- a támogatási kérelmek benyújtási lehetőségének kezdő dátumát 2019. november 28-ról 2019. december 5-re módosították.
- a „projektelőkészítés keretében ingatlan beruházással kapcsolatos építési beruházási szakértői szolgáltatás elszámolható költsége” tételnél egy új táblázatot adtak meg arra, hogy mely esetekben nem haladhatja meg a táblázatban feltüntetett nettó összegeket.

A stablecoinok így válnak majd a pénzügyi rendszer belső részeivé
A központi bankoknak reagálniuk kell majd a kialakult helyzetre.
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”
Egyre nagyobb figyelmet kapnak a korábbi tabutémák.
Kellemetlen meglepetés: itt a Fitch döntése Magyarországról
Megvolt az idei utolsó felülvizsgálat.
"Civilizációs eltörlés" fenyegeti Európát - Ez lehet Trump nagy stratégiája
Európának sürgősen változnia kell.
Évszázados hagyományt törne meg Donald Trump, ezen sokan kiakadnak majd
A legfelsőbb bíróság döntésén múlik.
Trump felfegyverezné a szövetségeseit, hogy megakadályozza a fenyegető konfliktust
Kiszivárgott a terv.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nincs is magyar piac, szóval bizalmi válság sem lehet
Répatermesztőknél talán értelmezhető, hogy magyar piac, de startupok esetében nincs semmi hasonló. Sőt, őszintén: Magyarország elég szar hely, ha startupot akarsz alapítani. Még csak ma
Zsiday Viktor: Nem kizárt a komolyabb kamatcsökkentés
Az elmúlt évben nagyon sok jegybank csökkentette az irányadó kamatszinteket, köztük az amerikai is, ám valójában a monetáris kondíciók nem feltétlenül javultak, sőt valószínűleg sok... T
40 milliárdos biogáz-kassza: vége az első körnek, itt a második
2025. november 27-én lezárult a "Biogáz és biometán termeléshez kapcsolódó beruházások támogatása" című pályázat első szakasza.
Célkeresztben a külföldi tőkejövedelem: szigorít a NAV!
Látványosan szigorít a NAV a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: úgy tűnik, a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét átveszi a jogkövetési vizsgálat, amely m
Hol nem érdemlik meg az emberek a pozíciójukat?
A nagy termelékenységi különbségek egyebek mellett a munkaerőpiac meritokráciájából és a menedzsment minőségéből fakadnak - mindkettőben markáns országok közötti eltérésekkel. The pos
Munkáshitel - a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!
A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatal
Műanyagszennyezés: a modern kor láthatatlan járványa
A Föld szinte minden szegletét beborítja a műanyag, a tengerpartoktól a hegycsúcsokig. Az egyszer használatos termékek ugyan megkönnyítik a mindennapokat, de közben hozzáj
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
