Megkezdenék az EU-csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával
Mindkét ország végrehajtott reformokat, különösképp a tagállamok kormányait tömörítő tanács által tavaly júniusban meghatározott területeken, ezért a bizottság azt tanácsolja, hogy a hitelesség megőrzése érdekében az EU is tegyen most eleget vállalásainak
- hangoztatta Johannes Hahn uniós bővítési biztos, a balkáni régióban erősödő kínai befolyásra figyelmeztetve.Rámutatott, hogy hosszú folyamatról van szó, példaként hozva fel Horvátországot, amellyel nyolc évig tartottak a tárgyalások. Hasonló véleményének adott hangot Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő is, aki szerint a labda a tagállamok térfelén pattog.
Albánia 2014, Észak-Macedónia pedig már 2005 óta tagjelölti státussal rendelkezik.
A kérdés napirenden lesz a tagállamok európai ügyekért felelős minisztereinek június 18-i találkozóján.
Az éves értékelésben a bizottság a szintén tagjelölt Törökországgal kapcsolatban rámutatott, hogy Ankara kulcsfontosságú partnere az Európai Uniónak, amellyel például a migráció és a menekültek támogatása terén is fontos a jelenlegi együttműködés, Ankara ugyanakkor az elmúlt időszakban egyre csak távolodik a közösségtől. Az országban tovább romlott a jogállamiság és az alapvető jogok helyzete, az alkotmánymódosítások nyomán jelentősen meggyengült a fékek és ellensúlyok rendszere - húzták alá, kitérve az igazságszolgáltatás függetlensége, a szólás- és gyülekezési szabadság, az emberi jogok és az önkormányzatiság terén végbement változásokra is, illetve bírálva az isztambuli helyhatósági választás eredményének érvénytelenítését.
Kiemelték emellett, hogy a török kormány "negatívan befolyásolta" a pénzügyi piacokat. "Komoly visszalépések történtek a török gazdaságban, amelyek egyre mélyebb aggodalmakhoz vezettek az ország piacgazdaságának működésével kapcsolatban" - olvasható a dokumentumban.
Az Európai Unió 2016-ban gyakorlatilag befagyasztotta a török csatlakozási tárgyalásokat, és a bizottság szerint az erre okot adó tényezők máig fennállnak.
A friss bővítési jelentésben Montenegró és Szerbia kapcsán azt írták, hogy a két országnak sürgősen fokoznia kell erőfeszítéseit a jogállamisági reformok terén.
Montenegróval, Szerbiával és Törökországgal megindultak a csatlakozási tárgyalások, Észak-Macedónia és Albánia tagjelöltek, Bosznia-Hercegovina és Koszovó pedig potenciális tagjelölt ország.

Bejelentette Putyin: Pokrovszk elesett, megyünk tovább
Állítólag Vovcsanszk is orosz kézre került, amit Ukrajna tagad.
Akkora elbocsátási hullám zajlik az USA-ban, ami csak világgazdasági válságok idején szokott lenni
Teljesen átalakul a munkaerőpiac.
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


