Nyugdíjak, devizahitelek: ahogy az új biztosítóvezér látja
P.: Csakhogy ehhez bevételek is kellenek, a Generali-Providencia pedig tavaly nem a növekedést mutató biztosítók közé tartozott.
E. M.: Természetesen a profitabilitás egyik természetes útja a bevételek növekedése. Még pontosabban megpróbálunk azokra a termékekre koncentrálni, amelyekben képesek vagyunk jó eredményeket elérni. Ez egyúttal a folyamatok és eljárások költséghatékonyságát jelenti. Piaci részesedésünket tekintve nem egyszeri megugrásokra, hanem a folyamatos és szerves fejlődésre törekszünk.
P.: Fiatal szakemberként érkezett egy tapasztalt vezető helyére. Hogy érzi, fel kell még nőnie a feladathoz, vagy képes friss ötletekkel dinamizmust vinni a szervezetbe?
E. M.: A kettő nem zárja ki egymást. A személyi változások ráadásul nem egy főt érintettek nálunk, hanem olyan jellegű átrendeződés történt, ami a közös vezetést erősíti. Pálvölgyi úr a nemzetközi holding Magyarországért is felelős ügyvezetőjeként továbbra is komoly szereppel bír majd a stratégia kidolgozásában, és emellett olyan többletfeladatai is lesznek, melyek révén a Generali-Providencia működésében és irányításában továbbra is fontos szerepet kap. Személyemben ugyanakkor új ember kerül be egy jól összecsiszolódott csapatba, melyben természetesen magam is megpróbálok új szemlélettel, elképzelésekkel és dinamizmusommal hozzájárulni a közös sikerhez.
P.: Hoz-e a menedzsment átformálása szervezeti és stratégiai változásokat is a biztosítónál?
E. M.: A személyi változások nem jelentenek nagy változást a szervezet napi működésében. Elindult a Generali csoport új stratégiai tervezési folyamata, ebben nagyon számítok meghatározó kollégáink véleményére, hozzáadott értékére, aminek lehet hatása a napi üzletmenetre is. Magyarország eddig is egyfajta kompetenciaközpontként működött a holdingon belül, ahol a legsikeresebbek között számítanak ránk. Végeredményként a minőségi mutatók változása a legfontosabb számunkra, melyek eléréshez a korábbiaknál erőteljesebben kell elmozdulnunk az ügyfélcentrikus gondolkodásmód irányába. Míg a hagyományos üzleti filozófia a termékekre koncentrál, ezt mára túlhaladták a gyorsan változó piaci körülmények. Felnőtt az ún. Y-generáció, amely a korábbiaktól teljesen eltérően kommunikál és vásárol.
P.: Le lehet ezt egyszerűsíteni úgy, hogy mobiltelefonon is lehessen biztosítást kötni?
E. M.: A mobiltelefon mellett az internet adta lehetőségek még szélesebb kihasználása is fontos szempont. A szabályozókkal együtt kell dolgoznunk azon, hogy a technológia által lehetővé tett innovációk beilleszthetők legyenek egy szabályozási környezetbe, jelenleg ugyanis ezek az innovációk jóval gyorsabban haladnak előre, mint a szabályozás. A biztosítók számára az okostelefonokon elérhető internetes megoldások érdekesek, de ez a témakör ennél jóval többet is kell, hogy jelentsen. A szabályozási környezet korlátai azonban nem elhanyagolhatók: milyen feltételekkel lehet kérni az ügyfél hozzájárulását; miként lehet lehetőséget biztosítani számára, hogy egy felhatalmazást visszaadjon vagy meggondolja magát; hogy lehet elérni, hogy az értékesítés során felmerülő információk és jogosultságok figyelemfelhívó módon találkozzanak az ügyfél egyetértésével? Az ördög a részletekben rejlik, s ezekkel a kérdésekkel minden társaság foglalkozik. A piaci gyakorlat mellett az ügyféligények változása is nagyon feszegeti már a meglévő szabályozás kereteit.
P.: Ön épp a szabályozói szférából érkezett a Generalihoz. Képes-e segíteni a szakmának, hogy jobban szót értsen a szabályozókkal? Mintha le lennének maradva ebben a bankoktól: nem hallani például, hogy a kormány egyeztetne bizonyos kérdésekről a biztosítókkal is.
E. M.: Azzal tudom előremozdítani ezt a folyamatot, hogy a szabályozói logika alapjait a szakma kívánalmaiba beleillesztve képviseljük érdekeinket. Próbálok segíteni abban, hogy a szabályozók fejével is gondolkodjon a szakma, és így lehessen mind a két fél számára elfogadható, vagyis jó eséllyel elfogadásra kerülő javaslatokkal előállni. Én személy szerint nem vagyok aktív részese a MABISZ operatív érdekképviseleti tevékenységének, de a Generali-Providencia ugyanakkor magas szinten képviselteti magát itt is, Paál Zoltán vezérigazgató-helyettes úr személyében. Véleményem szerint nem az a lényeg, hogy a MABISZ kétnaponta benne legyen a híradóban és elmondhassa, hol tart bizonyos egyeztetésekben, sokkal fontosabbak ennél a tartalmi kérdések, melyek most is terítéken vannak.
P.: Melyek azok a biztosítói kezdeményezések, melyek már a közeljövőben jogszabályi formát ölthetnek?
E. M.: Nagyon fontos, hogy a hosszú távú megtakarítások területén szülessen valamiféle kormányzati támogatói javaslat és csomag. Erre látok esélyt. Fontos, hogy világosan látszódjék: ez elsődlegesen nem arról szól, hogy bizonyos üzleti körök újabb lehetőségekhez jussanak és a saját üzleti eredményességüket növeljék. Hiszem és vallom, hogy a biztosítóknak van társadalmi küldetésük is. A hosszú távú megtakarításokkal az ügyfelek számára értéket teremtünk, ez az állami célrendszerekben is nagyon fontos szempont lehet. Egy másik fontos kérdés, amely lefoglalja a biztosítókat, az a Szolvencia II. megalkotása. Már az 5. mennyiségi hatástanulmány után van a szektor, a bizonytalanság azonban nem múlt el: nagy a félelem a piaci szereplőkben, hogy amikor eldördül a startpisztoly, pontosan mely szabályok, feltételek, paraméterek, módszerek szerint kell tovább működniük. Nagyon fontos szempont, hogy az indulópont lehetőleg ne nagyon rendezze át piaci viszonyokat, és ne azon múljon a piaci szereplők eredményessége, hogy az új szabályozás eltérő módon érinti őket.
P.: Van olyan biztosítóvezér, aki tart a Szolvencia II-től, és olyan is, aki azt mondja, nem igazán érinti biztosítója működését. Az elhangzottak alapján a Generali új vezetőjeként mintha az előbbiek közé tartozna.
E. M.: Nincs félni valónk, hiszen az összes mennyiségi hatástanulmány alapján tőkemegfelelésünk a legszigorúbb feltételek esetén is magasan a követelményrendszer fölött lenne. Viszont a Szolvencia II. nem csupán új tőkövetelményeket tartalmaz, hanem másfajta szemléletet is kíván. Amelyik vezető azt nyilatkozza, hogy ez nem jelenthet nagy változást számára, az vélhetően arra gondol, hogy a nemzetközi csoportok esetében a kérdést központi szinten kezelik, innen kapják meg a módszertant, a modelleket, nekik ehhez csak adatokat kell szolgáltatni. Mi is kapunk Prágából, illetve Triesztből hasonló segítséget.
P.: Ha már Prágánál és Triesztnél tartunk: hogy látja, a tulajdonosok szemében mennyire lett fekete bárány a magyar leánycég amiatt, hogy nálunk nagyon magas különadót vezettek be, a korábbi nyugdíjpénztári rendszer pedig felszámolták?
E. M.: Eredményességünk megítélése során elsősorban azt veszik figyelembe a tulajdonosok, hogy ezen intézkedés nélkül hogyan teljesít a cég. Szerencsére láthatják, hogy ha például a bankadót kiveszik a számításból, a cégcsoport ugyanazon a fejlődési pályán halad, mint korábban. A többletterhet kész tényként fogadják, nem örülnek neki, és persze ők is bíznak abban, hogy belátható időn belül ez meg fog szűnni.
E. M.: A biztosító kemény munkájának köszönhetően abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mivel a cégcsoport hosszú ideje nyereséges, a fejlesztéshez szükséges forrásokat gyakorlatilag saját erőből teremtjük elő. A bankok esetében a korábbi nagy expanzió legtöbb esetben a hitelek anyabanki refinanszírozásától függött, amelynek változásával nagyon leszűkült sok leánycég mozgástere. Az érett biztosítók azonban más üzleti modellel dolgoznak, itt nem a külső forrásszerzés határozza meg a tevékenységet, míg a kisebbek, a piaci jelenlét elején lévőek esetében kérdés lehet a külső tulajdonosi támogatás. Mi már régóta az érett fázisban vagyunk, és kitermeljük azt a forrást, ami a fejlesztésekhez szükséges.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Kiadta a parancsot a kémfőnök: indul a hajtóvadászat, bárhová is meneküljenek az iráni katonai vezetők
Elmondta, eddig mennyire volt sikeres a beavatkozás.
Új brit nagykövet érkezik Magyarországra, már Oroszországot és Grúziát is megjárta
Ezt kell tudni Justin McKenzie Smith-ről.
Kibukott: a legnagyobb titokban zajlanak az egyeztetések Iránnal, ez lehet a béke feltétele
Folyamatos a párbeszéd.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen