Üzlet

A kisvállalkozók is készülnek az olimpiára: van esélyük?

Portfolio
Az elmúlt egy évben rengeteg elemzés született arról, hogy a 2024-es olimpia rendezési jogának elnyerése milyen előnyöket és milyen kockázatokat jelenthetne Budapestnek és Magyarországnak. A lehetséges gazdasági következményeket vizsgálják a legtöbben, főleg a turizmusra, az építőiparra és a kereskedelemre koncentrálva, érdemes azonban azt is megnézni, hogy a hazai gazdaságban jelentős szerepet betöltő kis- és középvállalkozásokra milyen hatással lenne egy esetleges budapesti olimpia. Milyen tevékenységgel tudnak rácsatlakozni az eseményre, milyen stratégiát érdemes választaniuk, és megérheti-e az olimpia miatt új vállalkozást indítani?

A cikk megjelenését a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. támogatta.

A sporteseményekből származó bevételek összesen több mint 30 százalékkal nőttek az utóbbi mintegy 10 évben, mára elérték a 145,34 milliárd forintot. Az ilyen események jelentősége idén nyáron jól megfigyelhető volt Magyarországon is, a foci-Eb időszakában, amikor a kiskereskedők forgalma országszerte felpörgött. Miután kiderült, hogy idén a nemzeti csapat szerepel majd az Európa-bajnokságon, felpezsdült a kereslet a szurkolói és más az Eb-vel kapcsolatos kiegészítők iránt. Az üzletláncok is jelentős forgalomnövekedésről számoltak be, nem beszélve azokról a vendéglátó egységekről országszerte, ahol a lelkes magyar szurkolók követték a meccseket.

A kisvállalkozók is készülnek az olimpiára: van esélyük?

Ebben lehet nagy pénz: sportesemény és turisztikai attrakció

Az olimpia üzletileg nemcsak sporteseményként fontos, hanem úgy is, mint turisztikai attrakció. A pályázás már önmagában nagyon jó lehetőség az ország- és városmarketingre, hiszen az olimpia egy olyan márka, amihez világszerte pozitív érzelmeket kötnek az emberek, és ilyen pozitív reklámra Budapestnek és Magyarországnak is szüksége van.

A városmarketinggel lényegében minden budapesti gazdasági szereplő nyerhet, legalábbis közvetetten, de a turisztikai vállalkozások direkt is szerezhetnek ebből hasznot. Főleg a szálláshely-szolgáltatóknak és a vendéglátóegységeknek hozhat jelentős extra bevételt az esemény.

Az olimpiai felkészülés a fentiek mellett szakmák széles körét érinti: profitálhat belőle az építőipar, a bútoripar vagy a közlekedés. Vannak viszont olyan területek is, amelyek nem kizárólag a világversenyekhez hagyományosan kapcsolódó igényeket hivatottak kiszolgálni: ilyenek lehetnek például a közösségi szolgáltatások, vagy az olimpiához kapcsolódóan kifejlesztett mobilalkalmazások - közölte a Portfolio-val Szányi Gabriella, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) pr- és marketingigazgatója.

Elméletileg tehát sok pénz van az olimpiarendezésben, de reálisan mennyi csoroghat le ebből a kis- és középvállalkozások kasszájába? Horváth László, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) projektvezetője szerint cégmérettől függetlenül mindenképp a nyertesek között lesznek azok, akik az olimpiához kapcsolódó építkezések, infrastrukturális fejlesztések megvalósításában részt vesznek, illetve akik szerepet vállalnak a hatástanulmányok megvalósításában. Nincs azonban biztos recept arra, hogy egy-egy kkv hogyan húz hasznot ebből a lehetőségből, és szinte biztos, hogy nem tud mindenki egyformán profitálni.

Így látja egy nagyvállalkozó Zwack Sándor, a Budapest 2024 nagykövete sportszerető szurkolói közegben nőtt fel, és az idei labdarúgó-Eb alapján azt látja, hogy a magyarokat a sport igazán össze tudja kovácsolni, ha van kiért szurkolni. "Nagyon fontos számomra minden világverseny, amin magyarok vesznek részt, ezek közül pedig a legnagyobb az olimpia. Ráadásul ez a rendezvény nemcsak a sportról, hanem a kapcsolatokról is szól, úgy gondolom, azon a több ezer, esetleg több tízezer magyar önkéntesen keresztül, akik közvetlen kapcsolatban lesznek a sportolókkal, alkalmunk lesz jó benyomást kelteni a világban" - véli a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának elnöke. Szerinte az olimpia segíthet a magyaroknak a jelenlegi pesszimizmust átfordítani egy pozitív hozzáállássá és összefogni egy közös ügyért. Ráadásul a rendezés esetén az egész ország be tudna vonódni, hiszen Budapest mellett vidéki nagyvárosok is helyszínként szolgálnak.

Komoly lehetőség az innovációra

Magyarországon kiemelt jelentősége van a kkv-szektornak: jelenleg több mint 1,15 millió regisztrált kkv működik, amelyek gazdasági szempontból jelentős szerepet töltenek be az ország jövedelemtermelésében, valamint a munkahelyteremtésben és a foglalkoztatottságban is. Épp ezért nagyon fontos megvizsgálni, hogy nekik milyen lehetőségeket teremt, ha 2024-ben Budapest lesz az olimpia helyszíne.

A BKIK szerint egy világverseny megrendezése komoly fejlődési lehetőségeket jelent a helyben és a környéken működő vállalkozásoknak, ami igaz az innovatív szolgáltatásokat nyújtó startup cégekre is. Az eredményesen működő vállalkozásfejlesztésre pontosan azért van szükség, hogy a kisvállalkozások a lehető legjobban ki tudják használni az előttük álló lehetőségeket.

Az olimpiarendezésnek csak úgy van értelme, ha abból a hazai vállalkozók és a magyar innovációs ökoszisztéma szereplői is érdemben kivehetik a részüket

- mondta a Portfolio-nak Böszörményi Nagy Gergely, a Design Terminál ügyvezetője, aki szerint olyan megoldásokat kellene fejleszteni, amelyek
  • közelebb hozzák egymáshoz a közönséget és az atlétákat;
  • könnyebbé teszik a játékok logisztikáját;
  • kényelmesebbé a sportolók életét;
  • vagy éppen környezetbaráttá a lebonyolítást.

Az ilyen látványos újítások nemcsak egy-egy vállalkozónak jelentenének nagy áttörést, hanem az olimpiai mozgalom is új lendületet kapna, növekedne a világesemény presztízse.

A Budapest 2024 a Design Terminál szakmai partnerségével már el is indította Digitális Ötletpályázatát, amivel a 2024-es budapesti pályázatba keresnek innovatív digitális megoldásokat. Böszörményi szerint a legfontosabb kérdés, hogy képesek leszünk-e okoseszközök segítségével jobbá tenni az olimpiai élményt.

A technológiai fejlődés miatt számos iparág, köztük a média és a sport is drámai átalakulás alatt áll, az olimpia pedig e két ágazat találkozása.

A nehézség, hogy csak sejtésünk lehet róla, hogy 2024-re milyen technológiák lesznek elérhetők, mi történik addig a mesterséges intelligencia (AI) vagy épp a virtuális valóság (VR) területén, de egy startupnak például képesnek kell lennie arra, hogy vízióját és termékét folyamatosan hozzáigazítsa ehhez az egyre csak bővülő eszköztárhoz.

Erősödik a vállalkozói kedv, egyre több a jó példa Világszerte erősödik a vállalkozói kedv és a magyarok is egyre optimistábbak: 10-ből 4-en vállalkoznának, leginkább azért, mert függetlenségre vágynak. Kitartásban elsők vagyunk, ám az önbizalomhiány is jellemző: míg világszerte minden második ember, a magyaroknak alig negyede érzi úgy, hogy megvan minden képessége egy saját vállalkozás elindításához. Mivel évről évre növekszik a vállalkozók száma hazánkban, egyre több a pozitív példa, illetve a pénzügyi világválság óta a magyar gazdaság növekvő pályára állt üzleti környezet is motiválhatja ezt. Mindez az "Amway Globális Vállalkozói Jelentés 2016" (Amway Global Entrepreneurship Report) című, világszinten 45 országra kiterjedő kutatásából derül ki.

Tényleg nyerhetnek az olimpián a kkv-k?

Minden rendező ország gazdasági fellendülést vár az eseménytől, az ahhoz kapcsolódó beruházásoktól, fejlesztésektől, azonban csak jóval az esemény lezárása után derül ki, hogy a várt hatás meglesz-e. A tapasztalok szerint az olimpia kezdete előtt néhány hónappal - jellemzően több mint fél évvel - már látható a fokozódó érdeklődés a rendezőváros iránt, főleg a repülőjegy- és szállásfoglalásoknál figyelhető meg hirtelen növekedés. Ennek ellenére még a turizmust tekintve sem egyértelmű a hatás, mert sokan kerülni akarják a tömeget, és inkább az olimpia után utaznak.

Sydney és Barcelona turizmusát például jelentősen felpörgette az olimpia, körülbelül egy évtizeden keresztül érezhető volt a hatás, Pekingben azonban számos cég inkább az olimpia után tapasztalt jelentős - 20, de akár 50 százalékos növekedést.

2012-ben London esetében is igaz volt, hogy nemcsak a sportolók gyúrtak rá az olimpiára, hanem a helyi kisvállalkozók is, akik arra számítottak, hogy új piacokra törnek be és növelik a forgalmukat. A brit Kisvállalkozások Szövetsége (The Federation of Small Businesses) szerint a londoni kisvállalkozások több mint fele (55 százaléka), amely leszerződött a szervezőkkel, növekedést tapasztalt, nemcsak forgalom, hanem munkaerő-létszámban is, de a többségnél messze nem az elvárásoknak megfelelően alakult a forgalom. Tehát nyerhetnek a kkv-k az olimpián, de önmagában a Játékoktól nem szabad csodát várni: felkészülésre, stratégiára, tudatosságra van szükség.

Amit a legkisebb vállalkozások, üzletek is könnyedén megtehetnek majd a profitszerzés reményében, hogy különféle marketingmegoldásokkal rácsatlakoznak az eseményre, például sport vagy olimpiai témájú promóciókkal.

Ezzel viszont érdemes vigyázni, mert a hivatalos olimpiai logót nem lehet csak úgy engedély nélkül felhasználni.

Fontos kérdés: ki használhatja az olimpiai logót? Az olimpiai játékok nézettsége a világ valamennyi országában magas, ezért a logó használatának joga egyedülálló reklámozási lehetőség. Az olimpiai jelképek (maga az olimpia szó, valamint az ötkarika) értékes eszközök az olimpiai játékok rendezőinek kezében, és ezek értékét az üzleti világ is gyorsan felismerte. 1981-ben Nairobiban aláírták az olimpiai szimbólumok védelméről szóló nemzetközi megállapodást, a jelkép kizárólagos tulajdonosa azóta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB). Minden olyan megjelenés, amely a védett elnevezést, jelképet érinti, Magyarországon csak a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) engedélyével jogszerű, ennek megsértése pedig komoly bírsággal jár. A bizottság ezzel igyekszik védeni a szponzorok gazdasági érdekeit. Idén érdekes újdonságként jelent meg a védjegyjog világában a hashtag fogalma: egyre több országban jellemző, hogy a vállalkozások védjegyként bejegyeztetnek különböző hashtageket, ami idén kiterjedt például a #Rio2016 vagy #TeamUSA hashtag-ek használatára.

A hosszú távú tervezés a kulcs

Szányi Gabriella (BKIK) szerint az olimpia megrendezése - főként a turizmusban és a vendéglátásban - egy rendkívül rövid időszakban megjelenő, koncentrált keresletet jelent, amelyet oly módon kell majd kiszolgálni, hogy utána ne maradjon gazdaságtalanul nagy, fel nem használható szabad kapacitás.

Békési Brigitta, a Fiatal Vállalkozók Szövetségének nemrég alakult Sport Bizottságának elnöke szerint egyértelműen a turizmus az az ágazat, amelyben a kisebb és a nagyobb szereplők egyaránt profitálhatnak az olimpiarendezésből. Ha megvalósul a budapesti rendezés, akkor főleg a szállásnyújtás területén számít felfutásra (például az Airbnb-zők számában), illetve az éttermek száma is megszaporodhat, ami a street food vonal további erősödését, színesedését is eredményezheti.

Szerinte is reális forgatókönyv, hogy valaki az olimpiára készülve indítson vállalkozást, hiszen ahogy mondani szokták, a magyarok élelmesek, azonnal észreveszik a kínálkozó pénzkereseti lehetőségeket, és ez is egy ilyen nagyszerű lehetőség, de mint minden esetben, a vállalkozásindítás egyben kockázatot is jelent.

Nem szabad kizárólag az olimpiára alapozni, hiszen annak egyszer vége lesz, a vállalkozást pedig azután is fent kell tudni tartani. Így mielőtt bárki belevág, fontos felmérni a piacot, illetve hosszú távú stratégiai tervet készíteni, mert óriási hiba gyors, esetleg könnyű pénzkereseti lehetőségként tekinteni egy vállalkozásra

- figyelmeztet Békési Brigitta.

Ahogy az infrastrukturális beruházások esetében is az a kulcskérdés, hogy a fejlesztések összhangban vannak-e a város hosszú távú fejlesztési igényeivel, itt is az a lényeg, hogy az újonnan indított vagy az olimpia kapcsán átalakított működésű vállalkozások a versenyek után is hasznosak, működőképesek legyenek. Horváth László szerint épp ezért nem lehet kategorikusan kijelenteni, hogy az olimpiarendezési jog elnyerése kitörési lehetőség lesz a magyar vagy a budapesti kkv-nak: ez több tényezőn múlik, nem beszélve arról, hogy szinte lehetetlen ennyivel az olimpia előtt megbízhatóan előre jelezni egy esemény gazdasági hatásait.

A cikk megjelenését a Budapest 2024 Nonprofit Zrt. támogatta.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
nő tőzsde