Dávid-Barrett Tamás: a jövő absztrakciós gépei már készülnek – és mi még mindig nem értjük a ChatGPT-t

Az életünk alapvető ritmusa megváltozott, és ebben a tempóban nem lehet pislogni

– ezzel a felütéssel kezdte előadását Dávid-Barrett Tamás az Oxfordi Egyetem, viselkedéskutatója, és az FHSR Global alapító vezérigazgatója a Portfolio AI & Digital Transformation 2025 konferenciáján.

nnen fordította a figyelmet rögtön arra a gondolatra, amely szerinte a következő évtized kulcsmondata: hogy

a mesterséges intelligenciával csak úgy lehet lépést tartani, ha minden este és minden reggel újra megvizsgáljuk, mi történt a világban.

Úgy fogalmazott, hogy ma már az is könnyen lemarad, aki csak egy pillanatra nem figyel oda, mert „olyan gyorsan változik ez az egész, hogy minden este meg kell nézni, mi történt reggel óta”.

Azt mondta, az elmúlt hónapokban egyre gyakrabban találkozik olyan emberekkel, akik azt gondolják, hogy ki tudnak maradni ebből az átalakulásból. Szerinte „ők köszönik szépen, nem szeretnének ebben részt venni, de nagyon gyorsan lemaradnak”, mert ebben a világban már nem lehet félrenézni vagy lassan alkalmazkodni. Kiemelte: néha ugyan fel lehet zárkózni, de a folyamat sebessége miatt sokszor már nincs mód visszakapaszkodni.

Úgy látja, hogy a mesterséges intelligencia használatának első lépése megtévesztően egyszerű: elég belépni egy platformra és feltenni a kérdést, mire lehet használni. Ám szerinte ez csak a belépőszint: onnan kezdve „egyre okosabb kérdéseket kell feltenni”, és ha valaki így tesz, akkor a rendszer „magától beindul”. Elmondta, hogy

a saját cégénél, az FHSR Globalnál 18 különböző rendszert használnak egyszerre, és minden egyes alkalommal külön megvizsgálják, melyik mire képes. Ezt a fajta folyamatos kérdezést nevezte az új gazdaság egyik legfontosabb készségének.

Az előadás egyik legerősebb gondolata annak a félreértésnek a helyretételére irányult, hogy az MI kiváltja-e az embert. Úgy fogalmazott: ha valaki ma erre a kérdésre keres választ, „be fog bukni”, mert szerinte nem helyes így feltenni a problémát. A saját cégére utalva azt mondta, olyan rendszereket építenek, amelyek nem döntenek az emberek helyett, hanem „kitágítják a teret, amiben gondolkodhatunk”. Úgy írta le, hogy nem helyettesítésről, hanem gyorsításról van szó: az MI-vel úgy érzi, mintha „rakéta lenne mögötte”, és emiatt akár napi 20 órát is képes dolgozni. Azt mondta: „felgyorsít bennünket ez a rendszer, és nem helyettesít”.

Innen tért át arra a felismerésre, amely szerinte alapvetően változtatja meg a világ szerkezetét: hogy a bolygónkon először létezik nem biológiai természetű intelligencia. Úgy magyarázta, hogy eddig minden intelligencia biológiai alapú volt – a baktériumoké, az állatoké, az emberé. Most viszont azt látjuk, hogy „olvasztott kő” – vagyis szilícium- és fémalapú rendszerek, vagy ahogy ő fogalmazott, szobrok – képesek gondolkodásszerű működésre.

Ez szerinte annyira radikális újdonság, hogy a legtöbb előrejelzési rendszer értelmezhetetlenné válik.

Hangsúlyozta, hogy a klasszikus előrejelzés mintaalapú logikája – régi adatokból jövőbeli minták következtetése – egy csapásra működésképtelenné válhat, mert ma már maga az intelligencia változik meg, nem pedig a minták. Példaként hozott egy kormányzati megbízást, ahol arra kérték, hogy számolja ki, mennyibe fog valami kerülni egy év múlva. Azt mondta, erre a kérdésre ma már csak úgy lehet reagálni: „fogalmunk sincs”. Felidézte, hogy bedobott egy számot, a kollégái szerint túl nagy volt, mások szerint túl kicsi, majd hozzátette: „Építek valamit, majd meglátjuk.” Úgy fogalmazott: ilyen környezetben már az is kérdés, hogyan lehet egyáltalán beszélgetni a jövőről.

Egy antropológiai példát is idézett, amelyet egy magyar kutatófogalmazott meg neki: az MI-re úgy kellene rákérdezni, mint amikor valaki egy erdő széléről bekiabál, hogy „szeretsz engem?”. Válasz valójában nem várható, mert az erdő nem értelmez ilyen kérdést. Hasonlóan reagálnak szerinte a nagy nyelvi modellek az érzelmi vagy jelentéshalmazt feltételező kérdésekre. Felidézte azt is, hogy egyszer azt mondta neki egy érzelmi kérdésre a ChatGPT, hogy

olyan ez, mintha egy kaktuszt kérdeznél Mozartról.

Úgy látja, hogy ezek a rendszerek vak mintafelismerők, amelyek úgy adnak jól hangzó válaszokat, hogy nem értik a jelentést. A probléma szerinte az, hogy miközben alig értjük, hogyan működnek, mégis már „átvették az emberi társadalmakat, az emberi életet, az emberi utazást”, mert minden másnál gyorsabban változnak.

Kifejtette, hogy öt teljesen új időskála alakult ki. A pénzügyi rendszer gyorsabban változik, mint a pénzügyi ciklus, a gazdaság gyorsabban, mint a gazdasági ciklus, az emberi élet gyorsabban, mint a demográfia, és a technológia gyorsabban, mint a klíma. Úgy fogalmazott: ma már „egy nap, egy hét, egy hónap” alatt történnek olyan változások, amelyek régebben generációk alatt mentek végbe. Emiatt minden új negyedévben újra kell írnia az Oxfordban, Párizsban vagy Pekingben tartott előadásait is, mert a tartalmuk egyszerűen elavul.

Innen érkezett el az első nagy kérdéshez: hogyan lehet ebben a környezetben gazdagnak maradni? Történeti példát is hozott: szerinte az ipari forradalom során az angol arisztokrácia részben azért maradt ki a nagy vagyonátalakulásból, mert kényelmesen élt és „behunyta a szemét”. A földesurak megmaradtak a jól fűthető házaikban, miközben a szegények fáztak és elmentek gyárakba dolgozni – és ők lettek az új ipari gazdaság fő nyertesei. A régi elit vagyona pedig „95 százalékról 30 százalékra” esett vissza. Ezzel szemben a Római Birodalomban az arisztokrácia akkor gazdagodott meg igazán, amikor nem pislogott, hanem részt vett a terjeszkedésben. A tanulság szerinte egyszerű:

Figyelj oda! Minden reggel ébredj fel, és mondd, hogy most figyelsz!

Az emberi oldalnál – hogyan maradjunk emberek – arról beszélt, hogy milyen természetesnek vesszük: a kutyát odaengedjük a kisbabához, holott egy farkassal ezt sosem tennénk meg. Szerinte ez a tökéletes metafora arra, hogy a mesterséges intelligencia vagy domestikálódik, mint a kutya, vagy zombiszerű manipulációvá válik, mint azok a platformok, ahol dopaminvezérelt visszacsatolási hurkokba kerülünk. Az MI-vel szerinte akkor maradunk emberek, ha „szeretjük az idegent” – vagyis integráljuk, megszelídítjük, partnerként kezeljük.

A túlélés kérdésénél arra mutatott rá, hogy az ausztrál bennszülött közösségek komplex tudásrendszere – rokonsági hálója és „songline” térképei – épp azért működtek, mert nem specializálódtak túl. Ezt állította szembe azzal, hogy a modern társadalmak sokszor túlspecializálódnak, miközben a robotika és az MI olyan gyorsan változik, hogy csak a rugalmasság marad életképes stratégia.

A szabadság kérdésénél a technológiai S-görbékről beszélt, amelyek szerint a piacméret és a technológiai hatékonyság együtt mozgatja a vállalatok számát. Felhívta rá a figyelmet, hogy a hálózati hatások miatt előfordulhat, hogy egyetlen vállalat is teljesen dominál egy iparágat. Felidézte, hogy húsz éve Bill Gates és a Microsoft már egyszer létrehozott egy ilyen állapotot, és ma is megvan annak a veszélye, hogy „minden egy vállalattá válik”. Akkor az EU piacszabályozói akadályozták meg ezt a monopóliumot és dominanciát. 

Dávid-Barrett az előadás második felében hosszabban beszélt arról is, hogyan lehet elkerülni azt a technológiai pályát, amely az MI-világban egyetlen cég globális uralmához vezet. Úgy magyarázta: a legtöbben ma még úgy gondolnak a Szilícium-völgy nagy szereplőire, mintha két óriási vállalat versenyezne egymással, de szerinte elég egyetlen gondolatkísérlet, hogy megértsük a helyzet valódi súlyát. A közönségnek azt mondta, képzeljék el, hogy nem két cég van, hanem „egy cég hét divízióval”, és abban a pillanatban belátható, milyen könnyen alakulhat ki „egy mesterséges intelligencia-monopólium”.

Hasonlatként jelezte, hogy az embernek, az emlősöknek csak egy agya van, míg a polipnak több, amelyek külön is fejlődnek. Ezért azt üzente a közönségnek: legyenek polipok!

Azt emelte ki, hogy a technológiai S-görbét nemcsak jobbra, az óriásmonopóliumok felé lehet kimozdítani, hanem balra is: olyan irányba, ahol a decentralizált rendszerek — a laptopokhoz, YouTube-hoz vagy 3D-nyomtatáshoz hasonló — visszahozzák az egyensúlyt. Ezt nevezte „polip-stratégiának”: szerinte a jövő akkor marad szabad, ha sok különálló intelligenciaág épül ki, nem pedig egyetlen központi agy. Úgy fogalmazott, a polip idegrendszere jó metafora, mert ott „sok irányba megy szét a gondolkodás, és nem egy gumóban van minden összeszámítás”. 

Ezután mutatta be, hogyan próbálja ezt a logikát az FHSR gyakorlati rendszereibe is beépíteni. Elmondta, hogy náluk nem egyetlen központi MI dönt, hanem három réteg működik együtt: az emberi gondolkodás, a CPU-alapú modellek és a gépi tanulás.

Ezt „tribrid rendszernek” nevezte, amely szerinte azért előrelépés, mert „mindhárom világból be tudja hozni a legutóbbi eredményeket”.

Példaként hozta a szintetikus marketinget: olyan rendszert, amely „40 ezerszer részletesebb felbontásban tudja modellezni, hogy ki van a térképen és mit gondol”. Arról is beszélt, hogy egy ilyen modellt önmagában sem emberi elemző, sem GPU, sem hagyományos adatbázis nem tudna felépíteni — csak a három együtt. Úgy fogalmazott, hogy az FHSR célja éppen az, hogy mindenki a saját polipszerű helyi MI-jét tudja felépíteni, ne pedig egyetlen központi rendszerhez legyen kötve. „Ne hajolj be, légy polip” — mondta, amikor összefoglalta a decentralizáció központi jelentőségét. 

A záró részben kitért a következő MI-hullámra is, amely szerinte az absztrakció mesterséges gépeinek kora lesz.

Úgy fogalmazott, hogy a nagy nyelvi modellek után egy olyan technológia következik, amely „okozati hálókat épít hálók fölé”, vagyis egy új absztrakciós szinten működik majd.

Azt állította, hogy ez a fejlemény nagyon emlékeztet az emlősagy evolúciójára: amikor új absztrakciós sík jelenik meg, a gondolkodás nemcsak gyorsabb lesz, hanem energiahatékonyabb is. Kiemelte, hogy a nyelvi modellek hallucinációi „kreatív funkcióvá válhatnak”, mert az absztrakciós réteg képes lesz ezeket irányított kísérleti ötletgenerálássá alakítani. Azt mondta: ha sikerül megépíteni ezt az új absztrakciós gépet, akkor a rendszerek „kreatívak is lehetnek”, és ez nyithatja meg a következő technológiai korszakot.

Hozzátette, hogy sokan már „titokban absztrakciós rendszereket fejlesztenek”, és szerinte ez lesz a nagy áttörés, amelyhez képest a mai MI-modellek csak az előszoba szerepét töltik be.

Címlapkép forrása: Portfolio