Beszél az akasztott ember: mikor fordul a piac?
A fordított kalapács teljesen hasonló módon működik az előbb már bemutatott kalapács gyertyához, azzal a különbséggel, hogy utóbbi megbízhatóbban jelzi az emelkedő trend végét. Az emelekdő piacon megjelenő fordított kalapácsot shooting star-nak, azaz hullócsillagnak hívják.

Az 1-es shooting star gyertya meghozta a piaci fordulót, amit másnap a hosszú fekete gyertya meg is erősített. Lévén a fekete gyertya teljesen beborítja a "shooting star" fordított kalapács testét, így egy átölelő alakzatnak is felfoghatjuk a két gyertyából álló formációt, amelyet a következőkben mutatunk majd be. A végeredményen azonban az alakzat neve mit sem változtat, a shooting star meghozta a piaci fordulót, és megjelenése után jelentősen korrigált az árfolyam. A 2-es gyertya egy hagyományos kalapács alakzat, bár felső árnyéka lehetne kicsit rövidebb, de az ezt követő fekete testű gyertya már egyértelművé teszi, hogy a bikák lába alól kicsúszott a talaj. A 3-as shooting star gyertya itt is letörte a bikák szarvát, az ezt követő fekete testű gyertya, amely a shooting star teste alatt zárt, megerősítette a rövid távú trendfordulót.

Átölelő alakzat
Még az előző kalapács gyertya egy tagból állt, addig az átölelő alakzat "engulfing pattern" két tagból álló trendváltó gyertya formáció, amelyet két ellentétes színű gyertya alakot. Az átölelő alakzat jelzéseit a legmegbízhatóbb kereskedési szignálok között tartjuk számon. Az eső trend végét jelző formáció esetében a kisebb testű fekete gyertyát átöleli a következő hosszabb fehér gyertya, jelezve ezáltal, hogy a medvék helyett most már s bikák uralják a piacot, még az emelkedés megtörését jelző formáció esetében a kisebb testű fehér gyertyát követi a nagyobb testű fekete.

1. A piacon eső trendnek kell lennie a pozitív fordulót hozó átölelő alakzat megjelenésekor, illetve egyértelműen emelkedő trendben kell megjelennie az esést előrevetítő átölelő alakzatnak. Oldalazó piacon megjelenve az alakzatnak nincsen semmilyen hatása.
2. A második gyertya testének az előző gyertya teste fölött kell kezdődnie, és az előző gyertya teste alatt befejeződnie.
3. A második gyertyának ellentétes színünk kell lennie az előzővel, ami alól egyedül az jelent kivételt, ha az első gyertya tag doji, amikor is nincsen jelentősége a gyertya színének. (a doji részletes leírásával előző cikkünk foglalkozott.)
Az ezüst grafikonján két átölelő alakzat is látható. Az első egy hosszabb emelkedő szakasz után megjelenve jelezte, a befektetők hangulatváltását, amire a következő fordított kalapács gyertya is rátett még egy lapáttal. A gyertya alakzataink által jelzett korrekciónak a második átölelő alakzat vetett végett, ahol is a formáció második tagjaként megjelenő hosszútestű fehér gyertya jelezte, hogy a bikák visszatértek a piacra.

A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
Donald Trump bevallotta: óriásit tévedett a kémfőnöke Iránnal kapcsolatban
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Trump bemondta, mely országokkal kötheti meg az USA a következő kereskedelmi megállapodásokat
Optimistán nyilatkozott.
Irán egyetlen dologban hajthatatlan, de kész tárgyalni minden fontosabb kérdésről
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen