Nyugdíjak, devizahitelek: ahogy az új biztosítóvezér látja
E. M.: Konkrétumokat ezzel kapcsolatban még nem említenék, hisz megvan az a fórum, amelyen keresztül párbeszédet folytatunk a kormányzati képviselőkkel. Ehhez kapcsolódóan jelezném, hogy az életbiztosítások területén egyre hangsúlyosabbak a demográfiai tényezők. Nem véletlenül végez a Generali ezzel kapcsolatosan komoly kutatásokat. Ma már mintegy 3,8 millió a foglalkoztatott, az ő járulékukból kell kitermelni a közel 3 millió ember nyugdíját. Ráadásul a közel 3,8 millió aktív ember mintegy harmada minimálbér alapján adózik. Valójában tehát 2,5 millió elégséges járulékfizetőnek kell "eltartania" 3 millió nyugdíjast, s ebben jelentős az állami alkalmazotti kör, ahol az állam egyik zsebéből a másikba rakja a pénzt. A demográfiaihoz szorosan kapcsolódik e téren a foglalkoztatottsági probléma, a járulékfizetői kör kritikus mérete. Nagyon örülök, hogy a kormányzat mindkettőt világosan látja, és komoly szándékokkal, intézkedési tervekkel igyekszik javulást elérni.
P.: Az adóváltozásoknak és a nyugdíjcélú megtakarítások reálhozamának köszönhetően több százmilliárd forint szabadul fel részben rendszeres, részben egyszeri tételként a magyar adófizetők zsebében, melyet a biztosítók életbiztosítási termékekbe áramoltathatnak. Érzik már a már megtörtént adóváltozások hatásait?
E. M.: Az ügyfelek erre való egyértelmű nyitottsága érzékelhető. Azt is látjuk azonban, hogy azoknál, akiknél a változások többletjövedelmet jelentenek, számottevő a tanácstalanság arra vonatkozóan, mire is költsék ezt a pénzt. Ilyenkor a tanácsadás szerepe nagyon nagy. Az eddig tapasztalt érdeklődés ugyanis még nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hatalmas új biztosítási szerződés volumen keletkezne ebből.
P.: Versenytársai többségéhez képest a Generali nagy darabszámú, de kis összegű életbiztosításokat értékesít. Azt gondolhatnánk ezért, ügyfeleik inkább az alacsonyabb jövedelműek közül kerülnek ki. Nem jelent-e kockázatot a biztosító számára, hogy az adóváltozások épp az ő megtakarítási szokásaikat érintik a legkevésbé?
E. M.: A Generalinak 1,2 millió ügyfele van, és gyakorlatilag minden ügyfélszegmensben képviselteti magát. Stratégiai munkánk része, hogy folyamatosan végezzük azt a szegmentációt, melynek eredményeként még célzottabban tudunk reagálni az ügyféligényekre. Méretünkből kifolyólag az egész magyar társadalmat leképezzük. Nem célunk, hogy csak a tehetősebb réteg biztosítója legyünk, és társadalmi felelősségünk sem ebben áll.
P.: A devizahitelesek egy része esetében a védőárfolyamos szisztéma is rendszeres megtakarítási lehetőséget teremt, amit akár racionális döntés eredményeként ki is használhatnak. Látnak ebben termékfejlesztési lehetőséget a Generalinál?
E. M.: Nem irreális ez a feltételezés. A védőárfolyam technikai részleteinek ismeretében a biztosítók minden bizonnyal mérlegelni fogják, miként használják ki ennek lehetőségét.
P.: Áttérve a nem-életbiztosításokra: a legutóbbi kgfb-kampányban mintha lemaradt volna a Generali és a Genertel a nagy árversenyben...

P.: A tavalyi vörösiszap-katasztrófa sajnálatos módon világított rá a vállalati felelősségbiztosítások rendezetlen helyzetére. Tapasztalnak-e e téren élénkülést?
E. M.: Érzékelhető a keresletélénkülés. A verseny ezen a területen is nagy, számos a versenytárs. A vörösiszap-katasztrófa révén sokan szembesültek azzal, mennyi minden megtörténhet. Nem csak itt, a lakásbiztosítások területén is óriási a verseny, mindenki próbál még alacsonyabb díjakkal előjönni, újítani, termékkombinációkban kínálni az ügyfeleknek a lehetőségeket. Az árakra erőteljes nyomás nehezedik, így volumenben is állnunk kell a sarat. Úgy tűnik, ez sikerül is.
P.: A Generali nyugdíjpénztára több mint kétezer fővel fennmaradhat. Gondolkodnak-e mégis azon, hogy más, kisebb nyugdíjpénztárakhoz hasonlóan feladják önállóságukat?
E. M.: Ezzel kapcsolatosan még nem született végleges döntés. Energiánk nagy részét jelenleg arra fordítjuk, hogy a vagyonátadás, a megfelelő értékelés, azt követően pedig a hozamok kifizetése megtörténjen. A nyugdíjpénztár sorsa később kerül terítékre.
Veszprémbe érkezik az őszi kkv-rendezvénysorozat - Fókuszban a finanszírozás, bemutatkozik a Demján Sándor Tőkeprogram
Október 9. Historia Hangvilla Étterem, Kávézó és Rendezvényközpont, Veszprém
Oroszország és a Nyugat csapott össze egy kis országban: a Google-adatok elárulják, ki nyert igazán
Árgus szemekkel figyelték az eredményt.
Az USA-t és Japánt is az orosz persely feltörésére biztatja az uniós trió
Az euró bánhatja, ha Brüsszel egyedüliként kínálja a "jóvátételi hitelt" Ukrajnának.
Tőke és hitel kéz a kézben: új források és VOSZ–Kamara partnerség segíti a somogyi kkv‑kat
A Portfolio és a KAVOSZ közös országjárásának kaposvári állomásán jártunk.
Mennyivel emelkedik a háromgyermekes édesanyák jövedelme októbertől? Mire érdemes elkölteni ezt a pénzt?
Október elsejétől SZJA mentessé válnak a háromgyermekes édesanyák. De hogyan lehet ezt igénybe venni? Mennyi plusz jövedelmet jelent ez? És mit érdemes ezzel az extra bevétellel kezdeni? Kell
Agrárgazdaság átadása: a generációváltás és a vagyontervezés kulcsa az agráriumban
Az agrárgazdaság átadása az elmúlt években az agrárium egyik legaktuálisabb kérdésévé vált. A rendszerváltás idején önálló gazdálkodóvá vált generáció mára elérte vagy hamarosan

A kutatói indikátor kritikus pontjai és a biztos megoldás
A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 közleménye pontosítja az RCO06 indikátort, és elérhetővé teszi az FTE-nyilatkozat kötelező Excel-sablonját. A benyújtás feltétele a szabályszerűen kitöltött sablon.

Drága a forint vagy csak mi érezzük annak?
Sokan panaszkodnak az utóbbi időben, hogy Magyarország nagyon drága hellyé vált, külföldön a nyaralás alatt olcsóbb volt az élet. Az ilyen típusú észrevételek döntően szubjektív... The p

Az osztalék portfólióm - 2025. szeptember
Aktív hónap volt, vásároltam sokat, új részvényeket és a már meglévők mellé is. Osztalék viszont alig csordogált.VáltozásokUnited Parcel Service, Inc. (UPS) vásárlás 85 dolláron, 7,72%
A baby boomer generáció gazdasági jelentősége
Kulcsszereplők a jövő gazdasági növekedésében.
A mesterséges intelligencia vegánjai
Az MI-veganizmus egy új társadalmi mozgalom, amely etikai, környezeti és jóléti megfontolásokból tudatosan korlátozza a mesterséges intelligencia használatát.
KlimaKover - megoldás a közterek hűtésére?
Energiatakarékos és fenntartható technológia a városi hőhullámok enyhítésére.

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A 3%-os lakáshitel titkai: mostanra kiderült, mire kell figyelni igazán
A Portfolio Checklistben az Otthon Start tanulságait elemezzük.
Új trend az energiapiacon: így fixálhatóak évekre az alacsony árak
A legnagyobb techgigászok, mint a Google, Amazon, Microsoft állnak a trend élén.
Egy betegség, ami minden magyarnak fáj: évtizedek óta küzdünk vele
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása: fókuszban a fiskális alkoholizmus.
