
Május 17-én jelentek meg az elektromos autók új támogatási programjának részletei. A legfontosabb, hogy az új kiírásban is marad a sávos támogatási rendszer, viszont a sávok módosultak: az 1 és 12 millió forintos autóbeszerzési ár között akár 2,5 millió forintos támogatás is járhat, a 12 és 15 millió forintos vételár között 1,5 millió forintos támogatást kaphatnak a vásárlók, 15 millió forint felett pedig nincs támogatás ezúttal sem. Új eleme a programnak a hét vagy többszemélyes elektromos járművek megvásárlásához biztosított állami támogatás sávos rendszere, amellyel az autóbeszerzési ár függvényében 1,5 vagy akár 2,5 millió forintos támogatás is elérhető lesz.
A pályázatok benyújtására június 14-én 8:01 perctől szakaszosan, illetve a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig van lehetőség.
Tovább növekedhet az e-autók száma a magyar utakon
Több fontos változásra is érdemes figyelni az új pályázati rendszerben – mondta el a Portfolio-nak Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója, aki szerint határozottan fejlődött a rendszer a korábbi évekhez képest, és a jelek szerint a döntéshozóknak sikerült beépíteniük a korábbi tapasztalatokat a 2021-es kiírásba.
Az már most biztosnak látszik, hogy tovább fog növekedni az elektromos autók iránti érdeklődés, sok új vásárló is megjelenik, ezáltal pedig egyre több ilyen jármű lesz majd a magyar utakon. Ebből következik, hogy a szükséges infrastruktúra fejlesztése is megalapozott, így például a töltőhálózat tovább fog terjeszkedni, de az otthoni töltési lehetőségek iránt sem fog csökkenni az érdeklődés – tette hozzá Bujáki Zsolt.
A piac egyértelműen pozitívan fogadta az idei pályázati kiírás új elemét, a szakaszos pályáztatást: abban bíznak a kereskedők, hogy így el tudják kerülni a tavaly tapasztalt hatalmas rohamot, és az is elkerülhetőnek látszik, hogy egyszerre rengeteg pályázat zúduljon rá a rendszerre. Bujáki Zsolt ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy
nem érdemes kivárni a pályázással:
aki úgy dönt, hogy a támogatási program segítségével szeretne elektromos autót vásárolni, annak érdemes minél hamarabb felkeresnie a kiválasztott autókereskedőt – akár e-mailen is kaphat segítséget, de a szalonok is üzemelnek, a biztonsági előírások mellett.
Ösztönző lehet, hogy emelték a sávokat
Az egyik legfontosabb változás, amire A Porsche Hungaria kommunikációs igazgatója szerint érdemes figyelni, hogy a korábbi kiíráshoz képest 1 millió forinttal megtoldották azt a sávot, amelyen belül jár a maximális állami támogatás, vagyis immár nem 11, hanem 12 millió forintos összeghatárig választhatnak elektromos autót azok, akik szeretnék a legnagyobb, 2,5 millió forintos kedvezményt igénybe venni.
Az elmúlt időszakban számos olyan tényező volt, amelyek drágították az új autókat: ilyen volt például a forint árfolyama, vagy a koronavírus miatti gyártási nehézségek. Az összeghatár megemelése így egyértelműen pozitív lépésként értékelhető, amely nagyban egyszerűsíti majd a folyamatot.
Ehhez érdemes viszonyítani azt az újdonságot is, hogy a 12 és 15 millió forintos sávba tartozó elektromos autók megvásárláshoz most már 1 millió forinttal több, vagyis 1,5 millió forintos állami támogatás érhető el. Ez a félmillió forintos emelés is bővíti a vásárlási lehetőségeket, egyértelműen előnyt jelent a vevők számára.
Bujáki Zsolt kiemelte: az új kiírás a nagycsaládosoknak is kedvez (a hét- vagy annál több üléses elektromos járművek vásárlói is kapnak támogatást), ugyanakkor ebben a kategóriában jelenleg még meglehetősen szűk az autóválaszték, a magyar és a nemzetközi piacon egyaránt.
A pályázati kiíráshoz kapcsolódik az is, hogy a taxisok is jelentős kedvezményeket kapnak elektromos autó vásárlásánál: az általunk megkérdezett iparági szakértő úgy látja, a 3 milliárd forintos keretösszeg és a 45 százalékos támogatás (egy legfeljebb 15 millió forintos autónál) sok személyfuvarozó számára lehet vonzó. Az ugyanakkor kérdéses, hogy az ágazat a tavaly március óta tartó turisztikai visszaesés hatására mennyire rendelkezik most kellő tőkével egy ilyen beruházáshoz. A kereskedők és a pénzintézetek (akár közösen is) azonban különféle hitelkonstrukciókat kínálnak: érdemes a taxisoknak ezekről is érdeklődni az autószalonokban.
Címlapkép: Volkswagen AG
A cikk megjelenését a Porsche Hungaria támogatta.
Jelentett a hírszerzés: akkora a probléma Oroszországban, hogy kényszerintézkedéseket vezetett be Moszkva
Limitálták a lakossági felhasználást.
Győzelmet ünnepelt az orosz védelmi minisztérium – Kiderült, valamit nagyon elnéztek a térképen
Nem sikerült a pontos meghatározás
Megszólalt Orbán Viktor a Munkácsot ért orosz légitámadásról
Felajánlotta a magyar kormány segítségét.
Elmondta Donald Trump, mi hiányzott eddig az ukrán győzelemhez - Ígéretet is tett
Felkavarta az állóvizet.
Elképesztő számot mondtak be az oroszok: ha ez igaz, nagy bajban van Ukrajna
Teljesen ellentmond az eddigi ismert adatoknak.
Csontot dob a kormány a lakossági befektetőknek: mennyit hoz a tervezett adócsökkentés?
Mások sokkal többet nyernének a szocho-csökkentéssel.
Élet egy adatközpont mellett
Vízügyi nehézségek a technológia árnyékában: hogyan hat egy adatközpont a helyi közösség mindennapjaira.
Tartozik-e nekünk az állam, ha van pénzünk?
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe. Miért sorolják a készpénzt mégis az államadóssághoz a statisztikák? És számít-e ez
Ha az ételpazarlás ország lenne...
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csomagolására, amelyekre végül nincs szükségünk. Az el sem fogyasztott ételhulladékok

Transzferár-adatszolgáltatás: mit lát valójában a NAV az ATP lapokon?
A transzferár-adatszolgáltatás (ATP lapok) bevezetése gyökeresen átalakította a kapcsolt vállalkozások ellenőrzési logikáját. Az eddigi transzferár dokumentációs kötelezettség mellett mos

Minierdők a város szívében
A Mijavaki-módszerrel telepített minierdők kis területen is hatékonyan növelik a biodiverzitást és mérséklik a városi hőszigethatást.
Merre mozdulhat az arany ára?
Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj
SPB: Alacsony kereslet és növekvő költségek veszélyeztethetik az amerikai vállalatok nyereségességét
Emelkedésnek indult a román CPI az energia ársapkák kivezetésének köszönhetően. A piac összességében pozitívan reagált a költségvetés rendbetételére irányuló kormányzati erőfeszít
Mi a baj dollárral?
Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr



Kellemetlen meglepetés érheti az otthon startos hitel igénylőit
Biztos a 10 százalékos önerő?
Szemünk előtt tűnik el a magyar gyümölcs, külföldi áru veszi át a helyét a boltokban
Mit tud kezdeni az ágazat az erős importnyomás miatti polcvesztéssel?
Trump találkozói közelebb hozták a békét?
Milyen garanciák lehetnek kielégítőek Zelenszkijnek és Putyinnak egyaránt?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.