Felkészültünk az orosz gázcsapok elzárására?
Az Európai Unió egységes lesz az Oroszország elleni esetleges súlyosabb szankciók betartásában, mert tagországai nagyon függnek egymástól - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a CNN-nek adott nyilatkozatában, amelyet az amerikai hírtévé szerdán tett fel a honlapjára.
A CNN műsorvezetője azt kérdezte hétfőn a Brüsszelben tartózkodó Martonyi Jánostól, aki előtte részt vett a külügyminiszterek tanácskozásán, hogy Magyarország - amely nagy mértékben függ az orosz gázimporttól - betartaná-e az újabb szankciókat, ha a már bevezetettekkel az unió nem ér el eredményt. A külügyminiszter úgy válaszolt, hogy reméli, újabb szankciókat nem kell bevezetni.
Az eredeti videót ide kattintva nézhetik meg (Martonyi János a 4. perctől kezd nyilatkozni).

Függünk az oroszoktól
"Vannak olyan tagországok, amelyek energiaellátás szempontjából függnek teljesen Oroszországtól, vannak olyanok, amelyek kiterjedt pénzügyi szolgáltatásokat építettek ki ott, vannak olyanok, amelyek jelentős mennyiségű fegyvert adnak el Oroszországnak, vagy amelyek sok milliárd eurót fektettek be az országban. Mégis, lehetnek olyanok, amelyeket inkább sújtanának az orosz ellenintézkedések, mint másokat. Magyarország ezek között van földrajzi elhelyezkedése miatt is" - tette hozzá.
Erről részletesen itt írtunk korábban:Cinikusok azt mondják - vetette fel a műsorvezető -, hogy ha kenyértörésre kerül sor, akkor az egyes országok majd mind a saját érdekeiket helyezik a közösek elé, és mindegyik kihátrál majd a szankciók alkalmazása mögül.
"Ez nem történhet meg az Európai Unióban, mert a tagországok nagyon függnek egymástól, egységes piac van, egy hajóban evezünk, és szolidárisnak kell lenünk egymással" - válaszolta a külügyminiszter.
A riporter azt mondta: az az érzése, hogy az orosz vezetés csak nevet a szankciókon. Martonyi János erre azt válaszolta: ha így is van, ez a nevetés nem tart sokáig, mert hosszú távon Oroszország is megérzi a gazdasági kapcsolatok romlását.
"Magyarország felkészült-e arra, hogy elveszítse az orosz gázimportot?" - kérdezte a műsorvezető.
Martonyi János úgy válaszolt: "Magyarország egyáltalán nem szeretné (elveszíteni az orosz gázt), de ha ez megtörténne, akkor az eggyel több ok arra, hogy az EU felgyorsítsa az energiaipari egységes piac kiépítését, és sokkal több lehetőséget szeretnénk teremteni a külső energiaforrások igénybevételére", egyebek között az Egyesült Államokból történő gázimportra.
Orbán Viktor szövetségese lemond a cégbirodalmáról, így máris miniszterelnök lehet
Engedett a nyomásnak a cseh politikus.
Négy ország is bojkottálja a 2026-os Eurovíziót, még soha nem történt ilyen a verseny történetében
Izrael részvétele a problémájuk.
Újabb nagy leépítést jelentettek be Gattyán György cégbirodalmánál - a home office-nak is búcsút intenek
Folytatódik a elbocsátási hullám.
Drónok támadtak Zelenszkij elnökre? Ebből borzalmas tragédia is lehetett volna
Írországi útján célozták meg a drónok az elnök gépének útvonalát.
Oroszország kiborult London lépésén, kemény válaszlépések jöhetnek
Putyinhoz vezettek az angliai mérgezés nyomozásának szálai.
Kifakadt az uniós biztos: ezt kell tenni, ha Amerika cserben hagyja a NATO többi országát
Semmit nem ér a NATO kollektív védelme?
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Óriási metánkibocsátó a mezőgazdaság - pedig ez megakadályozható lenne
A mezőgazdaság a globális metánkibocsátás legnagyobb forrása, amely rövid távon is jelentősen hozzájárul a felmelegedéshez.
Számok
Gyors számítás.
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
Növekedési válság van, mégis 11 százalékkal nő a minimálbér - Mi lesz ebből?
Hogy fogják kigazdálkodni a cégek?
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


