
Lancz Róbertet, a Doktor24 alapító-vezérigazgatóját a 2000-es évek közepén egy üzemorvos ismerőse kérte fel, hogy vegye át és fejlessze profi céggé az akkor csupán pár milliós árbevételű, friss vállalkozását. Bár akkoriban a majdnem telített foglalkozásegészségügyi piacon már több ezer szereplő volt, a szolgáltatások színvonala alacsony volt, hiszen a cégek inkább csak letudták ezt a törvényi kötelezettségüket. Az akkor még WorCare néven futó vállalat tehát itt nyújtott többet: informatikával, bejelentkezési rendszerrel segítették a partnereiket, a telefont jól kommunikáló és segítőkész asszisztensek vették fel. Mivel a hírük gyorsan elterjedt, organikusan egyre nagyobbra nőttek az évek során.
Már az elejétől más fókuszt próbáltak behozni. Lancz Róbert üzleti és informatikai, a vele a céget közösen építő felesége Lancz Ildikó pedig jelentős egészségügyi tapasztalattal rendelkeztek, amit be is vetettek a céges folyamatok optimalizálására. Emellett fontosak voltak a kényelmi funkciók, amivel a HR részlegeket lehetett segíteni a velük kapcsolatba kerülő cégeknél, és bővült a szolgáltatások palettája is.
Nagy mérföldkő volt a 2014-es év a cég életében, amikor már 200-250 millió forint éves árbevételnél tartottak, és közel 30 ezer munkavállalót láttak el. Innen már nem akartak kis lépésekben haladni tovább, és némi kockázatot bevállalva két akvizíciót is végrehajtottak egymás után. Az egyik az 1990-ben alapított Oxivit Kft. volt, amely a foglalkozás-egészségügyön kívül a járóbetegellátásban is tevékenykedett, majd egy évre rá a Medicina BM Kft.-t vették meg. Mindkettő nagyobb cég volt náluk, így a saját célpiacukon egy csapásra piacvezetők lettek, és 2015-ben árbevételük már meghaladta a bűvös egymilliárd forintot, az ellátott munkavállalók száma pedig a 100 ezer főt.
Ekkoriban egyre inkább a magánszolgáltatók felé tolódott a hangsúly, amit a reálbérek emelkedése is segített. A Doktor24 időben alkalmazkodott a piac alakulásához.
Elkezdték fokozatosan előtérbe helyezni a járóbeteg-ellátásokat, ezzel nyitva a lakosság felé, és szépen bővült a magánszolgáltatások köre.
2019-ben csoportszinten már a kétmilliárd forintot közelítette az árbevétel, amelynek csak elhanyagolhatóan kicsi része közfinaszírozás. Ekkor keresztelték át magukat Doktor24re is, érzékeltetve, hogy már nem csak foglalkozás-egészségügyben utaznak.
Az utóbbi években tehát lendületesen haladtak előre, de az eddigi legnagyobb változás éppen az idén történt a cég életében. Miután március 19-én lezárták eddigi legkomolyabb tőkebevonásukat, egy tízmillió eurós befektetői tranzakciót, március 23-tól bezártak – szolgáltatásik 80 százalékát szüneteltetni kellett a járvány miatt. „Izgalmas tavaszunk volt. A tranzakció lezárása mutatta, hogy a befektetők mennyire hisznek ebben a sztoriban, mert sokan mondták volna ekkor, hogy inkább várjunk vele” – kommentálta Lancz Róbert.
A tőkebevonás indoka az utóbbi években induló piaci konszolidáció, amelynek következtében közel 10-12, egymilliárd forint árbevétel feletti nagy szereplő lett a meghatározó a magyar magánegészségügyi szektorban. A piaci versenyben a Doktor24 sem szeretne lemaradni, amelyhez jó alapot biztosít a tőkebevonás. A friss tőkéből két akvizíciót hajtottak végre, megvették a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet, amely Magyarország legnagyobb magán gyermekgyógyászati ellátócentruma, és a Tatai Kastélypark Klinikát, amely a legnagyobb sport- és végtagsebészeti ellátást nyújtó magánkórháza. Emellett
most szerelik fel az idén épített kórházukat is a kelenföldi városközpontban, négy műtővel, 35 ágyas kórtermi résszel, amely a legjelentősebb folyamatban lévő beruházásuk.
A járvány alatti időt arra használták, hogy integrálták a csoport tagjává vált cégeket és nyitottak a telemedicina felé is. Elsők között vezették be a távkonzultációt, több mint 3000 videóhívásuk volt két és fél hónap alatt, ami igazolta, hogy van rá igény. Bár az integrálással és a technikai újítással hatékonyan használták fel a járvány miatt kialakuló kényszerleállást, ennek negatív hatásai a céget is érintették: pár százmillió forint időarányosan kiesett a zárvatartás miatt a csoportszinten majdnem ötmilliárd forintra várt árbevételből.

Jelenleg a Doktor24-nél összesen 430 közreműködővel dolgoznak, azaz olyan orvosokkal, akik egy héten legalább kétszer rendelnek. Közülük több mint kétszázan főállású munkavállalók. Évi 300 ezer orvos-beteg találkozóval akkora forgalmuk van, mint egy közepes méretű kórháznak. Ebből 120-130 ezer a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat, és több mint 2000 műtétet végeznek, a fennmaradó orvos-beteg találkozó szűréshez és járóbeteg-ellátáshoz kapcsolódik. A fekvőbeteg-ellátás jelenleg Tatán történik, melyet később a kelenföldi kórházban szeretnének kibővíteni a mozgásszervi- és sportsebészeten túl, egynapos sebészeti beavatkozásokkal. Tervük az, hogy pár év múlva a bonyolultabb műtétek vállalása mellett sürgősségi ellátást is tudjanak majd nyújtani.
Különlegességük a magánegészségügyi szolgáltatók között, hogy multidimenzionális a tevékenységük. Ez azt jelenti, hogy minden korosztályban lefedik a szolgáltatások teljes körét: alapellátással, szűréssel, járó- és fekvőbeteg-ellátással is foglalkoznak, és ezekben dobogós helyen állnak a magyar piacon. A magánegészségügyi szektorban a foglalkozás-egészségügy és gyermekgyógyászat terén pedig piacvezetők, és nekik van az egyik legnagyobb rendelőkapacitásuk és ellátói létszámuk is.
Lancz Róbert szerint az egészségügy előtt álló egyik nagy kihívás az orvosok kiöregedése, amit az innovatív eszközök elterjedésével, az ellátási folyamatok újragondolásával lehet kezelni.
Magyarországon általában túl hosszú az orvos-beteg találkozó, valamint az adminisztrációs folyamat, míg ezek az USA-ban például csak pár percig tartanak. Ez nem jelenti, hogy kevésbé alaposan látnák el a beteget, csak jobbak a folyamataik, a képzett szakdolgozók adminisztrálnak. Úgy látja, egy hosszú, de szükséges folyamat lesz majd itthon a pácienseket a rövidebb vizsgálatokhoz szocializálni.
A jövőben további ambiciózus tervei vannak a Doktor24-nek. Az akvizíciókon keresztüli bővülés mellett országosan is terjeszkednének, így belátható időn belül a magyar piacon egyedülálló, évi 15-20 milliárd forintos árbevételű, tőzsdeérett magánegészségügyi szolgáltatóvá fejlődhetnek, így középtávon a tőzsdei megjelenés is reális alternatíva lehet a számukra.
Címlapkép: BÉT50
A cikk eredetije a Budapesti Értéktőzsde kiadványában, a BÉT50-ben jelent meg. A BÉT50 médiatámogatója a Portfolio Csoport.
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Zelenszkij is megszólalt a romániai drónincidens kapcsán
Az orosz katonák pontosan tudják, hová irányítják drónjaikat.
Több száz minőségbiztosítási szabálysértést találtak a Boeingnél
51 millió dolláros bírságot javasolnak.
Keményen üzent az amerikai külügyminiszter
A kérdés, hogy szándékosan küldték-e az oroszok a drónokat Lengyelországba.
Ukrán védelmi miniszter: további területeket veszíthet az ország, ha nem érkezik 120 milliárd dollár
Ennyi kellene a harcok befejezése esetén is.
Kiterjedt csapadékrendszer érkezik, nem sokan ússzák meg szárazon
Hidegfront hoz nagy zuhét.
A munkaszüneti napok elvétele tabu Franciaországban is
Sebastien Lecornu visszavonta elődje javaslatát.
Kelet-Közép-Európa - hogyan tudjuk kontrollálni a saját sorsunkat?
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
Top 10 osztalék részvény - 2025. szeptember
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Az energetikai dekarbonizációban is szerepet kaphat a hidrogén
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Ezek a befektetések aranybányák - szó szerint!
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th

Amikor a rosszabb befektetés is megéri
Korábban már írtam arról, hogy mennyire nem szeretem a béren kívüli juttatásokat. Teljesen feleslegesek, elvesznek egy csomó időt, és végeredményben csak azért léteznek, mert adókedvezmény
Két éves a bejelentővédelmi törvény
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Milton Friedman és az MMT
Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i
Otthon Start kamatok, kedvezmények: meglepő különbségek a bankok között!
Az Otthon Start program elrajtolt, a bankok pedig - szinte versenyt futva - igyekeznek rálicitálni egymásra nem csak kamatokban, de kedvezményekben és extra jóváírásokban is. Mutatjuk, mit kínál


Mi lesz a kormány ötezermilliárdos tervével? Szaporodnak a kérdőjelek
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Erre kevesen számítottak: ő most a világ leggazdagabb embere
Újra hasít az AI-sztori.
Mi lesz veled, magyar búza? Drasztikus váltás kell
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.